Melankólia terül szét a tájon, megfáradtak, megrövidültek a nappalok, az emberbe belebújik a nosztalgia. A vénasszonyok heteit éljük, avart söprögetünk, kertet rendezgetünk, totyogunk, mélázunk, visszamerengünk az elszaladt nyárba. A szomszéd kert végében avart égetnek, persze csak füstöl, csípős illatát szerteviszi a szél, de hangulata van. Fáradtan langyos a világ. Ki hogy van vele, szeretem a kora őszt. Valahogy összegyűjti az embereket, beszélgetni hívja, barátságokra éleszti, tennivalókat kínál, gyertyát gyújt, boglyát rak, családokat gyámolít. Rendező szerepe van az ősznek, tisztábbá teszi a gondolatokat, egy percre megállít, osztályoz, érték szerint sorol.
Hát éljünk az Isten adta ősszel, szuszogjunk, nyújtózkodjunk, meditáljunk, ennek most jött el az ideje. És tervezzünk, mert a legjobb gondolatok a nyugalomban fogannak, amikor nem szorít az idő… Az elmaradt, félbehagyott naplóírás most bepótolható, a régen megígért levelet is feladhatjuk végre, azt az el sem kezdett regényt is fellapozhatjuk… Nem temetkezni érkezett az ősz, hanem erőt adni, megújulásra segíteni.
Míg ezeket a sorokat kopogom, odakint már szürkül. A vizsla imént kis vakkantással bekéredzkedett a szobába, most a lábam előtt hever, felnéz, mintha csak kérdezné, hová lett a nyár. Mit mondhatnék neki? Viszszanézek rá. Értjük egymást.
origo.hu
Lemondta a Zeneakadémia Varnus Xavér koncertjét
