Darázsfészek 12

Adathalászat
A Balatoni Keszeg Rt. hajóraja még alkonyat előtt visszatért a kikötőbe. Viharos szél fújt, a hat bárka egymás nyomdokvizén bukdácsolt a siófoki móló ölelő karjaiba. Kikötés után a halászok nekiláttak a kirakodásnak. Láncot alkottak, s fél óra alatt a partra adogatták a ládákat, onnan aztán villás targoncák vitték tovább a zsákmányt a cég raktárába. A végén előkerültek a nagy nyomású gumitömlők, az emberek lemosták a fedélzetet, aztán szokás szerint indultak volna a Szép Ilonkába sörözni. Évek óta ez volt a menetrend. Most azonban történt valami. Fekete autó fékezett a raktár előtt, a részvénytársaság köpcös vezérigazgatója ugrott ki belőle. Magához intette Tóth Rudit, a brigádvezetőt, aztán berobogott a raktárba. Ott aztán úgy ordított, hogy még a Balaton túlsó partján is hallani lehetett. Közben felrúgott egy rakás ládát, a raktár fémajtaját döngette. Paprikavörös fejjel jött ki, arcán gúny és megvetés kergetőzött. Megsemmisítő pillantást vetett az ácsorgó halászokra, aztán rekedt, fátyolos hangon odaszólt Tóth Rudinak.
– Ismertesse a mai fogást! Ha ugyan fogásnak lehet nevezni.
Tóth papírdarabot vett elő a viharkabátja zsebéből.
– Magyarország malomipari kivitele 1951-ben. A vezess baleset nélkül mozgalom 1963. évi statisztikája. Az apróvad-gazdálkodás sarokszámai a Felső-Tisza árterein. Debrecen társadalma a 19. századi összeírások tükrében.
– Ezt nevezik maguk adathalászatnak? Gazemberek! – nyögte az igazgató, a sírás határán. – Folytassa!
– Albánia idegenforgalma 1981, első fél év. Veleszületett rendellenességek Magyarországon, a két világháború között. Bulgária sajtkivitelének alakulása az oszmán megszállás utolsó éveiben…
– Elég! – ordított a vezér új erőre kapva. – Ezt nevezik maguk adathalászatnak? Pancserek! – Bevágta magát az autóba, letekerte az ablakot, az öklét rázta. – Eladható árut akarok, nem döglött, büdös szemetet! Megértették?
És elporzott. A halászok megszeppenve néztek utána.

Elvesztett mondatok
A lány úgy belefeledkezett a könyvbe, hogy előre bukó haja sem zavarta. Hátizsákja a szomszéd utas ölébe dőlt, de észre se vette, falta a betűket. A telefonja is megszólalt, de idegesen kinyomta. Dorozsma a lánytól balra állt, marka ráizzadt a kapaszkodórúdra. Örült a szerencséjének, ugyanis felismerte a könyvet a kötéséről. Ilyesmi ritkán esik meg. Még a négyes szám is jól látszott a gerincén, ez bizony a Háború és béke a Tolsztoj-összesből. Dorozsmát roppant érdekelte, mit olvasnak az emberek, s bosszankodott, ha valaki úgy tartotta a könyvet, hogy ne lehessen a borítóját elolvasni. Képes volt megállókkal tovább utazni, hogy végre fény derüljön egy-egy címre.
A lány megérezte Dorozsma tekintetét. Rosszallóan felnézett, de mindjárt észrevette, hogy le kell szállnia. Felkapta a hátizsákját, a könyvet be se csukta, s olyan balszerencsésen tartotta, hogy a mondatok kiperegtek a földre, és szerteszét gurultak. Az utasok felháborodtak, záporoztak a megjegyzések. „Nem tud vigyázni? Ki takarítja össze? Betűkben fogunk tapicskolni?” Hát, bizony, tapicskoltak benne. Széthordták a kocsiban, a peronon, öt perc múlva már a mozgólépcső is eltaposott szavakkal volt tele.
Dorozsma csak otthon vette észre, hogy egy töredék a talpára ragadt. „Az ifjú Rosztov szilaj vadászebei már teljesen megedződtek…” A cipő sarkán is lógott két szó: „…heves ágyúdörgés…” Ügyesen lefejtette, eltette a pénztárcájába. Arra gondolt, ha még egyszer összefut a lánnyal, visszaadja neki. Persze, kicsi az esély az efféle találkozásra. Kicsi? Szinte semmi. Az elvesztett mondatok ritkán találnak vissza gazdájukhoz.