Az eurózóna csapdájában

A korán kelő turisták az elmúlt szerdán az athéni Akropolisz helyett csak az athéni rohamrendőröket fényképezhették (képünkön), a kétezer-ötszáz éves építményhez vezető utat ugyanis a kulturális minisztérium dolgozói – felháborodásukban, hogy a kormány 22 havi fizetésükkel adós – eltorlaszolták. Míg szerte Európában demonstráció demonstrációt követ, az Európai Bizottság (és az IMF) meg van győződve arról, hogy a helyes utat mutatja a kontinens félmilliárdnyi lakosának. A gazdasági és pénzügyi főigazgatóság szóvivője, Amadeu Altafaj például így utasította vissza a Görögország esetleges jövőbeni fizetési nehézségeivel kapcsolatos aggodalmakat: „A görög kormány hatékonyan és eltökélten hajtja végre a stabilizációs programot. Meg vagyunk győződve, hogy 2012-re Görögország képes lesz arra, hogy a finanszírozásához szükséges hiteleket a pénzpiacról fedezze. Görögország jó úton jár és a piacok ezt értékelik.”
Nem mindenki látja azonban ilyen rózsásnak a helyzetet. Costas Lapavitsas, a brit baloldali The Guardian publicistája például úgy véli, ma már nem elképzelhetetlen, hogy Görögország csődbe menjen, de ez vonatkozik Írországra, Portugáliára és Spanyolországra is. A szerző szerint jelenleg csak a nagyon bátor emberek és a jól fizetett brüsszeli bürokraták optimisták az eurózóna jövőjét illetően. Az unió az említett országokat arra kényszerítette, hogy csökkentsék költségvetési kiadásaikat és a közszférában dolgozók létszámát, és még tovább liberalizálják piacaikat. A végzetes következmények Írország esetében már az elmúlt héten láthatókká váltak: a gazdasági teljesítmény csökken, ráadásul további megszorításokat terveznek. Lapavitsas szerint ennek az őrültségnek a logikája könnyen megérthető, de egy kis agytornát azért igényel: az eurózónát néhány centrumország – Németország, Franciaország, Hollandia és Belgium – dominálja. Ők találták ki a stabilitási paktumot és a háromszázalékos költségvetési hiányt, ők erőltetik a munkaerő-piaci versenyt a kifulladásig (race to the bottom). E neoliberális ihletésű politikák célja, hogy megtámogassák az eurót és elősegítsék a centrumországok nagy bankjainak és multinacionális cégeinek globális tevékenységét. Az idő múltával azonban ez a politika a periféria országai számára katasztrofálisnak bizonyult: nem tudták tartani Németországgal a versenyt, és hatalmas deficitet, illetve külső adósságot halmoztak fel, míg a nyertesek a centrumországok bankjai és pénzintézetei.
Azonban nemcsak a baloldali kötődéséről ismert The Guardian látja így a helyzetet. Nemrég lényegében ugyanilyen értékeléssel állt elő a washingtoni székhelyű Center for Economy and Policy Research is, megerősítve, hogy a pénzügyi megszorítások tartós stagnálást okoznak. Egy negatív spirál jön létre, amelyből Görögország nem tud kitörni, hiszen arra lenne szüksége, hogy leértékelje valutáját és ezzel javítsa külső egyensúlyát, valamint élénkítse gazdaságát. A leértékelés azonban az eurózónás tagság miatt lehetetlen. A tanulmány rámutat, hogy a mentőcsomag keretében kapott hitelek végül is nem Görögország érdekeit szolgálják, hanem a centrumországok magánbankjainak kimentését és az adósságok uniós szintű „társadalmasítását”. Végül is a Görögországtól kért hatalmas áldozatok nem érik el céljukat, az ország könnyen a tartós defláció helyzetébe kerülhet, amely azután „átragad” az unió más országaira is.
A The Guardian szerint az eurózóna a periféria országai számára csapdává vált. Ezen országok eladósodtak, képtelenek versenyezni a centrummal, megszorítócsomagokkal küzdenek, és perspektívájuk a hosszú távú stagnálás. Emiatt az eurózónából való kilépésüket reális lehetőségnek kell tekinteni, de ennek érdekében meg kell törni a bankárok és pénzintézetek politikai hatalmát. Persze e célt sokkal könnyebb kitűzni, mint megvalósítani. Összefüggéseiben nézve, sajnos, Magyarország nem a centrum, hanem a perifériához tartozik, így ránk is érvényes a fent említett értékelés. Egy előnyünk van: még nem vezettük be az eurót.