(milyen a jó kormányzat )

Én nem tudom, miért jegyzi meg időnként a feleségem, hogy csopaki házunk berendezése eklektikus. Tény, hogy sokféle fotó, festmény, rajz, reprodukció, goblein borítja a fehér falakat; például tavalyelőtt fogott nagy harcsám fényképével szemközt függ Ambrogio Lorenzetti A jó kormányzat című festményének reprodukciója. Én mindezt inkább színesnek, változatosnak és otthonosnak látom. Szép a harcsa, nem kevésbé a fölötte lévő húszkilós ponty. A jó kormányzat is szép, a Lorenzetti által megálmodott város és táj rendezett, tiszta, a képen látható alakok vidámak és kifejezetten elégedettek, minden virul, mindenki örömmel teszi a dolgát. A köztéren, egymás kezét fogva, emberek táncolnak, az ég kék, az egész megnyugtató, boldog látomás felett angyal lebeg.
Van ennek a festménynek egy ellentétpárja, A rossz kormányzat. Ott minden komor, romlott, rendezetlen, s a szomorú látványban az ördög gyönyörködik.
Ezek a több mint fél évezredes művek mintha rólunk és reményeinkről szólnának, arról, hogy a polgár erősen hiszi, hogy sorsa a kormányzattól függ, amely képes rendet, békét, jólétet teremteni a káosz helyett. Mi most a szavazófülkékben végbement forradalomról beszélünk (copyright Orbán Viktor), de tudjuk, hogy négyévenként az esetleges rosszat a remélt jóra cserélni, vagy a jót tovább őrizni, a demokráciák alapismérve. A Fidesz „kormányra röpítése” bizonyítja, hogy nálunk a demokrácia működik, és a polgárok végre felismerték hatalmukat. Egy pillanatra visszatérve Lorenzettihez, festményén talán nem ok nélkül szerepel az a közjáték, hogy az emberek kört alkotva, egymás kezét szorosan fogva lejtik táncukat. Ezt a motívumot úgy is felfoghatjuk, hogy a jó kormányzat csak akkor működhet hatékonyan, ha a polgárok összefognak, s a mezőn hajladozók és a lovon ülők között nincs ellentét és gyűlölet. Ez egy réges-régi álom.
Jelenleg az a valóság, hogy a világ számos országában nemcsak megrendült az emberek hite saját kormányzatukban, de a kormányzás ténye önmagában is elveszítette nimbuszát. A hatalom gyakorlói vagy várományosai, az úgynevezett politikai elit megoldóképességébe vetett bizalom csökkent, nincs türelmi idő, a társadalom és az úgynevezett piacgazdaság legkülönbözőbb szegmenseiben támad zavar, robban ki válság, az állam sokszor a biztonság illúzióját is képtelen fenntartani.
Magyarország e téren (is) különleges helyzetben van most. Az új kormány olyan bizalomtól övezve kezdhette meg működését, amely szinte példátlan a történelemben. Remélhetőleg ez a bizalom türelmet és együttműködési készséget jelent, és jóindulatú várakozást azok részéről is, akikben eddig nem volt meg a bizalom. A politikai, választási küzdelem véget ért. Az ország nem vesztesekből és győztesekből áll, hiszen nyilvánvaló, hogy a baloldali és jobboldali polgároknak közösek az érdekeik. Igen csekély az értelme annak, amikor lekonyult szocialista politikusok a Fidesz választási ígéreteit kérik számon azonnali hatállyal. Olyan ez, mint amikor a viccbeli szovjet partizán a háború befejezése után is tovább robbantgatja a síneket. Az ország tekintélyének és hitelének visszaszerzése csak egy módon érhető el, ha képes felmutatni a világ felé a közös akaratot, a közös tisztességet, és a politikai elit egyezségre jut a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben. Most valóban nem a kétharmadnak, hanem a száz százaléknak van értelme és jelentősége.
Hogy a Fidesz képes lesz-e ezt az együttműködést létrehozni, az ellenzék pedig konstruktívan támogatni a kormány erőfeszítéseit, én nem tudom…