Korábbi elemzések már rámutattak, hogy az amerikai–magyar kereskedelem terén kiemelendő árucsoport a gépjárműveké, amelyeken belül három évvel ezelőtt, 2023-ban az USA a második legnagyobb részesedéssel rendelkezett.
A magyar autógyártás is megérezné a megemelt vámokat
Az Oeconomus akkori vizsgálata szerint a három Magyarországon termelő német autóipari óriásvállalat közül a győri Audit érintheti negatívan a vámpolitika. A kecskeméti Mercedes-gyár és a debreceni BMW-gyár esetében akár előnyös helyzet is előállhat, ha az amerikai vámok miatt külön is fokoznák itt a termelést, mondjuk a németországi kapacitások kárára.
A realitás azonban a következő: éves szinten mintegy 300 milliárd dollár értékű exportjával az EU a legnagyobb exportőr a gépjárműágazatban, a piac közel 25 százalékát mondhatja magáénak.
Ugyancsak korábbi elemzések szerint a 25 százalékos amerikai vámemelés – igaz, itt még nem 15 százalékos volt a bázis, hanem jóval alacsonyabb – rövid távú hatásait modellezve az látszott, hogy az összes ország USA-ba irányuló exportja 25 százalékkal csökken, beleértve a köztes és a végtermékek exportját is. Az EU esetében ez körülbelül 8 milliárd dollár exportcsökkenést jelentene. Ez a visszaesés természetesen azokat az országokat rázná meg leginkább, amelyeknek az Egyesült Államokba irányuló exportja nagyobb.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!