Önarckép tövis nyaklánccal című festményét reprodukálja a plakát, a meghívó, a kísérőrendezvényeket magába foglaló műsorfüzet. Az egyik legismertebb, leghatásosabb képét, amelyen – mintha csak egyszerre tisztelegne nagy elődje, a vámos Rousseau és a mexikói természeti környezet különös lényei, különös szépsége előtt – sűrű lombok előtt örökíti meg önmagát. A vállán majmok üldögélnek békésen, hajára pillangók és szitakötők szállnak, a tövis nyakláncon a holtak birodalmát idéző fekete madár függ. Minden pontosan a helyén van, kijelöli a koordinátákat, amelyek között művészete megszületett. Frida Kahlo imázsához a szépen formált női arcvonások éppen úgy hozzátartoznak, mint a sűrű, összenőtt szemöldök vagy a feketéllő pihék a száj fölött, amelyek oly határozott, férfias jelleget adtak arcának, s amelyeket, úgy tűnik, egy pillanatig sem akart leplezni. Erőt sugároz pillantása pedig valami mély fájdalmat, szomorúságot is, az időt sűríti magába, a mítoszokat, amelyek a mexikói múlt mélyébe vezetnek, kitárulkozik, ugyanakkor a külvilág számára megfejthetetlen titkokról beszél.
Különös személyiség lehetett, sejteti a kép, nem véletlen, hogy a művészete iránti érdeklődés egyre nő. Ha úgy tetszik, Frida Kahlo maga volt a kaotikus huszadik század. Német apa és mexikói anya lánya volt, aki három évvel későbbre datálta születésnapját, hogy az egybeessen a mexikói forradalom időpontjával. Születésétől fogva erős akaratú volt, s gyermekkora óta betegeskedett. Egy súlyos buszbaleset után kezdődtek gerincpanaszai, amelyek azután korai halálához is vezettek. A baleset után kezdett festeni, akadémiai képzés nélkül. Mestere férje volt, a híres falfestő Diego Rivera, akinek hatására maga is belépett a kommunista pártba, s akitől egyébként hol elvált, hol újraházasodott. Közben mindkettőjüknek voltak futó kalandjai, Kahlónak rövid ideig Trockijjal is volt viszonya – de azzal is meggyanúsították, hogy köze volt az egykori szovjet népbiztos halálához. S ki tudja, akár – még tudta nélkül is – lehetett is, hiszen a KGB emberei remekül keverték a kártyát az Újvilágban is. André Breton is hamar felfedezte művészetét, a szürrealizmus és a Neue Sachlichkeit különös varázsú ötvözetét – 1939-es párizsi kiállítása után hírneve rohamosan növekedett.
Mindez megjelenik Frida Kahlo képein, ahogyan megjelennek szomszédai, kezelőorvosa, a gyümölcsök, a hétköznap tárgyai – minden egy olyan univerzum részeként, amelynek közepén saját alakja, személyisége található. A bemutatott művek egyharmada önarckép, „magamat festem – mondta egyszer –, mivel gyakran vagyok egyedül, és mivel én vagyok az, akit a legjobban ismerek”. Az ősöket, a mítoszok alakjait hívja segítségül, hogy kifesthesse magából vágyait, fájdalmait. A hűtlenkedő Riverát három szemmel ábrázolja, a titkos tudás birtokosaként, a képet olykor varázseszközként használja, hogy visszacsábítsa őt. Ahogyan betegsége egyre jobban kínozza, ágyba, tolószékbe kényszerül, s közben egyre mélyebbre merül a keleti filozófia birodalmában, s egyre merészebben közlekedik a különböző világok között. Felnyitott testtel ábrázolja önmagát, sérült gerincoszlopa helyén összetört antik oszloppal, a szenvedés elől a gyermekkorba visszatérve, egykori dajkája karjában keres menedéket vagy az univerzum ölelésében, amely Mexikó-Földanyát éppen úgy oltalmazza, ahogyan az őt, ő pedig az ölében pucéran fekvő, kezében a forradalom lángját tartó Diegót. Utolsó kiállított képe 1954-ből való, amikor egyik lábát már levágták, s amikor a fájdalomcsillapítókat már kábítószerként használta, s festésmódja teljesen föllazult. Ha képei többségén pillantásában valami mély szomorúságot érzünk, ez a kép maga a fájdalom. Akkoriban nem sokra értékelték a művet, egyik alkalmazottja a szemeteskukából mentette meg. Éppen olyan fontos műve azonban ez a tárlatnak, mint a rajzok, amelyek egy részét igen ritkán láthatja a közönség, vagy a fotók, amelyek őt ábrázolják, s amelyek egy részét (a legjobbakat) a magyar származású Nickolas Muray készítette.
A fotográfus forradalmár. A bécsi KunstHausWienben látható a Tina Modotti – fényképész és forradalmár című kiállítás, amely az eredetileg a némafilm sztárjaként feltűnt művész pályáját mutatja be. Modotti (akinek révén Frida Kahlo Riverát megismerte) alkotásai szuggesztív képet adnak a korabeli Mexikóról, politikai szerepvállalása azonban igen ellentmondásos volt. 1929-ben meggyanúsították, hogy része volt a kubai forradalmár, Antonio Mella megölésében, az ő 1942-es haláláról pedig a sajtó azt írta, hogy a GPU parancsára saját férje, Vittorio Vidali gyilkolta meg.
origo.hu
Így pózolt Magyar Péter a cigarettacsempész haverjával
