Törvényt hoztak arról az Amerikai Egyesült Államokban, hogy büntetik, ha a hirdetéseket nagyobb hangerővel adják le a televízióban. A rendelkezés nálunk sem lenne fölösleges: sok pihenni vágyó embert tévé előtti fél szendergéséből bömbölő reklám zaja ver fel. Miért kelljen az emberfiának furtonfurt fölpattannia akár az esti vacsora közben, hogy amíg a kereskedelmi percek futnak, halkabbra tekerje a készüléket? Van azonban a reklámszpotoknak egy sokkoló vetülete, amit nem lehet a távkapcsolóval kezelni. Legfeljebb úgy, hogy másik csatornára menekülünk vagy kikapcsoljuk a masinát. Ez nem lehet célja sem a tévétársaságoknak, sem pedig a reklámozó cégeknek. Az az érdekük, hogy a honpolgár tartson ki a képernyő előtt és szívja magába a szívhez szóló ösztökélést a propagált termékek vásárlására.
De vajon elérik-e a kívánt hatást, ha valaki étkezés közben kapja az étvágy- vagy hangulatrontó dózist? Biztos, hogy feltétlenül célba talál a közérdekű hírek előtt a női egészségügyi gondok taglalása, vagy a prosztata működésével összefüggő gyógytermékek hirdetése vacsoraidőben? Józan ésszel elképzelhető, hogy több fogy a haspuffadásgátlókból, műfogsorrögzítőkből, körömgomba elleni szerekből, ha táplálkozás alatt próbálják agresszíven rátukmálni a publikumra? A sugárzók persze nem tehetnek róla, hiszen a pénznek nincsen szaga. Ha egyszer fizet a megrendelő, ki lenne ellensége saját bukszájának? A hétköznapi halandó azonban elgondolkodik: nincsen néha mellékmotívum a kedv- és étvágyromboló klipek erőltetésében? Akit reggeli, ebéd közben, esti pihenés, vacsora idején rendszeresen azzal bombáznak, hogy a rá leselkedő veszélyekre nem igazán étvágygerjesztő tálalásban hívják fel a figyelmét, az előbb-utóbb tényleg rászorulhat az egészségügyi ellátórendszerre. Lehet, hogy egyes esetekben éppen az a cél, hogy leszoktassák az embereket egyes csatornák, műsorok nézéséről? Régen bevált népességpuhító módszer volt a katasztrófahírek célzott adagolása. Ne fickándozzon a polgár túlzottan, ne elégedetlenkedjen, inkább gondoljon bele az emberi test esendőségeibe, az élet mulandóságába. Minden tekintélyuralmi rendszernek létkérdés, hogy porrá törjék a társadalom egészséges önbizalmát. A balsajtótól hasonló tradicionális okokból szintén nem idegenek az elidegenítő effektusok. Sőt. A kampánycsendet nem sértették, ám hangulatrogyasztó hírekből hirtelen nagy lett a felhozatal. Nem biztos például, hogy egy kereskedelmi rádióban az állítólag az ifjúságnak szánt zenei műsorban Muszorgszkij örvén emberi csontok halmairól kell hosszan értekezni. Miként az sem aktivitást fokozó, ha egy internetes hírportálon a választás napján a halálról, a hospice világnapjáról szól a trakta. Ugyanebbe az álságos kategóriába esik az egyik balos hetilap online változatának cikke: 2050-re 8 millió alá fogyunk.
A képzeletbeli citromdíjat mégis egy pénzügyi portál írása vinné el. A következő címmel orientálta a választópolgárokat vasárnap, olajozandó az áhított proteszthangulatot: „Agyrém: 70 éves nyugdíjkorhatár Magyarországon?” Nem sértették meg a kampánycsendet, mivel nem pártokról terjesztettek valótlanságot, „csupán” a kormányról. Ám a leghiszékenyebbek is emlékeznek: az iménti rémhírt különböző formákban az MSZP sulykolta. Ilyen alapon az sem lett volna jogszerűtlen, ha azt híresztelik, hogy elveszik a 12. havi fizetést és megszűnik a nyugdíj. További címötletek: Felszámolják a tömegközlekedést, A Kékest ostromolja a hiperinfláció. Vagy: Az új városvezetés Tarlóssal az élen betolja a Lánchidat éjszakára az Alagútba.
origo.hu
Orbán Viktor: Strasbourgi csörte, 10. menet - videó
