A globalista tudatipar Erdélyben

A nemzetek eltüntetését, a hagyományok felszámolását célzó globalista agymosás hatékonyságát semmi nem mutatja jobban, mint Lengyelország mai állapota. Joggal örülhetünk Karol Nawrocki győzelmének az elnökválasztáson, de e győzelem nem volt elsöprő, mindazok után, amit az áljobboldali, az íratlan demokratikus játékszabályokat és a pozitív jogot egyaránt lábbal tipró Tusk-kormány művelt. Ez azt jelzi, hogy a szellemi filoxéra a lengyel társadalom csaknem felét megfertőzte.

Lassan közhelynek számít az a megállapítás, hogy

gondolkodásmódban, értékrendben, a világhoz való viszonyulásban soha nem volt akkora szakadék nemzedékek között, mint ma. Emögött is ugyanaz a globalista, több szinten támadó, a közösségi médiát, a streamingplatformokat, a hagyományos sajtót, a fősodratú tudományos világot felölelő hatalmi centrum áll, mely meghódította a kontinens nyugati részét, s most Közép- és Kelet-Európát ostromolja.

Csak idő kérdése, hogy mikor lesz látványos az a kár, amit az erdélyi magyar közösség lelkületében, közgondolkodásában okoz. A választási eredmények optimizmusra ösztönöznek: e közösség egységesnek mutatkozik, a magyar kormány mellett a fontosabb kérdésekben jellemzően kiálló RMDSZ a legutóbbi országgyűlési választásokon rég nem látott sikert ért el, az anyaországi nemzeti kormány támogatottsága kilencven százalék körüli. Mindezek ellenére a bomlás jelei már mutatkoznak.

Megalakult az első Tisza-sziget Kolozsváron, a kozmopolitizmus erdélyi fellegvárában. (Nem véletlen, hogy itt szervezik a legnagyobb fővárosokon kívül rendezvényként emlegetett pride-ot.)

A kezdeményező Kátai István, Székelyföldön született szabadúszó színész, akiről némi világhálós kutakodás után hamar kiderül, hogy a Tolna vármegyei Nagyszékelyen gazdálkodik, de „gyakran jár haza”. Az már a Ceausescu-korban kiderült, hogy a székelység lételeme a saját, etnikailag homogén közösség, ebben a létkeretben tudja gazdagítani sajátos értékeivel nemzetünket. Más kulturális közegben – legyen az román fennhatóság alatt álló magyar szórvány, Belső-Magyarország vagy Nyugat-Európa – az átlagnál nagyobb hajlamot mutat az asszimilációra.

Kátai is felmondja a kötelezőt, amit nap mint nap lehet hallani az ellenzéki aktoroktól. Hogy „mindig kell egy ellenség, mert csak így tartható fenn a kormány hatalma”, mintha legalábbis az ország megóvása a Nyugat-Európát tönkretevő migrációtól, az LMBTQXYZ-propagandától s a háborútól öncélú hatalommegőrző manőver lenne, nem pedig az elsőrendű nemzeti érdeket kifejező tudatos értékválasztás és cselekvés. Nehéz eldönteni, hogy ezt az abszurdumot elhiszik-e annak hirdetői vagy tudatosan rágalmazva hergelnek vele, de azért meg lehetne tőlük kérdezni, hogy ha tényleg csak a hatalommegőrzés a cél, akkor nem lenne annak könnyebb útja a globalista hatalomnak való behódolás?

Kátai Facebook-oldalán sorjáznak a röhejes, visszakézből cáfolható rágalmak: Orbánék „szétverték a magyar kulturális élet sokszínűségét”, leuralták a popszakmát (miközben a Fidesz fesztiváljaira, például az ikonikus Tusványosra rendszeresen meghívnak olyan, a kormányfőt útszéli stílusban gyalázó zenészek által vezetett zenekarokat, mint a Quimby vagy a NER-t „csak” úton-útfélen igaztalanul bíráló Péterfy Bori), hogy „módszeresen rombolják” a társadalom „közösségi szövetét”. Miközben ezen állításoknak épp a fordítottja felel meg a valóságnak.

Olcsó megoldás lenne Kátai példájából azt a következtetést levonni, hogy a TSZ-párt támogatói körének formális megjelenése az erdélyi politikai palettán anyaországi import. Ugyanis a Magyar Péter által forgalmazott demagógiának van táptalaja a románok által uralt keleti országrészeinkben, akkor is, ha a nemzetellenes ellenzék legújabb reménységének első látványos partiumi útja kommunikációs szempontból fiaskó volt.

(Nem részletezem az erdélyi fül számára igen karcos, a soviniszta román retorikából ismert fordulatot, miszerint „Nagyvárad román föld”, sem az RMDSZ egyértelműen kontraproduktív frontális megtámadását.)

