Öt sötét erdélyi nap története

A tömegkultúra élharcosaitól vagy zsoldosaitól (?) – mert Magyarországon ilyenek is vannak – évente többször is megkapják a magyar dokumentumfilmesek, hogy túl sok dokufilm készül, hogy lassúak, kopárak, unalmasak, korszerűtlenek a létrejövő alkotások, hogy szegénység szaguk van.
Minden évben akadnak a filmszemlén is, a dokumentumfilmeket bemutató magyar tévécsatornák műsorán is olyan alkotások, amelyek kapcsán igazat kell adnunk a nagy hangúaknak. Azt kell mondanunk, még az sem világos, hogy kinek és miért készült el némelyik alkotás. Csakhogy a tömegkultúra-lovagok számára minden fárasztó, unalmas, ami történelem, ami tegnapi politika-közélet-jelenlét és mai történelem. Mert szerintük csak jelen van, illetve az sincs, hanem az az idő nélküli időtér van, amit egy valóságshow vagy egy reklám műsorideje, vagy az internetezés ideje kitölt. Az az ember lelki-szellemi élettere. Nehéz velük vitatkozni, mert nincs miről, félek, hogy még egy olyan sokféle igényre reflektáló és több dokufilmes műfaj elemeit alkalmazó, feszesre vágott, drámai sorozat sem lenne a kedvükre, mint a Duna TV-n az ötödik részénél tartó Marosvásárhely fekete márciusa című alkotás, amely húsz éve gyűjtött archív anyagokból, de húsz év után, mai visszagondolással meséli öt sötét nap történetét. Az ötödik rész éppen arról szól, hogy 1990. március 19-én hogyan verték szét botokkal, láncokkal, baltákkal felszerelkezett román parasztok az RMDSZ székházát, s hogyan verték félholtra Sütő Andrást és néhány társát, akik nem akarták őt a tömeg közé egymagában leengedni a pártszékház padlásáról, amelyet a tömeg rájuk akart gyújtani. Hogyan nézték végig mindezt a teherautókon várakozó román rendőrök és katonák, hogyan adogattak cinikus válaszokat a rendvédelmi vezetők minden segélyhívásra. Hogyan lett tragédia forrása, amikor Judea tábornok, a marosvásárhelyi polgármester lecsalogatta Sütőéket a padlásról. Cinikus és gonosz volt-e, vagy „csak” szakszerűtlenül végezte a feladatát, amikor sértetlen elszállítást ígért a fönt rekedt magyaroknak? A Miholcsa Gyula rendezte tizenegy részes sorozat stílusában, ritmusában, vérmérsékletében ugyanabba a nagyon értékes magyar dokumentumfilm-vonulatba illeszkedik, amelybe Sebők Anna vagy Kincses Réka filmjei. Szerkesztése, íve esszéisztikus, de a nyomozós, sokat kérdező, azonnal válaszoló dokufilmek sorába is beilleszthető. Nem csak a gyűlölettől, a primitív sunyiságtól megdöbbentő arcok, az elszólások, az áldozatok véres teste, a tömegjelenetek, a miértek váltanak ki a nézőből erős érzelmi reakciókat, hanem az is hozzátesz a hatáshoz, hogy a film kétnyelvű: román és magyar feliratozással készült. Elkövető és áldozat nyelvén egyszerre beszél.
(Marosvásárhely fekete márciusa – Duna TV, június 22., 9.25.)