Búcsú a látványpolitizálástól

Vasárnap nemcsak a balliberális fővárosi Demszky-korszaknak szakadhat vége, hanem az MSZP– SZDSZ által meghonosított látványpolitizálásnak is. Amivel nem is lett volna akkora baj, ha a kirakat mögött valódi áru van a boltban. De nem volt. Ezért aztán egy bűnrossz kávét gyártó amerikai cég technikáját követték. A Folgersnél a világháború után nem az élvezeti cikk minőségét javították, hanem a reklámra költött összegeket emelték az égig. A gyenge minőségű kávéról igyekeztek elhitetni: éppen azért finom, mert olyan vacak az íze. A baloldali blokk is az emberek igényszintjét akarta levinni. Hogy már annak is tapsoljanak és hálásak legyenek, ha csak kicsivel élnek rosszabbul mindennap. Hogy ne is gondoljanak arra, milyen lenne, ha nem fogyna el hónap végén menetrendszerűen a kevéske pénz.
A látványpolitizálás megbukott a tavaszi választáson. A nyolc évig szélhámoskodó kurzusnak útilaput kötöttek a talpa alá. Az a fajta hatalombirtoklás azonban, amely kizárólag a pillanatnyi illúziókeltésre, a „Szavazz ránk, aztán majd csak lesz valahogy” taktikára épült, most kerülhet végérvényesen a történelmi szeméttárolóba. Nem véletlen tehát, hogy igen szívósan küzd a neoliberális szisztéma a fennmaradásáért. A felszínen mindebből csak annyit érzékelhetünk, hogy hirtelen csak a rossz hírek iránt van kereslet a balmédiában. Amióta a forint árfolyama javul, konszolidálódik, nemigen lehet semmit sem hallani róla. További érdekes szimptóma, hogy mintha több lenne a választás közeledtével a hivatásos keserítő. Aki plakátokat tépked suttyomban, összeszaggatja a kapualjba lerakott polgári kampánykiadványokat vagy csak arról igyekszik mindenkit meggyőzni, hogy „ezek is csak a zsebük megtömésével vannak elfoglalva”. Minek hát akkor törnünk magunkat a szavazással? A deheroizálási akció része az a beállítás is, hogy a verseny már úgyis eldőlt. A Fidesz úgyis nyer, ezt a vak is látja, a lefutott meccsre nem érdemes elmenni. Pedig nemcsak a főpolgármester személye számít, hanem a közgyűlés összetétele is. Ha egyezkedésekre kényszerülne a Fidesz– KDNP, netán kisebbségből lenne kénytelen kormányozni a fővárost, annak az országos nagypolitikára nézve is káros következményei lennének.
Egyik oldalon tények, konkrétumok, eredmények, amiket a kormány lerakott az asztalra pár hónap alatt. Másik oldalon illúziókra építő imidzskampányok. Mint amikor egy szappanbuborék szétpattan a levegőben. Nem csoda, ha csak olyan főpolgármester-jelölt akadt a balfélen, aki szinte versenyképtelen.
Először fordul elő a rendszerváltás óta, hogy a választási és a kormányprogram megegyezik. Nincsenek kiskapuk, elhárító technikák, utólagos magyarázatok: miért nem lehet semmit sem úgy véghezvinni, ahogy a kampányban ígérték és programba vésték. A polgári kabinet tartja az ütemtervet, s minden álszent sápítozás ellenére meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket már a választási programjában vállalt.
A közvélemény-kutató cégek egységesek abban, hogy a polgári erők komoly győzelmet arathatnak a helyhatósági választásokon, és a fővárosi közgyűlési többség is valószínű. Az egyetlen mérvadó közvélemény-kutatás eredménye azonban maga a választási eredmény, amely vasárnap este derül ki. Kevés szó esik róla, milyen nagy dolog az emberektől, hogy minden multinacionális, pénzpiaci üzenet, főként sajtón keresztüli nyomásgyakorlás ellenére a kormányszövetséget támogatják. A polgárok nem engednek a sokszor nyílt fenyegetőzésnek, az MSZP habzószáj-kommunikációjának.
A társadalomban ugyanaz a tömegpszichózis zajlott le, mint amikor valaki rájön, hogy nem véletlenül csapódnak be körülötte a lövedékek, hanem mert ő a célpont. E felismerés miatt hatástalanok a Szanyi- és Török Zsolt-féle heccmutatványok, a jelentéktelen Horváth Csaba Karinthy tollára illő happeningjeiről nem is beszélve. Az államilag segített uzsoráscégek, a 3-400 százalékos thm-mel dolgozó álpénzügyi vállalkozások engedélyezése, a kilakoltatások ölbe tett kézzel szemlélése, a forintalapú lakáshitelek támogatásának felszámolása, az emberek devizahitellel történő eladósodottságba kergetése mind-mind olyan rúgásszerű jelzések voltak, amelyekkel megutáltatták magukat országszerte. Az emberek csupán azt szeretnék, ha végre hagynák őket békében dolgozni, s a hatalom nem a zaklatásukra, ellehetetlenítésükre használná fel az állami hivatalokat, amelyeket nem mellesleg ők, az adófizető polgárok tartanak el keservesen megkeresett forintjaikkal. Tarlós István szerint a fővárosban szabad volt rabolni a szocialista irányítás alatt. Ennek vége. Minden jel arra utal, hogy a polgárok nem ülnek fel a kedvlohasztó ellenpropagandának és élnek szavazati jogukkal.