(halott-e a liberalizmus )

Én nem tudom, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének csúfos kimúlásával, az évszázados múltra viszszatekintő magyar liberalizmust (szabadelvűséget) csapás érte-e. Annyi biztos, a „szürkeállomány” nyomtalanul felszívódott, hasonlóan a szürke szamárhoz: eltűnt a ködben. Véleményem szerint, amikor az SZDSZ húsz évvel ezelőtt nagy reményekkel és még nagyobb ármányokkal vetette bele magát a főhatalomért vívott küzdelembe, eleve saját sírját ásta meg. A „tojásfejűek” bár alulmaradtak az MDF-fel folytatott politikai küzdelemben, nem tudták feledni a hatalom megízlelt mézesmadzagját, és elveik helyett inkább kormányzati befolyásuk megszerzésére törekedtek. Küldetéstudatuk megmaradt ugyan, de a liberalizmus lelke és lelkiismerete, az általános emberi szabadság tisztelete eltűnt belőle. A karcsú, könnyed intellektuális imázs egyre jobban elzsírosodott, és a pozíciószerzés vágyává változott. Egy rég használt szóval: balkáni lett. A kommunisták egykor volt valódinak vélt ellenzéke, az MDF és az SZDSZ jellemző módon, miután – végszükségben – megpróbáltak kart karba ölteni, együtt lehelte ki bemocskolt lelkét. Mondhatni, ez lett a médiát hajdan lázba hozó Kónya–Pető-vita végkifejlete.
Tehát azt kell gondolnunk, hogy a magyar liberalizmus a szabad demokraták harakirijével semmit sem vesztett, a társadalom pedig – a bitorolt kulturális pozíciókat és a médiára, valamint a közgondolkodásra gyakorolt hatásukat sikerül a minimumra csökkenteni – nyert vele.
Egy alapvető dologról, ha a szabadelvűséget féltjük, nem szabad megfeledkeznünk: a Fidesz alapítói, későbbi vezető politikusai mondhatni Bibó István eszméin nőttek fel, s liberalizmusuk, demokratikus gondolkodásuk, szabadságszeretetük aligha volt csupán ifjúkori fellángolás. Miként kommunistaellenességük sem, amelynek reális és aktuális volta a Gyurcsány-korszakban és az azt követő események során maradéktalanul bebizonyosodott. Azt gondolom, hogy a magyar szabadelvűség őre nem az LMP lesz, legalábbis nem egyedül, s nem az SZDSZ-es hagyományok folytatójaként. Liberális minimum nélkül ugyanis nincs demokrácia, nincs modern állam. Ha komolyan vesszük a Fidesz nevét és a szándékot, ami létrehozta, abban is bíznunk kell, hogy a hűség, amelyre ez a név utal, a párt teljes létezésére és politikai stratégiájára, erkölcsiségére is vonatkozik.
Az SZDSZ ravasz álliberalizmusa és a Debreczeni-féle Gyurcsányban prófétát látó sajnálatos eszementség helyett Magyarországnak alapvető szüksége van a szabadelvűséghez való igazi hűségre. Enélkül szinte egész kulturális múltunkat és létünket semmisnek tekinthetnénk. A liberalizmus – a hatalmi politikában – a demokrácia, a jogbiztonság, a törvényesség, a szabadság tisztelete és védelme. A társadalmi szférában: közművelődésben, oktatásban, a magas kultúrában pedig alapvetően tudatformáló szerepe van, szolidaritásra, egymás tiszteletére, a különböző életfelfogások elfogadására int. A szabadelvűség nem a hatalom, nem a felülről jövő kényszer által hatott és hat a világban, hanem, mintegy beleivódva létmódunkba, erősíti és táplálja az emberi természetben rejlő segítőkészséget, önmérsékletet, empátiát és lojalitást. Ha Magyarország népe valóban egyet és jót akar, mindenképpen ezen az úton kell járnia. Erre a magyar értelmiségnek éppúgy döntő hatása lesz, mint a politikának.
A liberalizmus nem kultúrklánok uralmát jelenti, hanem az egyenlő mércét és a gondolkozás szabadságát. Hogy miként valósul meg mindez Magyarországon, én nem tudom…