Néhány tényező azért óvatosságra int, például az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott idén még egyetlen mérkőzést sem nyert. Tegyük hozzá, eddig rendre minőségi ellenfelekkel játszott: március 3-án Győrben az oroszokkal (1-1), május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban a németekkel (0-3), június 5-én Amszterdamban a hollandokkal (1-6), augusztus 11-én Londonban az angolokkal (1-2), szeptember 3-án Stockholmban, immár tétmérkőzésen pedig a svédekkel (0-2). Pedig pénteken csak nyerhetett volna együttesünk, ma ellenben tulajdonképpen csak veszíthet; hisz a győzelem kötelező. Lenne…
A stockholmi vereségben az is fájdalmas, hogy némileg befolyásolta az U21-es csapat másnapi székesfehérvári fiaskóját Wales ellen. Koman Vladimir, Elek Ákos és Lázár Pál ugyanis koruk alapján még befértek volna az utánpótlás Eb-, s így közvetve az olimpiai részvételre hajtott ifjú gárdába. Tudásuk és a szakvezetés bizalma alapján viszont az A válogatottba is, ezért ott szerepeltek-szerepelnek. Ezúttal biztosan nem lesz miattuk hiányérzetünk, hiszen a bosnyákokkal délután öttől az Üllői úton játszó U21-eseknek gyakorlatilag már elszállt az esélyük a továbbjutásra.
Utóbbi nem lehet reális céljuk a „nagyoknak” sem, a moldávok legyőzése viszont igen. Hiszen ők a felsorolt idei riválisoknál jóval gyengébbek, annak ellenére, hogy a Finnország feletti 2-0-val kezdték az Eb-selejtezőket, igaz, a kisinyovi derbi nagy részét emberelőnyben játszották végig Hyypiä 36. percbeli kiállítása miatt. Érdekesség, hogy ezt megelőzően legutóbb 2007 novemberében, éppen a mieink ellen nyertek tétmeccset (3-0), majd a dél-afrikai vb-kvalifikációt 3 döntetlennel és 7 vereséggel, csoportutolsóként hozták le. A közös mérleg magyar szempontból 2-2-1, tétért 1-0-1. Moldova válogatottja is az idegenlégiósokra támaszkodik, de a Norköppingben szereplő Racun kívül a többség inkább a kelet, Románia, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán vagy Azerbajdzsán felé orientálódik, a finnek elleni első gólt szerzett Suvarov pedig a lengyel Cracovia csatára. Csupán két játékos képviseli a hazai bajnokságot, a BL-selejtező playoffját megjárt, az El csoportkörében érdekelt Sheriff Tiraspolból senkit sem válogatott be Gavril Balint szövetségi kapitány.
Akire Bálint Gábor Peléként és romániai játékosként emlékezhetünk, a Steaua 1986-as BEK-diadalának büntetőpárbajában betalált a Barcelona kapujába, 1990-től a spanyol Burgosnál légióskodott. Édesapja magyar, de ő, ahogy az Eb-selejtező csoportjainak februári, varsói sorsolásán lapunknak nyilatkozta, már nem beszéli a nyelvünket. „Hollandia a nagy favorit, mi szeretnénk ott lenni a versengésben a második helyért” – mondta akkor, de talán ő sem gondolta komolyan. Ehhez képest most jól áll a csapata.
A miénk viszont rosszabbul, hiszen az E csoport jelenlegi sorrendje: 1. Hollandia 3 pont (5-0), 2. Svédország és Moldova 3 (2-0), 4. Magyarország és Finnország 0 (0-2), 6. San Marino 0 (0-5). Egy kétgólos győzelemmel utol is érhetnénk mai riválisunkat.
– Szeretnénk kiszolgálni a közvéleményt, hogy szerethető csapatot lássanak a drukkerek. Remélem, a mérkőzés nagy egymásra találás lesz a válogatott és a szurkolók között. Mi mindent megteszünk ennek érdekében – nyilatkozta tegnap délután Egervári Sándor szövetségi kapitány.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”