Borsod megye északi határán, az Aggteleki Tájvédelmi Körzethez tartozó – 520 méter magas – Szárhegy déli lábánál található Martonyi kisközség. A Bódva-völgyi országútról Szalonnánál térhetünk le a Rakaca-víztárolóhoz vezető mellékútra, újabb, rövid bekötőúton érkezünk a jelenleg négyszázötven lakosú zsákfaluba.
Martonyi neve első ízben 1249-ben olvasható egy adásvételi szerződésben, amely szerint a Szalonnához – Zolouna – tartozó Mortun földet az Örsúr nemzetségbeli Cepan és társai 100 márkáért eladták Tekus sárosi ispánnak, Both és Bács nevű testvéreknek. Érdekes fordulat, hogy a falu 1273-ban Zenthmartonként szerepel egy levélben – amelyikben IV. (Kun) László király visszaadja Tekus fiainak az V. István király által elkobzott birtokot –, tíz évvel később azonban ismét Mortuny alakban olvasható a neve a szomszédos Mile község határát leíró jegyzőkönyvben. Írott források tanúsága szerint a község határában lévő klastrom templomát Szűz Mária tiszteletére szentelték, tévedés tehát a helységnév Szent Márton patrocíniumára hivatkozó magyarázata, a jelentése régiesen: Mártoné.
A Martonyitól jó órányi gyalogútra lévő kolostort a Tekus fiak leszármazottai, martonyi nemesek alapították 1341 előtt. Ez évben már jelentős birtokadományban – egy nemesi telekben és kúriában – részesítette a később Háromhegyinek nevezett kolostort Zalonnai Dénesfi János fia, Mátyás. Az építkezés első szakasza – az épület régészeti elemzése szerint – már ekkor megkezdődött, majd egy szünetet és áttervezést követően a XIV. század utolsó negyedében folytatódott. Ugyancsak írott források szerint a templomot és három oltárát 1411-ben szentelte fel János egri segédpüspök, az épületet azonban már régóta bizonyosan lakták és használták a szerzetesek. Guzsik Tamás, a pálos rend építészetének kutatója szerint az adományozások és a barátok gazdasági tevékenysége 1382 és 1480 között követhető nyomon, a klastrom nem tartozott a gazdagabb rendházak közé. 1550 körül a török vész miatt vált lakatlanná. 1569-ben a sátoraljaújhelyi pálos rendház vikáriusa eladta a hozzá tartozó ingatlanokat, a Háromhegyi klastrom nem kelt többé életre. Építőanyagát – a környező településektől távol lévén – nem hordták szét, falait, úgymond, a természet pusztította el.
Guzsik többször járt a helyszínen, utoljára ilyennek látta a romot: „A kolostor területe annyira pusztult, hogy alaprajzi diszpozíciója ásatás nélkül nem határozható meg. A templomhajó falai szinte tetőig megvannak, a szentély falai csekélyebb magasságúak. Belsejében évszázados vegetáció termelődött, a hajóban terebélyes fák nőttek. Érdekesség, hogy egyes faágak a megmaradt ablaknyílásokon átnőttek, vagy átvezették őket. A kolostor környezetében az egykori vízgazdálkodásra utaló szórványos nyomok vannak (halastó helye, gátmaradványok), de a pontosításukhoz újabb alaposabb terepbejárás lenne szükséges. Ismereteim szerint 2002-től a romterület részleges állagbiztosítása a tervekben szerepel.” Guzsik Tamás nem érte meg a munkálatok kezdetét, abban az esztendőben szólította magához Vezetője. A tervezett állagvédelemből azonban nagyszabású ásatás, kutatás, majd példamutató műemléki rekonstrukció kerekedett. Feltárták az eredeti padlószintet, az évszázados feltöltődés alól napvilágra került a kívül-belül körbefutó lábazati párkány. A hajóban nőtt, két-háromszáz éves bükkfákat a fal megóvása miatt el kellett távolítani, a diadalív tövében derékban kettévágott, vaskos törzs mostantól drámai hatású, természetes szószékként „él” tovább. A 13,3 méter hosszú, 10,4 méter széles hajó oromfalait – gondos viszszaszerkesztéssel – újrafalazták a tetőgerinc eredeti magasságáig, a megmaradtak mintájára rekonstruálták a falélek faragott kőarmírozását és csepegőorrait. Új, gótikus stílusú fedkövek készültek a támpillérek víz elleni védelmére, és a templomhajó új fedélszéket kapott, zsindelyezett héjazattal. Megkapó látvány az egyelőre félig feltárt kolostor és a romos szentély mellett „eredeti” szépségében felépült, XV. századi templomhajó, a helyes irányt mutató példa a manapság vészesen terjedő dilettáns, hamis műemlék-újjáépítésekkel szemben.
A közeli gömöri bányavidékhez hasonlóan Martonyi is a pelsőci és csetneki Bebekek kezére került, 1402-ben. A família Mátyás királytól bányajogot nyert a falu határában lévő barnavasérc kitermelésére. Egészen az 1950-es évekig folyt a környéken a bányászat a diósgyőri vasmű számára, az újkorban a Vatay, Ragályi, Madarassy, báró Wesselényi, Rókusfalvi, Kalas és Dobozy családok voltak Martonyi földesurai, birtokosai. A falu református temploma 1827-ben épült a régi – 1811-ben leégett – egyház helyén, a modern katolikus templom 1988-ban készült.
origo.hu
Nem szórakozásból katapultált a pilóta – a szolnoki rendezvény nézői halálra rémültek
