Jogi útvesztőkben az ’56-os sortűzperek

A hét végén emlékezünk október 23-ra, az 1956-os forradalom 54. évfordulójára. Mindössze húsz esztendeje idézhetjük fel szabadon a hajdani világra szóló eseményeket, de olykor ezt is csak elvben. Szabadságunk korlátozott. Talán éppen azért, mert az igazságtétel nem sikerülhetett.
Az ítélkezés a sortűzperekben az elmúlt két évtizedben rengeteg vargabetűt írt le. Ezt csak tetézte, hogy két évvel ezelőtt, 2008 szeptemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága önmagához és az ügyhöz méltatlan döntést hozott. Azóta az igazságtétel ismét a viták középpontjába került. Mindezek miatt a tanulságok összegzésére szerettem volna kérni Kónya István bírót, a Legfelsőbb Bíróság (LB) büntetőkollégiumának vezetőjét, aki ráadásul több hasonló perben hirdetett ítéletet. Nyilatkozatához azonban Baka Andrásnak, az LB elnökének az engedélyére lett volna szükség. Baka úgy látta: nem aktuális, hogy a sortűzperekről, az igazságtétel összefüggéseiről beszéljünk. Nem engedélyezte, hogy a büntetőkollégium vezetője interjút adjon lapunknak. Az utóbbi évtizedek történéseit így egyetlen eset kapcsán elemezhetjük. Ez pedig a tatai sortűz ügye, amelynek eldöntésében – az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjaként – Baka András is részt vett.
A tatai történet az egész magyar valóság tükre. Megmutatja a drámát, a kisszerűséget, a megalkuvást, a nevetséges hatalomféltést s azt is, hogy még mindig nem késő változtatni a kudarcos helyzeteken. A tatai sortűz 1956. október 26-án a helyi rendőrség udvarán dördült el. Előzőleg a felkelők lőni kezdték a laktanyát. Megtámadták a rendőrséget és a börtönt is, a rendőröket lefegyverezték. Akkor már szerte az országban tudni lehetett, hogy október 23-án délután három órakor Budapesten rendszerellenes tüntetés kezdődött, amely az esti órákra tömegmegmozdulássá vált. Fegyveres csoportok ellenőrzésük alá vonták a főváros főbb pontjait, s tűzharcot vívtak az ÁVH-val és a hadsereggel. Október 24-én és 25-én a rádióban beolvasták a rögtönítélő bíráskodásról szóló kormánydöntést.
Október 25-én a Kossuth tér véres támadás helyszíne volt: szovjet tankok és fegyveres ÁVH-sok lőttek a békésen felvonuló tömegbe. Tatán a pesti eseményekről a fővárosból visszatérő egyik tiszt személyesen is tájékoztatta kollégáit. A városban egyébként Korbely János százados kapta azt a parancsot, hogy tiszti iskolás alárendeltjeivel együtt vonuljon ki a rendőrség épületéhez. Pisztolyt, géppisztolyt, golyószórót és kézigránátot vittek magukkal. Az udvaron akkor már csak néhány civil és lefegyverzett rendőr volt. Korbely megkérdezte, kinél van fegyver. Az egyik civil azt mondta, hogy társánál, Kaszás Tamásnál, és ő szólította fel a férfit, hogy adja át pisztolyát. Ezután heves vita robbant ki Kaszás és Korbely között, majd Kaszás a zsebéhez nyúlt, és elővette a fegyverét. Ekkor dördültek el a lövések: a katonák sorozatot adtak le a bekerített civilekre, akiket gépfegyverükkel addig is sakkban tartottak. Kaszás rögtön meghalt. Menekülő társai közül többeket a kerítésen kívül ért egy újabb sorozat. Az egyik fegyvertelen civil 36 lövést kapott. Két másik, az eseményekben részt nem vevő személy súlyosan megsebesült.
Annak idején legalább 60 sortűz dördült el. Büntetőeljárás összesen 37 esetben indult. Az ügyészség végül – még a 90-es évek elején – nyolc ügyben emelt vádat: a mosonmagyaróvári, a tatai, a tiszakécskei, a kecskeméti, a berzencei, az egri, a salgótarjáni és a Nyugati pályaudvari vérontás miatt. Bíróság elé került később a Kossuth téri eset is. Utóbbinak a periratok szerint legalább 100 halottja és 150 sebesültje volt.
Az ’56-os ügyek hasonlítottak a háborús főbűnösök pereire, ám ezeket hajdan még az 1945. évi londoni egyezmény alapján indították meg. A nemzetközi jog ezután sokat változott. Genfben 1949-ben olyan dokumentumokat írtak alá, amelyek szerint a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények sosem évülnek el. Az indok az volt, hogy fegyveres összeütközés idején is korlátozni kell az erőszakot, akkor is, ha az incidens országon belül vagy országok között zajlik. Meg kell védeni azokat, akik az összetűzésekben eleve nem vettek részt, vagy letették a fegyvert. A háborús és az emberiség elleni bűncselekmény megállapításának azóta két feltétele van. Az egyik az, hogy a bűncselekményt – az emberölést, a testi sértést – az állam képviselője a hatalom nevében kövesse el, a másik pedig, hogy a sértett civil legyen, vagy olyan harcos, aki letette a fegyvert.
