Magyarország számára beláthatatlan következménnyel járhat a svájci frank további erősödése. Az alpesi deviza drágulása kapcsán eddig elsősorban a devizahitelesek problémái kerültek szóba, ám a jelenlegi árfolyam a szakemberek szerint nem csak az adósok életét nehezíti meg, az egész pénzügyi szektort és ezen keresztül a gazdaságot is bajba sodorhatja. Tegnap az alpesi deviza 226 forint fölött is járt, és újabb történelmi csúcsot állított fel. A magyar gazdasági miniszter költségvetést érintő bejelentései után visszaerősödött az árfolyam, lapzártánk idején 223 forint alatt folyt a kereskedés. Az euró árfolyama tegnap 287,5 és 289,5 forint között ingadozott, az esti órákban pedig 287 forint környékén időzött.
Londoni elemzők szerint egyébként a svájci frank mozgása pénzügyi szempontból már fontosabb tényező, mint az euró kurzusé, mivel a rekordokat döntögető árfolyam immár a bankszektor egyensúlyát is megkérdőjelezi. Londoni szakértők szerint elképzelhető, hogy a svájci jegybank vezetői kijelentéseikkel megkísérlik a frank gyengítését, de ezektől a próbálkozásoktól nem várhatunk jelentősebb hatás. A TD Securities, az egyik vezető globális befektetési tanácsadó csoport londoni elemzőrészlegének helyzetértékelése szerint a magyar háztartások és a vállalati adósok svájcifrank-alapú devizahitelei elérik a hazai össztermék (GDP) egyötödét. – A Magyar Nemzeti Bank teljes mértékben tudatában van e fenyegetésnek, és „vészkamatemelésekkel” siethet a forint védelmére – idézi a távirati iroda a londoni elemzőket.
A frankot rengeteg körülmény erősítheti, de általánosságban úgy tartják a szakemberek, hogy minél aggasztóbbak a világgazdaság kilátásai, annál többen menekülnek az alpesi devizához, így annak árfolyama mind erősebbé válik. Márpedig manapság újra felerősödtek azok a félelmek, amelyek az úgynevezett W-forgatókönyvet tartják valószínűnek. Magyarán úgy gondolják, hogy a gazdasági válságnak még nincs vége, sőt, egy kisebb kilábalási időszakot újra egy hanyatló periódus követ majd.
A drága frank egyébként nemcsak a pénzügyi szektorra gyakorol nyomást, hanem a háztartásokon keresztül az egész gazdaságra. Az nyilvánvaló, hogy ha megnőnek a törlesztőrészletek, akkor megugrik a bedőlő hitelek száma is. Ugyanakkor tegnap Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke azt nyilatkozta, hogy nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt. – A devizahitelesek gyakorta még mindig előnyösebb helyzetben vannak, mint akik forinthitelt vettek fel, és fizetési képességük is jobb, náluk kisebb a 90 napon túl nem fizető hitelek aránya, mint a forinthiteleknél – jegyezte meg Szász Károly.
A gazdaságnak azonban nemcsak azok okoznak nehézséget, akik nem fizetnek, azokról sem szabad elfeledkezni, akik igaz nehezen, de mégis összekaparják valahogy a részletre valót. Ők ugyanis a gazdaság többi szektorától, például az élelmiszeripartól vonják meg a vártnál magasabb törlesztőrészletre kifizetett pénzeket, így a belső fogyasztást gyengítik. A magyar gazdaság helyzetének legfontosabb mutatója egyébként valamelyest emelkedett a második negyedévben. A GDP 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig nem változott – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal.
Szorít a gyeplőn a PSZÁF. Pénzügyi békéltető testület létrehozásával tenné gördülékenyebbé a banki ügyfelek és a pénzintézetek között kialakult viták megoldását a PSZÁF. Szász Károly, a felügyelet elnöke tegnap elmondta, hogy a békéltető testületek működése azért előnyös, mert ingyen, egyszerűen és három hónapnál rövidebb idő alatt tenne pontot a problémás kérdések végére. A szakember szerint jelenleg azért nem hatékony a testületek működése, mert a pénzintézetek nem működnek együtt velük. – Ha a felügyelet mellé kerülnek független intézményként, tekintélyes szakemberekkel töltik fel őket, s kötelező lesz az együttműködés is – jegyezte meg Szász Károly. Az első fél évben egyébként több mint 106 ezer esetben panasz érkezett a PSZÁF által felügyelt intézményekhez, míg magához a felügyelethez közel húszezer megkeresés futott be, és ezek miatt több mint hatezer eljárás indult a szolgáltatók ellen.

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye