Kakas

Sose felejtem el, amikor először megláttam a kerítés tetején tollászkodni. Rossz alvó vagyok, hánykolódom éjszakánként, pörög a mókuskerék a fejemben. Kimegyek a télikertbe, gubbaszkodom és cigarettázok, ez még jobban felébreszt, az égen kékes felhőhabarékok, itt benn kékes füsthabarék dereng az asszony kókadozó fikuszai vagy micsodái között, csoda, hogy nem haltak még utána. Sárgás fénnyel löttyentem nyakon a konyhát, töltök egy pohár sárgás bort, ilyenre futja, havertól veszem, arra pont jó, hogy kicsit fejbe kólintson. Sárgás fény löttyen az ablakra, álmosságféle kezd rám ereszkedni, bebotorkálok a szobába, elnyel a dohos paplan, mint gyerekkoromban, sülylyedni kezdek, a mókuskerékben szunnyad az a nyughatatlan rágcsáló.
Az a piszok szárnyas pont akkor szólal meg, mikor végre elaludnál – Murphy! A feleségemnek mindenre volt egy Murphyje, az idegeimre mászott vele. Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt fél krajcáromat! Fogtam a seprűt, és lecsaptam, mint egy teniszlabdát, nagy méltatlankodás közepette kotródott el. Most egész nap kóvályogni fogok, kizárt dolog, hogy még egyszer elaludjak.
Ha a szomszéd ház kiürül, biztos, hogy valami rémes fráter költözik be – Murphy! Eleve gyanúsak voltak, micsoda elmebeteg, aki éppen esőben költözik. Órák hosszat hordták a beszámozott dobozokat, az összetákolt polcokat, némelyik ember egy torony szemét tetején él a saját házában. Egy vagyont fizethettek a költöztetőknek, pedig nem úgy néznek ki, mint akit felvet a pénz.
Ha világéletedben kiütést kaptál az ingyenélő értelmiségiektől, biztos, hogy kifogsz egy ilyen szomszédot – Murphy! Ott állt a kerítésnél lucsokká ázva, néztem az esernyő alól, birkatürelemmel felelgetett. Műfordító, szóval valami, ami nem igazi, egész életemben azért forrasztgattam a drótokat, szereltem a mikrofonokat, hogy az ilyen okostojások szónokolhassanak. Odajött a lánya is, helyes kis csirke, vajon tesznek-e függönyt a fürdőszobaablakra. Azt a tollas förtelmet ölelgette, ez beteges, pislogott a buta állatja, mint egy vénember.
Akinek semmi szüksége baromfira, biztos, hogy beszerez egyet, csak hogy téged idegesítsen – Murphy! Tyúkjaik sincsenek, csak ez az idióta pukkancs közlekedik peckesen a nyírt gyepen, ráadásul az én kerítésem közelében. Kapirgálja a betonlábazatot, végül aláássa nekem az egészet, kidönti az oszlopokat. Ha odacsapok, viccesen kotkodácsolva felrebben. Hol a nagy mellényed, öcsi? A lányzó már szalad is ki a kertbe visítva, babusgatja a kis mutyukáját, viszi be a házba. Mekkorákat piszkolhat odabenn a padlószőnyegre, ez ugyan mást nem tojik, csak görbét!
Ha jól érzed magad, ne aggódj, hamar elmúlik – Murphy! Egyik reggel nem ott találom bevackolódva a kerítés tövébe? Gödröt kapart magának, és a hátára fordulva abban fetreng, élvezi, ahogy a hűvös föld beszóródik a pihetollai közé, a szeme felakadva, hályogszerű fehéres hártya borítja. Odalopóztam, és a dróton keresztül ügyesen rápöccintettem az égő csikket. Nem ugrott fel rögtön, csak amikor a parázs átégett a tollán, akkor viszont kárálva menekült. A röhögéstől lecsúsztam a fal mellé, ott göcögtem tovább.
