
Fotó: AFP


A győzelem napi parádé mai formájában ekkor született meg; Brezsnyev a katonai parádéval a Szovjetunió lakosságának bizalmát akarta megszerezni.
1965-ben Leonyid Brezsnyev a győzelem napját munkaszüneti nappá nyilvánította.
Ugyanebben az évben, május 9-én megszervezte a második felvonulást Moszkvában a Vörös téren. A szovjet vezetés ugyanis úgy döntött, hogy a nácizmus feletti győzelemmel erősítik a „hazafiságot” és a szovjet dicsőséget.
A díszszemlén számos, a háborút megjárt veterán is felvonult. Az emberek inkább a hősiesség szimbólumát ünnepelték, mintsem a halottaikat siratták.
Brezsnyev után mindössze két katonai parádét tartottak, egyet 1985-ben, egyet pedig 1990-ben. Az 1995-ös győzelem napi felvonulást már a független Oroszország tartotta meg a háborús szovjet győzelem aranyjubileumának emlékére.
Az 1995-ös felvonulás azonban hagyományt teremtett, hiszen változó formában, de azóta minden évben megtartják az eseményt, amelyre a világ számos vezetője is rendszeresen ellátogat.
Borítókép: Emberek állnak sorba Brezsnyev sírjánál, hogy leróják kegyeletüket (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!