Kódolt mondatok

A N Y A N Y E L V Ü N K

Bármennyire meglepőnek tűnik: a közlésünk sokszor nemcsak a szándékok becsomagolása, hanem elleplezése is. Vagyis nem azt mondjuk, ami a szívünkön, hanem valami egészen mást. A nyelvhasználatban vannak szabályok arra vonatkozóan, hogy miként kell ezeket a „kódolt” mondatokat érteni. Ezek alkotják a nyelv pragmatikai szabályait. Úgy is mondhatjuk, hogy minden mondat mögött van második (esetleg harmadik) mondat. Egyik nyelvészünk háttérmondatnak nevezi őket. Leírásukra csak a legutóbbi évtizedekben vetült a nyelvtudomány figyelme. A világhálón is terjednek olyan szövegek, amelyek ezt a jelenséget mutatják. Ilyen például a Mit gondol és mit mond a férfi? típusú összeállítás. Most nemcsak néhány ötletes szövegrészletet, hanem annak nyelvi hátterét is igyekszem bemutatni.
A kapcsolatteremtés, az udvarlás az egyik legnehezebb, legkritikusabb beszédcselekedet (beszédaktus). Ilyenkor érezzük, hogy gombóc van a torkunkban, nem jön a nyelvünk hegyére a szó. Ezt megkönnyítendő léteznek már kitalált, „jó szövegek”. Egy magyar filmben ezt hallottam: „Szia, nem kezdhetnénk mindjárt a második mondattal?” Jelentése: a férfi ismerkedni akar, ráadásul van némi nyelvészeti ismerete (és humora) is. Ennél sokkal megszokottabb (ötlettelenebb) kezdőforma: „Ugye mi már találkoztunk valahol?” Tömör értelme: benne lennék egy (futó) kalandban, de vajon te is? Még erősebb célzatossággal: „Nem innánk meg valamit?” Ezt már le se kell fordítani, egyértelmű: tetszel nekem. A „valamit” helyett a helyzettől függően szerepelhet tea, kávé, de sör, bor, pálinka aligha, mert az azt sugallná, hogy nem vetjük meg az alkoholt. Ez pedig az ismerkedésnél rossz belépő! Ismerkedésnél önkéntelenül mindig a legjobb arcunkat mutatjuk.
Ha már megismerkedtünk, következik a bók: „Csodálatosak a szemeid.” Akinek ilyet mondanak, az már félig megnyerte a játszmát…, és gyorsan el kell döntenie, hogy most lassít vagy gyorsít. A bókot – a nyelvészeti pragmatika megfigyelése szerint – kultúránkban hárítani illik. Tehát a válasz nem az, hogy „Természetesen”, hanem valami ilyesmi: „Na ne mondd!” A komoly bók után újabb lépés az ajánlattétel: „Kérsz még valamit, vagy menjünk?” Jelentése: egyértelmű sürgetés, vagyis az: menjünk. „Hozzád menjünk vagy hozzám?” Ilyen kérdést csak udvariasságból tesznek fel, egyértelműen azt jelenti: természetesen hozzád.
Most ugrunk egy kicsit a kapcsolat kezdetéről a másik felére. Ha ezt halljuk a partnerünktől: „Megértelek”, akkor jó okunk van arra gyanakodni, hogy egyáltalán nem ért meg, csak kerüli az összeütközést, nem akar vitatkozni. A „megértelek” jelentése leginkább: „nem értelek meg”. Egy ártatlan kérdés mögött sokféle szándék húzódhat meg: „Már megint befestetted a hajad?” Sok mindent jelenthet, leginkább azt, hogy túl sokat költesz fodrászra, kozmetikumokra… Az álkérdésnek további folyományai lehetnek:
„Miért a közepén kezded kinyomni a fogkrémet?” „Miért jársz mindig kocsival? Busszal gyorsabban beérsz a munkahelyedre”, vagy: „Nincs már elég ruhád?” Ezeket „fordítani” sem kell, ezek azok az „emberi játszmák”, amelyeknek a kimenetele eléggé nyilvánvaló…
És ha ez hangzik el: „Beszélnünk kell!”, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy az illető neheztel valamire, dühös, lehet, hogy szakítani akar. Aligha értelmezhető első jelentésben mondjuk így: „Beszélnünk kell: meg kell beszélnünk, hogy mikor megyünk színházba”, vagy: „Beszélnünk kell: a gyerek ismét ötöst hozott haza az iskolából, ez hallatlan.”
De térjünk vissza a valódi férfimondatokhoz: „Már elég jól nézel ki!” Ha ez színházba-moziba készülődéskor hangzik el, akkor egyértelműen sürgetést jelent. A háttérmondat jelentése: „Elég volt az időhúzásból, menjünk már!” Ha viszont akkor hangzik el, amikor a nő barátnőivel készül ötyére, azaz öreg tyúkok egyesületének összejövetelére, akkor fölfogható sürgetésnek, esetleg féltékenységnek, mert a férj rájött, hogy ott mégsem csak öreg tyúkok vannak. Sokatmondó mondatok ezek is: „Ezen még gondolkodnom kell.” Időt kér, de inkább nem. Már biztosan döntött… És egy nagyon utolsó mondat: „Jó, akkor majd hívlak.” Jelentése: soha nem fog hívni.
Az emberi nyelvhasználat csodája, hogy ezeknek a mondatoknak a „fordításait”, értelmezési szabályait – különösen anyanyelven – mindenki érti. Voltaképpen ezek jelentik egy nyelv kulturális jellegét, hagyományait (pragmalingvisztikáját). S idegen nyelvekben ezeket sajátítjuk el a legnehezebben, ezek okozzák a legtöbb buktatót…