Szerelem a vasbetonon

Miért van az, ha szerb filmet nézek, rögvest megérzem a városszagot, a kocsma páráját, a belgrádi fagyot, az első perctől sejtem, hogy ez a valóság maga, a berámázott élet, semmi manír, színpadiasság, csak ecce homo a repedezett aszfalton, gazos lakótelepen; s hogy miért nincs ez így a magyar filmnél. Nézem a Szerelem és egyéb bűnöket, ott vagyok, jelen vagyok, s már a felütés olyan érzelmi gyomros, hogy csendben megadom magam

Itthon ma talán Kocsis Ágnesre és Mátyássy Áronra jellemző az az attitűd, amivel a román és a szerb (és bosnyák) film megtalálta a helyét Európában: rendezőik elszánt konoksággal dokumentálják a rendszerváltás (és/vagy háborúk) utáni valóságot, a kelet-európai kiábrándultságot. Míg a románokra jellemző az éles irónia és önirónia, a szerb filmművészetet fájdalmas elvágyódás, keserűség és mélabú járja át. Sodade – ahogy a zöld-foki-szigeteki Cesaria Evora mindezt egy szóban elénekli.
Ott vagyunk, ahol a múlt a jelentől elszakad: koszos hófoltok a barnás parlagon, repedezett járdák az apokaliptikus paneltornyok között. A nő a helyi keresztapa szeretője, igyekszik lépést tartani a korral: szép. A keresztapa haldoklik, miután nagyáruház költözik az utcába, és a trafikoktól beszedett védelmi pénzre így már nem számíthat. Jobbkeze nagylelkű bűnöző, csak- úgy, mint ő maga, szabadidejében bűvészkedik, vagy fonnyadt anyját hallgatja a bisztróban, ahogy a Besame muchót énekli.
A végzet szerelem formájában érkezik. A negyvenes főhősnő dobbantani akar a keresztapa vagyonával, de pont exodusa napján vall szerelmet neki a jóval fiatalabb jobbkéz. Stefan Arsenijevics rendező olyan finom kézzel vezényel, Simon Tansek kamerája olyan emberközeli, hogy a bűnözés itt már irreleváns, csak a jóra vágyó, jobbra érdemes humánum a fontos. A Szerelem és egyéb bűnök szereplői a kor áldozatai, ebben a szürkeségben és monotóniában nap mint nap galaxisok hunynak ki. Tehetségek, képzett értelmiségiek „kényszerülnek” megélhetési bűnökre, s lesznek saját maguk fő ellenségeivé.
Stefan Tansek lenyűgöző, hibátlan drámájának legfőbb erénye az erős színészi jelenlét, a legapróbb rezdülésekre is érzékeny vágás, a szuggesztív képi világ. Mintha mindenki önmagát alakítaná, mintha mindenki a saját drámáját mesélné a Szerelem és egyéb bűnökben. És már várom, mi lesz a parlagon bimbózó szerelemmel, hogyan lehet egy ilyen kérdést megválaszolni, hogyan lehet egy ilyen filmet befejezni, de Stefan Tansek a legbiztosabb kézzel kormányozza a repülőt, amely a főhősnőt a panelsorok felett az éjszakába repteti. Besame mucho, léteznek olyan szerelmesek, akik úgy válnak örökre eggyé, hogy sosem ölelték, ölelhetik egymást, mint Antonioninál, a Túl a felhőkön című, Wim Wendersszel közös életműzáró film első epizódjában, a ködös Ferrarában. Köd itt is van, csak az európai reneszánsz boltívei helyett a szocialista realizmus vasbetonjai keretezik a szerelmet.
(Szerelem és egyéb bűnök. Színes, feliratos, szerb–német–osztrák– szlovén romantikus dráma, 106 perc, 2008. Rendező: Stefan Arsenijevics. Forgalmazó: Mozinet.)