Minden megoldás újabb problémákat kölykezik – Murphy! A szomszéd bociszemekkel mutatta kis kedvencük begyén a nedvedző sebet, ugyan miért bántom egyetlen háziállatukat. Majd visszament, és laptopját ölébe véve zokniban szöszmötölt tovább a teraszon. Ha kérdezed, most dolgozik. Na hiszen, mintha ezek a tarajos szörnyek védtelen jószágok lennének! Na miért miskárolták ki őket régente? Hát mert folyton véresre tépték egymást. A kutyák csak addig marakodnak, míg le nem rendezik, melyik a főnök. Ezek viszont naponta újrakezdik, szétkapják egymást elemi részecskékre, fél szemmel, tépett tarajjal, felhasított nyakkal is vagdalkoznak.
Véletlennek azt nevezzük, ami mindig pontosan ugyanúgy következik be – Murphy! Kész a figyelőrendszer, ezt nekik! A négy minikamera képmezői lefedik a kerítés melletti egyméteres sávot, és a guberált tévéképernyőket is beüzemeltem: vágópulton követhetem, merre csámpázik a kis mocsok. A felvételeket digitálisan rögzítem, a képmező sarkában évre, hónapra, napra, órára, percre, másodpercre pontosan pörögnek a számjegyek. Áldom az eszemet, hogy lejártam a kissrácokhoz a művházi mérnökklubba, megtanulták tőlem az elektromechanikát, mint a parancsolat, cserébe meg bevezettek ezekbe a komputeres frincfrancokba. Minden este összevágom az aznapi felvételeket, a statisztikákat folyamatosan frissítem. A szemét dög átlag napi két egész hétszer száll fel a kerítésemre, ha pedig már fenn feszít, kilencvenhét százalékban ellenállhatatlan késztetést érez a kukorékolásra. Harminckét százalékban beéri egyetlen tirádával, de az esetek többségében legalább kettőt megereszt egymás után, tizennyolc százalékban pedig háromszor vagy még többször elkurjantja magát. Feltűnően magas a hajnali elkövetések száma, szinte napi gyakoriságú, pedig esténként a kiscsaj beviszi magával az állatot, hogy tutujgassa. Mégis kiszökik valahogy, imád a bokrokon éjszakázni. Hol vannak ilyenkor a macskák és a nyestek?
Minden több időt vesz igénybe, mint amennyit rászánunk – Murphy! Íme a bizonyítékok a három tavaszi hónapra lebontva, összesítve. Külön fájlban a kacskaringós utak egymásutánja, az eszement fel-alá futkosások, a kerítés melletti kapirgálás. Egy sorozat abból, ahogy ez a csőrkirály átdugja fejét a drótrácson, és az én füvemet csipdesi. Egymás után montírozva több óra tömény kukorékolás, meg ahogy következetesen odapotyogtat a határ menti sávra. Fázisokra bontva a kerítéslábazat tövébe ásott gödrök munkálatai, szakasztott, mint egy munkagép, ahogy fötri a földet. Az ügyvéd fejét csóválja, heherészik, de dörzsöli a kezét, és ez jó jel… Nyilván a saját pénze jár az eszében, nem az én igazságom, de fütyülök rá, a lényeg, hogy lát benne fantáziát. Majd adunk annak a dögnek török császárt!
Minden győzelem újabb esély a vereségre – Murphy! A pasas nem hitte el. Jött a blablával, hogy ez jogállam, hogy ez nevetséges, hogy ez az ő állata, blabla. Én viszont a bírósági határozatot lobogtattam előtte: köteles levágni vagy eltüntetni a piszkos tarajost. Jogerős végzés, ki tehet róla, hogy éppen nyaralgatott, amikor fellebbezni kellett volna? Ha nincs szíve lenyakazni, megteszem én, meg is főzöm, nem kell, hogy a kislány lássa. Élvezettel rágcsálnám el a taraját, és szívogatnám ki a fejét, a csirkeagy mindig is a kedvenceim közé tartozott.