Éppen háromszáz éve, hogy Európában is felfedezték a titkát annak az anyagnak, amelyből Kínában évszázadok óta készítettek már reprezentatív műtárgyakat, s amelyet hosszú időn keresztül szinte aranyárban vásároltak meg európai kereskedők Távol-Keleten, s szállították fejedelmi, főpapi megrendelőiknek. Meissen után újabb és újabb porcelánmanufaktúrák alakultak a kontinensen, többek között Bécsben vagy a franciaországi Sevres-ben, a leghíresebb műhelyek nyomában pedig hamarosan létrejöttek a porcelán, a „fehér arany” magyarországi műhelyei is, amelyek közül több hírneve messze átlépte a határokat.
Herenden 1826-ban, Hollóházán 1831-ben indult meg a gyártás, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 1852-ben kezdte meg működését. Hagyományos dísztárgyaik ma is világszerte ismertek, ahogyan edényeik, épületkerámiájuk is. Miközben a mai napig következetesen viszik tovább a tradíciót, az utóbbi időben egyre inkább bevonják munkájukba a kortárs tervezőművészeket is.
Az Európai Parlamentben rendezett Kortárs magyar porcelánművészet, magyar porcelánmanufaktúrák című kiállítás kurátora, Simonffy Márta textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke arra törekedett, hogy a tárlat kortárs porcelánművészek egyéni világot tükröző alkotásain keresztül azt mutassa be, hogyan születhet a XXI. század formanyelvét és gondolkodásmódját tükröző autonóm művészet a nagy múltú manufaktúrák hagyományos stílusjegyeinek, technikáinak felhasználásával. „Tradíció és invenció, hagyomány és korszerűség együttes, egyéni hangvételű megjelenítése: ez a kortárs magyar porcelánművészet” – ezekkel a szavakkal ajánlja a látogatók figyelmébe a kurátor az Európai Parlament Antall József-szárnyában mintegy negyven vitrinben elhelyezett öszszeállítást.
A kurátori kiindulópont helyességére az utóbbi években elsősorban Schrammel Imre keramikusművész alkotásai szolgáltattak látványos példákat, nemcsak hazai, de nemzetközi érdeklődést is keltve a kortárs magyar porcelánművészet iránt. Az általa tervezett, a herendi porcelángyárban készült jellegzetes porcelánplasztikák, a velencei karnevál jellegzetes figurái vagy a görög mítoszok világát, a mediterráneum sok évezredes kultúráját idéző Minótaurosza kiemelt helyen szerepel a brüsszeli tárlaton is. Kortársa, Melocco Miklós szobrászművész is jelen van a Herendhez kötődő tervezők között; tőle kék-fehér színű, az edény fogantyúja és az azt megfogó emberi kéz formája közötti kapcsolatokat játékosan elemző művek szerepelnek. Több alkotó munkái kötődnek Hollóházához (például Gulyás Kati alkotásai) illetve a Zsolnay-manufaktúrához (például T. Surányi Anna kerámiái), úgy tűnik azonban, a manufaktúrák és a tervezők között ma már nem a kizárólagos kapcsolat tűnik üdvözítőnek, hiszen a más-más hagyomány miatt a közönség eleve más formákat, értékeket vár az egyes műhelyekben készült daraboktól. Mindegyik a művészi energia, invenció más-más rétegét fedi le.
Nyilván ezért kaptak külön vitrinsort Dobány Sándor alkotásai, amelyek intenzív színeikkel, formáikkal az art deco és a nyolcvanas évekbeli new wave világára egyaránt rímelnek. Takács Zoltán kagyló, gyümölcs alakú munkái, Nagy Márta stilizált madarai a barokk, rokokó korszakának csendéleteit, Takács Ákos humoros emberalakjai a rokokó porcelánművészetét idézik. Vida Judit stilizált, arany vagy erőteljes színekben pompázó táncosnői újra csak az art deco évtizedeibe vezetik viszsza nézőjüket. T. Surányi Anna zöldes, lilás, irizáló mázú vázái, tálai pedig olyan effektusokkal ragadják meg a látogatót, amely a Zsolnay-gyár virágkorában készült kerámiákra, a dísztárgyak, kisplasztikák mellett az épületplasztikára, illetve köztéri művekre volt jellemző. Azt ígérve, valóban, hogy miközben a hagyomány nagy áramlataiba bekapcsolódik a magyar porcelánmanufaktúrák tevékenysége, a kortárs magyar porcelánművészek ambiciózus tervei magukban rejtik a megújulás lehetőségét is.
origo.hu
Ezt a videót küldte Deutsch Tamás Magyar Péterről az EP-képviselőknek
