Mi mással lehetne indítani egy nyár eleji kéktúrát, mint meccsnézéssel – gondoltuk az előzetes tervezéskor. Túránk rajtjánál, a szarvaskői kocsmában, a „szakértő közönséggel” együtt elemeztünk ki egy meg nem adott gólt, majd a lefújás előtt kicsivel útnak indultunk a község feletti meredek sziklaszirten álló várhoz. Falmaradványokat nemigen találtunk, szép kilátást annál inkább Eger tarisznyaváránál (az őrség hetente kapott elemózsiát tarisznyájába). A panorámát még néhány további pontról is megcsodálhattuk, majd a barokk Gilitka-kápolnán át értünk az újabb neves látnivalóhoz, a bélapátfalvai ciszterci apátság romjaihoz. Az 1232-ben alapított, majd később újjáépített kolostor templomának legszebb, bejárati oldaláról a Bél-kő felhagyott mészkőbányája is látszik, amit levágott hegynek is mondanak. Miközben átmentünk Bélapátfalván, a lemenő nap az ide-oda kúszó felhőkkel csodálatos fényjátékokat produkált. Ebben a hangulatban érkeztünk a Gyári-tóhoz, majd folytattuk utunkat felfelé.
Estére a Cserepes-kői barlanghoz akartunk érni, sajnos az estével előbb találkoztunk, mint a barlanggal. Elemlámpáink otthon maradtak, mobiltelefonfénnyel kerestük a jelzéseket, ami néhány rét végződésében, valamint a sziklás terepen átvezető ösvényeken nem volt egyszerű. Nem lábunknak volt megerőltető, pszichésen volt nehéz megélni az újabb és újabb útelhagyásokat, de célunkból nem engedtünk. A sziklákkal borított Pes-kő-kapunál szép éjszakai kilátásban volt részünk, majd megpillantva a barlangot megkönnyebbültünk, és beköltöztünk. Az üregben ugyanis szó szerint (és csakis szó szerint) fapados alvóhelyek, plusz egy kályha van kialakítva, nem mindennapi éjszakában volt tehát részünk a Cserepes-kői barlangszálláson. Bár elsőre kissé félelmetes, a hely hangulata óriási.
Reggel a Cserepes-kő gyönyörű sziklamezőjén keresztül haladtunk tovább, majd a bükki őserdő mellett elhaladva – a bekerített területet másfél évszázada kivonták az erdőgazdaságból, ezért hívják így – értünk egy újabb sziklás kilátópontra, a Tar-kőre. Alaposan meg kellett küzdeni a 950 méteres magasságért, de ettől egyértelműen jobban is értékeltük a széles látómezőt. A délre néző panoráma után északra, Bánkútra értünk le. Ekkor úgy tűnt, a még 900 méter felett található hely inkább téli síközpont, mint nyári kirándulócélpont, igazolófüzetünkbe való pecsételésért is szervezkednünk kellett. Innen tovább ereszkedtünk, a bükkös Ördög-oldalon, a fakidőlősekkel nehezített Torma-völgyön keresztül, majd a Pirító-kőn mellett elhaladva értünk Mályinkára. Az italboltban a déli melegben jólesett a fröccs, ahogy a kocsmárossal a focivébéről és a túrázásról való eszmecsere is – kiderült, korábban ő is rendszeres látogatója volt a barlangszállásnak.
Ekkor már beértünk Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, amelyből a kéktúra befejezéséig már nem is tágítunk. Sőt, itt gyakorlatilag a Bükk véget is ért, ám még 19 kilométer hátra volt a tervezett távból. De nem unatkoztunk: bár egy hoszszabb aszfaltos szakasz következett, Dédestapolcsányon az út melletti barlangos Nagy-kőt érintettük, majd a településről kiérve a hatalmas Lázbérci-víztározóhoz értünk. A védett, 6,2 millió köbméter víztömeggel rendelkező tó szépsége csak azért roggyan egy kicsit, mert mesterséges, a víztározó másik végében lévő Upponyi-szoros értékét viszont semmi sem csökkenti. Gyönyörű környék, felettünk kőfülkék, meredek sziklafalak között haladtunk Upponyig, ahol csak egy rövid, jégkrémes pihenőt tarthattunk, hiszen siettünk a putnoki buszunkhoz. Folytatás a Borsodi-dombság és az Aggteleki-karszt vidékén.
(Folytatjuk)
origo.hu
Magyar szavak, amiket szinte senki sem ismer – Ön tudja mit jelentenek?
