Selmecbánya sörmentén

Selmecbányai gasztro-kalandozásunk vezérfonalát a sörök adták.

2025. 08. 19. 18:15

A napot a szállás elfoglalása után a 2023-ban nyitott Dumbier-ben kezdtük, mely rokonszenves, megnyerő belterű, lélekkel és ízléssel kialakított bisztró a belváros kapujában. Főként távol-keleti slágerfogásokat kínálnak a pho-tól a savanyú-csípős levesen, kókusztejes curry-n, dobva-rázva készült wokos rizsen és tésztán át a koreai ragacsos csirkéig.

Jellemző a Felvidékre a távolkeleti konyhák rendkívüli népszerűsége az olasz ill. mediterrán mellett, ami összefüggésben lehet azzal, hogy tradíciókban és változatosságban nem túl gazdag a helyi gasztronómia, ellentétben az erdélyivel vagy a délvidékivel.

Persze az sem ritka, hogy a megcélzott idegen gasztro-kultúra mellett választékba vesznek helyi slágerfogásokat, s néhány nemzetközi klasszikust, mint teszik azt a Dumbier-ban is, ahol készítenek burgereket és két sztrapacska-variációt is.

Kellemes meglepetés volt, hogy tartanak külön magyar étlapot, elboldogultunk volna az angollal, de ahogy az ember az anyanyelvén álmodik, úgy az étlapok feletti/melletti imaginárius kalandozás is kellemesebb e nyelven. Meg aztán az éttermi élménynek talán a legizgalmasabb része az ételválasztás, amikor tele van a levegő potencialitással, amit végül szinte sajnálunk konkretizálni.

Legszívesebben az „Aranyeső Yuccában” című film Bud Spencer által alakított testes doktorának megoldásához folyamodnánk, aki úgy rendelkezett, hogy hozzanak ki mindent a konyháról. Végül egy mexikói, vajban sült rák mellett döntöttünk, hogy spóroljunk az erővel, hisz még legalább három éttermet le akartunk tesztelni aznap.

A rák rendben volt, húsa feszes és friss, íze remek, szaftja tunkolásra csábító. A mellé adott pirítós alapanyaga lehetett volna igényesebb.

Cseh söröket csapolnak, Holbát, Bohemia Regent-et, Litovelt, amit ki is használtunk. Szerettük a helyet, felírtuk a nevét azok közé, melyeknek konyhájával szívesen kötnénk közelebbi ismeretséget.

Betértünk a Moja Marina cukrászdába.

Kóstoltunk egy tarte-ot és a Paris Brest-t, átlag feletti, korrekt sütik voltak ezek, nem a csúcsok csúcsa, de élvezetes, tisztes szint, ami az új fősodorba illeszkedik.

Ezután megcsodáltuk az 1807-ben alapított első Erdészettudományi Tanszék, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán emléktábláját, majd a Prijemny Oddich panzió éttermébe tértünk be, ahol a tulajdonosok Puebla régióból származó barátjának, Iván Téllez-nek autentikus mexikói receptjei alapján készült ételeket kóstolhattunk volna a sör mellé, de a szakácsnak épp szabadnapja volt. Maradtunk a sörnél korcsolya nélkül. 12-es dobozos Urpinert és csapolt Pilsner Urquell-t ittunk. Ezután a Ruin bárba néztünk be, amiről már szóltam.

Miután megnéztük a várat, betértünk a Lemberg bisztróba, ahol kedves kiszolgálás, szeretnivaló atmoszféra és kellemes háttérzene fogadott. Az étlapon kreatív vegetariánus ételek különféle nációk ihletésében, nem állom meg, hogy fel ne soroljam, ilyen színes egyveleget nem láttam még sehol. Az étlap sorrendje szerint az inspirációs források: Kína, Vietnám, Korea, Üzbegisztán, Thaiföld, Egyesült Államok, Zanzibár, Japán, Ukrajna, Olaszország, Izrael, Szlovákia és Azerbajdzsán. Jelmondatuk: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas ételeket együnk”. Kóstoltunk is kettőt kreációik közül, Sarah tánti répapürével körített izraeli falafelét, valamint a „Lobio Rumili” nevű kaukázusi fűszerezésű, korianderes, paradicsomos babételt.

Egy vegetariánus fogás próbája az, hogy kóstolva hiányérzete van-e az embernek vagy sem.

Itt nem volt. A rozsnyói Ikkona főzde három sörét ittuk mellé, a helyet pedig beillesztettük a kifejezetten ajánlott kategóriába.

A Klopacka teázóban megtaláltuk az alapprofiltól eltérő italokat, tartanak ugyanis a teák és kávék mellett alkoholmentes gyömbérsört, helyi pálinkát és gyomorkeserűt. Itt is magyar menüvel örvendeztettek meg minket, akárcsak a Dumbier-ben. Az egyedi hangulatú hely a város egyik legrégibb és legismertebb, 1764-ben elkészült épületében működik, amely eredetileg a bányászok „időjelző tornya” volt. A ház tornyában egy fakalapácsos dobszerkezet, a „klopáčka” kapott helyet, amelyet a bányászok figyelmeztetésére használtak. A kopogással jelezték, hogy mikor kell a műszakba indulni, mikor van bányaszerencsétlenség, netán tűz, vagy más, a közösség szempontjából fontos esemény. Mondhatni, hogy a jelzőtorony a bányaváros életének ritmusát adta, a harangokhoz hasonló funkciót betöltve. E teázó mellett található a Glaus étterem, melyről már beszámoltam.

Mielőtt az első számú célpontunkat jelentő ERB sörfőzde étterme felé irányítottuk volna lépteinket, beültünk a megnyerő atmoszférájú Archanjelbe. Remek feketeribizli bort ittunk, valamint egy helyi nemesítésű szőlőfajtából, az 1973-ban Piros Tramini és Müller Thurgau keresztezésével létrehozott Milia-ból készült bort.

A nyitrai borrégióhoz tartozó Kinci pincészet nedűje annyira meggyőzött, hogy rá is kerestem a honlapjukra, ahonnan megtudhatjuk, hogy 1991 óta működnek, 25 hektárt művelnek organikusan és boraikat a természethűség jellemzi. Figyelni fogok ezentúl a birtokra.

A város első számú gasztroturista nevezetességéről, az ERB sörház étterméről szóló beszámoló itt olvasható.

Időközben ránk esteledett, de azért még volt bennünk energia egy hely meglátogatására, s az aznapi tapasztalatok kiértékelésére. Este tízkor a vendéglátóegységek zöme bezár, de az Art café hétköznapokon éjfélig tart nyitva, hétvégén kettőig, így oda még beültünk egy jóféle csapolt Urpinerre. A Belső-Magyarországon is jól ismert besztercebányai sörgyár az egyetlen a Felvidéken, mely évente 350.000 hektó sört hoz forgalomba (tehát jóval többet, mint a sokat emlegetett 200.000, amit a kisüzemi limitnek tekintenek többnyire), de nem vásárolták meg a multik, ma is családi tulajdonban van. Söreiket karakterük miatt sokan a csehnek gondolják mifelénk. 12-es pils típusút és 14-es Ballingos India Pale Lagerjüket kortyolgatva tervezgettük a következő, zólyomi napot. De arról majd a legközelebb.