Ketten

– Köszönöm, hogy megállt. Nem szoktam stoppolni, de fél órája elment az utolsó vonatom. Elvisz?
– Pattanjon be! Azt mondják, éjszaka nem tanácsos stoppost felvenni, de én nem félek. Legfeljebb elvágja a torkom, hehe. Ezt csak viccből mondtam. Honnan jön? Jelmezbálból?
– Miből gondolja?
– A szőrruhából. Meg hogy szarvakat visel a fején.
– Ez nem ruha, uram! Így nézek ki. A szarvak is valódiak.
– Látom, farka is van. Húzza félre, rálóg a sebességváltóra.
– Nagyon hálás vagyok. Mehettem volna gyalog, bele a nagy magyar éjszakába.
– Segítsünk egymáson, ahol lehet. Hol tehetem ki? Én Darasznyára megyek.
– Darasznya nekem is jó. Ott lakik?
– Ott is születtem! Ritkán mozdulok ki, most is csak átugrottam Locsmándra a sógoromhoz, a hűtőgépét kellett megjavítani.
– Szerelő?
– Papírom nincs róla, de mindenhez értek, ami elektromos. Innen kaptam a becenevem. Villanyos Fecó. Így ismer mindenki. Porszívóból légkondi, turmixgépből rádió, amit akar! Megőrülök a villanymotorokért.
– Irigylem az ezermestereket. Én semmit nem tudok megjavítani. Fakezű vagyok.
– Az ilyesmire születni kell. A legtöbb ember fél az áramtól, pedig őt szolgálja. Mivel foglalkozik?
– Hát, erre nehéz válaszolni. Rossz emberekkel foglalkozom.
– Rendőr?
– Ezzel a külalakkal?
– Megvan. Akkor börtönőr!
– Nem egészen, ugyanis nem őrzöm, hanem büntetem a roszszakat.
– Értem már! Hóhér! A mindenit! Eltaláltam?
– Nem, dehogy. Én bírósági ítélet nélkül büntetek. Mit nevet?
– A hóhérról jut eszembe, Gyuszi hentes, a húgom férje egyszer rendelt nálam villamosszéket. Megcsináltam neki, egy öreg csőfotelt alakítottam át, de áramelindító kapcsolót nem adtam hozzá. Ha berúg az a féleszű, még képes kivégezni valakit. Maga mivel büntet?
– Csodálkozni fog. Megfőzöm a bűnösöket.
– Ez komoly? Megfőzi? Miben főzi meg?
– Kondérban.
– Szórakozik velem?
– Dehogy szórakozom. Nagy kondérjaink vannak, játszva belefér egy ember. Tüzet gyújtunk alájuk, hadd bűnhődjenek. Rászolgáltak, higgye el.
– Kegyetlen munka. Őszinte leszek, én nem bírnám gyomorral.
– Dehogynem. Mindent meg lehet szokni.
– Azért elég furcsa, hogy embereket főznek. El tudom képzelni, micsoda jajgatás, ordítás lehet ott.
– Sikoltoznak, könyörögnek, mindent megbánnak, ki akarnak mászni, aztán mikor kezdenek forrni a levükben, végre elcsendesednek.
– Nem sajnálja őket?
– Egy percig se. Arra kell gondolni, hogy minden megfőzéssel kicsit jobb lesz a világ.
– Ráfér, az igaz. Na, megjöttünk, ez már Darasznya. Megfelel, ha a templomnál kiteszem?
– Köszönöm, tökéletes!