További Vélemény híreink

Voks 2025: ukrán hekkerekkel szavaztatnának Magyar Péter aktivistái

Megeshetett volna, hogy azok közül alapítja meg valaki az első erdélyi Tisza-szigetet, akik már a kilencvenes évek elején a nemzet iránti szeretetet, a nemzeti gondolkodást azzal igyekeztek aláaknázni, hogy azt „új kollektivizmusként” bélyegezték meg. Könnyen megeshet, hogy ezen értelmiségi kör tanítványai azért alapítottak saját mozgalmat a nemrégiben Egyenlőbb Erdélyért néven, mert nekik még az a nemzeti szimbolika is sok, amit Magyar Péter megjelenít a Bocskai-, illetve népviselettel vagy a Wass Albert-idézetekkel, akár belesül azokba, mint legutóbb, akár nem. Elolvasva az első beszámolókat úgy tűnik, hogy artikulálódott egyfajta woke-permutáció Erdélyben.

Csata Orsolya újságíró, az egyik alapító szerint a cigányság életkörülményeinek az egyetlen oka, hogy mi gyűlöljük őket, és abban a pillanatban, ahogy próbálnak egy kicsit is jobban élni, mi visszataszítjuk őket oda, ahonnan jöttek. A megszólalót a jelek szerint nem zavarja, hogy a realitás ennek épp az ellenkezője, amit Forgács István cigányügyi szakértő úgy fogalmazott meg, hogy a magyar társadalom pozitívan akar csalódni a cigányokban, hogy 2010 óta megindult a cigányság munkaerőpiaci integrálása, hogy megannyi pozitív példa említhető arra, hogy aki akar, az származástól függetlenül előbbre tud jutni. S nemcsak Magyarországon, Erdélyben is.

Toró Tibor politológus, a mozgalom egyik ideológusa szerint a közösségünk által felépített intézményrendszernek

az volt a célja, hogy megkonstruálja, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, és azt, hogy a Mi és az Ők közötti határvonalat fenntartsa, ahol mi, azok az erdélyi magyarok voltunk, az ők meg a románok ebben az esetben

, amivel „több mint 100 éve újratermeljük a kollektív traumáinkat”. Holott, mi sem természetesebb ennél – ha nem ezt tennénk, feladnánk önmagunkat. Van-e nyilvánvalóbb határvonal, mint az, ami az elnyomó és az elnyomott között húzódik?

De van ez tovább is:

Kínosan próbáljuk magunkat leválasztani, vagy a saját elnyomottságunkat leválasztani más kisebbségi csoportoknak, a melegeknek, a romáknak, a bevándorlóknak az elnyomottságától, hangoztatjuk ország-világ előtt, hogy miénk az egyetlen itt és igazi kisebbségi törekvés, és hogy minket a világon senki sem ért meg.

1990-ben Tusványoson az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek vezetőivel, többek között az idézett politológus édesapjával, Toró T. Tiborral együtt hüledeztünk s háborodtunk fel azon, amikor a felvidéki SZDSZ, az MPP-előd FMK képviselője lényegében egyenlőségjelet tett a nemzeti és a homoszexuális kisebbségek ügye közé, azon az alapon, hogy ez is kisebbség meg az is. Most megkapjuk az új generációtól ugyanazt a gondolatot politikai programba csomagolva.

Még egy megállapítást hadd idézzek Torónak a Krónikában megjelent interjújából: „Orbán Viktor a szuverenisták koalícióját fontosabbnak gondolta, mint azt, hogy mi fog történni a magyar kisebbséggel Romániában.” Sajátos módon ennek a megállapításnak is épp a fordítottja fedi a realitást.

Az a rágalomözön, ami ebben a kérdésben rázúdult a kormányfőre, technikájában erősen emlékeztetett ama bizonyos sokat idézett 2002-es „köteles beszédre”, amiből Gyurcsányék csináltak szabályos kampányt, tudatos torzítással, mint az ötletadó utólag bevallotta.

A zászló májusban Simionnak állt. De tudni lehetett, hogy annak valószínűsége tart a nullához, hogy az erdélyi magyarok tömegesen a honvédsírokat meggyalázó Simionra szavazzanak, annak ellenére is, hogy a magyar miniszterelnök a szuverenitás és a keresztény értékek mentén való együttműködési készségét kinyilvánítja iránta. Orbán Viktor a tihanyi beszédében támadási felületet nyújtott azért, hogy Simion esetleges választási győzelme után nagyobb esélye legyen a konstruktív együttműködésnek, többek között az erdélyi magyarok érdekében is.

Visszatérve az alapgondolatra:

a globalista tudatipar az erdélyi magyarság körében érezteti hatását, immár intézményesítetten. Itt viszont nagyobb közegellenállással találkozik, mint másfelé Európában.

Főként ennek tudható be, hogy a magyar kormány józan nemzetépítő politikájának támogatottsága középtávon e tájakon biztosítottnak látszik.