Idehaza a rendszert működtető vezetők már az elején kiestek a rostán. Sem Marosán György, sem Apró Antal, sem Biszku Béla nem került a vádlottak padjára. A kommunizmus bűneit vizsgáló tényfeltáró bizottság rajtuk kívül Münnich Ferencet, Gyurkó Lajos tábornokot és persze Kádárt nevezte meg felelősként. Az ügyészség katonai középvezetők és egyszerű katonák ellen emelt vádat. A bíróság eleinte többnyire felmentő ítéletet hozott. Szimpla emberölésnek és emberölési kísérletnek minősítette a tetteiket, az ilyen bűncselekmények – szemben a háborús és az emberiség elleni bűncselekményekkel – 10-15 év alatt elévülnek, s ez a 70-es évek elején bekövetkezett.
Az Országgyűlés két alkalommal is törvényt fogadott el az igazságtételről. Először azt vélelmezte, hogy a szocializmus 40 éve alatt az elévülés nem történt meg, mert a hatalom nem volt hajlandó felelősségre vonni saját embereit. Ezt a jogszabályt azonban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök nem írta alá. Az Alkotmánybíróság (AB) 1993. október 12-én megsemmisítette a rendelkezést. Az előadó bíró Sólyom László, a testület elnöke volt, aki a rendszerváltozáskor, a jogállami forradalom idején még az MDF színeiben politizált, korábban pedig a jogtudományi intézetben együtt dolgozott Baka Andrással. Az Országgyűlés ezután újabb törvényt fogadott el, ezt Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke küldte meg 1995-ben az AB-nek. Az előadó bíró most is az elnök, Sólyom László volt. A testület 1996. szeptember 3-án az újabb jogszabályt is megsemmisítette, mert az Országgyűlés nem mindenben követte korábbi útmutatásait.
Csak 1996 után indult be újra az igazságszolgáltatás gépezete. Az akták ezután is tekervényes utat jártak be, míg végül az LB 1999-ben általános iránymutatást adott. Eszerint az 1956. október 23. és november 4. között lezajlott fegyveres összetűzések emberiség elleni bűntettnek tekintendők. Az államhatalom fegyveres ereje ugyanis központi utasításra széles körű, szisztematikus támadást intézett saját polgárai ellen. A november 4-e utáni események pedig háborús bűncselekménynek minősülnek, hiszen ekkor már szovjet megszállás alatt voltunk. A gyilkosságok háborús, illetve emberiség elleni bűncselekmények, s nem évülnek el.
A tatai ügyben Völgyesi Miklós büntetőtanácsa 2001 őszén igazolva látta, hogy megvalósultak a genfi egyezmény feltételei. Egyrészt a tatai történések szerves részei voltak az 54 évvel ezelőtti magyarországi forradalmi folyamatoknak. Másrészt Kaszás Tamás felkelő azért vette elő a pisztolyát, hogy jelezze: megadja magát. Korbely János századost több emberen elkövetett emberölési kísérlettel megvalósított emberiség elleni bűncselekmény miatt ötévi szabadságvesztésre ítélte. Az elítéltnek ebből két évet kellett leülnie.
Strasbourgban olyan fordulat történt, amelyre kevesen számítottak. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 17 tagú nagy kamarája hat év után, 2008 őszén 11:6 arányban elmarasztalta Magyarországot az LB ítélete miatt. Úgy látta: a Legfelsőbb Bíróság nem bizonyította, hogy a katonák magatartása része lett volna annak az állami politikának, amely széles körű és szisztematikus támadásokat intézett a polgári lakosság ellen. Az LB-vel ellentétben emellett azt állapította meg, nem volt egyértelmű, hogy Kaszás Tamás letette a fegyvert. Az európai bíróság kisebbségbe szorult hat bírája elfogadhatatlannak tartotta, hogy a többség kétségbe vonta az egész világon ismert tényt. Azt, hogy 1956 őszén Magyarországon a nép felkelt a hatalom ellen, de megmozdulásait fegyveres erővel leverték. Kifogásolták azt a megállapítást is, amely szerint Kaszás Tamás azért vette volna elő pisztolyát, hogy lövést adjon le, hiszen ez számára az öngyilkossággal lett volna egyenlő. A tatai rendőrség udvarán állig felfegyverzett katonák álltak a civilekkel szemben. Az egyes országok bíróságainak ténymegállapításait az Emberi Jogok Európai Bírósága nem kérdőjelezheti meg, és nem vizsgálhatja felül – állították a különvélemények.
A Legfelsőbb Bíróság 2009. február 9-én az előírásoknak megfelelően felülvizsgálta saját 2001-es ítéletét. Azon a szűk kereten belül, amelyet az AB korábbi döntései és a strasbourgi bírák meghagytak számára, úgy határozott: Kaszás Tamás ’56-os kivégzése emberölésnek minősül, emiatt elévült. Az eljárást ebben a részében megszüntette. A másik lelőtt civil személy és a két sérült ellen elkövetett jogtalanságot az LB ugyanakkor ismét emberiség elleni bűncselekménynek találta, és Korbely Jánosra másodszor is kiszabta az ötévi szabadságvesztést. Az ítélkezés legmagasabb hazai fóruma úgy ismerte el a strasbourgi álláspontot, hogy fenntartotta saját véleményét.
Völgyesi Miklós, az LB büntetőtanácsának korábbi elnöke azt mondta: a strasbourgi ítélet sérti az ’56-os magyar felkelés és szabadságharc emlékét, s megkérdőjelezi a megölt, kivégzett emberek hősiességét. 1956-ban Tatán is forradalom volt.