Phaeton, az égi szekeres

Tony Blairt valaki megszólta, hogy kissé sokat ad a ruhákra. Mire másvalaki azt válaszolta, a miniszterelnök ne járjon pacuhán, lássák rajta, hogy a kormány első embere. Helyes, aki rangban van, az legyen hozzá méltó. Csak itt, Kelet-Közép-Európában más, nehogy balkániaknak nézzenek bennünket nehéz pompával vagy bizánci merevséggel.
A mi politikusaink, és ebben a baloldalnak elévülhetetlenek az érdemei, mindig könyökig vájkáltak a bőség kosarában, figyelmen kívül hagyva a köznép nyomorát. Az ötvenes években az elkobzott ingyenvillákhoz, az elhagyott javak kormánybiztosától járt ingyenbútor, -függöny, -szőnyeg, komplett lakásberendezés. Még a lepedőn is a párt pecsétje volt. Majd az elvtársak külön csemegeüzletekbe küldték az elvtársnők cselédeit, akiket bevásárlás után a pártelvtárs ingyensofőrje szolgálati autójával fuvarozott haza. A különös anyagból gyúrt kommunisták nem érezték meg a jegyrendszert, meg az azért kapott kenyérgyári ragacsot, nem ültek matuzsálemkorú villamosokon, nem utaztak mocskosra pácolódott vonatokon. A mi politikusaink valahogy mindig jól jártak, de amíg Kádár életben volt, némileg visszafogták magukat a puritán főtitkár miatt, jobbára sötétkék Zsigulik parkoltak a pártgarázsokban. A párttitkári fizetéseket mesterségesen visszafogták, mert ott, ahol munkáshatalom van, mégiscsak furcsa, ha nem ők keresik a legtöbbet. A viszonylag alacsony fizetést bőven pótolták a gyilaszi új uralkodó osztály kiváltságai: telek, szolgálati gépkocsi, balatoni üdülő, olcsó élelem, vadászat, kiküldetés, devizaszámla, ingyen munkaerő.
A rendszerváltás után vérszemet kapott a politikai elit. Furcsa olvasni a liberális fanyalgást és duzzogást a végkielégítésekre és a bérplafonra. Hihihi, mondják gúnyosan, ez csak parasztvakítás, nem lesz több pénz a kasszában. Nem-e? Húszmillióval, negyvenegymillióval, százmillióval távozni, milliós jutalom az OVB-nek az idei lebőgésükért, a menedzseri szerződések közember számára felfoghatatlan összegei hozzá nem értő „szakértelemmel”, ami Csurka szerint sokszor bolsevista trükk. Az ország a tönk szélére sodródott, miközben kifosztották az államkasszát. Senki nem sajnálná a pénzt, ha virágzana a gazdaság és boldogulnának az emberek. A tévéhíradók elegáns politikusi kocsicsodákat mutatnak, miközben a fizetésekből egyre nehezebb megélni. Az én „parasztvakításom”: mire fel? Audi 6-os quattro, Tuareg, Lexus, BMW, Mercedes, Saab, Porsche. Van egy hon, ahol nincs honvédelem, kevés számú zsoldos teszi-veszi magát, és a miniszterről kiderül, hogy a világ legnagyobb teljesítményű dízelmotorjával futó Volkswagen Phaetonját használta egy Tuareggel egyetemben. Héliosz fia, Phaeton tüzes szekerét elragadták a lovak, és amit a Phaetonról, mint autóról leírnak, az maga a tüzes mámor, nem szólva bődületes lóerőiről és luxusairól. Szekeres Imre még egy masszírozót is kapott vele, mint extrát. Mire fel? Hogy bérelték vagy vették, mindegy.
Csúnya kérdés, de ki ez a Szekeres Imre, és miért kell neki az én napra befizetett adómból 30 milliós, négykerék-meghajtású kocsival járnia? Mondjuk terepralira Palik Lászlóval? Hol kergették Szekerest otthon, ha nem Tuareggel hajtott a közkútra vízért? Bajnai tervbe vette, hogy egy kategóriával leveszi a hivatalos gépkocsiparkot. Nem tette. A mostani kormány dicséretesen nem gépkocsicserékkel kezdte a napot. A politikai elitnek arca nem rezdül, ha elmegy vidékre, kiszáll luxus Audijából, majd előadást tart a takarékosságról meg a válságról. Az Audi vagy a többi jár neki, vagy ha nem, keresi az ürügyet, mitől lehetne a legdrágább kocsit megvenni magánhasználatra. Járai Zsigmond azt javasolta, hogy az egész társulat szálljon át Skodába. Sőt, a Suzuki „a mi autónk”. Vagy hogy is van ez?