A Bershkától a szupermarketig

Néhány héttel ezelőtt ugyanezen a helyen megírtam, hogy mivel a Bershka spanyol divatcég budai üzletében nem voltam hajlandó felszólításra kipakolni a táskámat, három órán keresztül fogva tartottak, a biztonsági őr foglya voltam. Kihívták a rendőrséget, és nagyon szerették volna bebizonyítani, hogy loptam valamit. Utólagos tolmácsolásuk szerint szúrópróbának szánták a manővert, ami balul sült el, mivel nem voltam hajlandó „együttműködni”. Amikor kiderült, hogy tévedtek, sem bocsánat-, sem elnézéstkérés nem történt. Az eset megírását néma kuss követte, még arra sem érdemesített a vezetőség, hogy egy vigaszpuszit küldjenek Madridból. Több ügyvéd jelentkezett, hogy vállalnak belőle kártérítési pert. Bolond leszek bíróságra járni, mert közben nagy felfedezést tettem. Egy újfajta ragály ütötte fel a fejét a szupermarketekben a Matchtól a Kaiserig. A pénztárosok felszólítják a vevőket, hogy emeljék fel a táskát, fordítsák ki a kabátot, vegyék ki a bevásárlókocsiból gyanús szatyraikat. Ha a vevő háborog, fensőbbségesen közlik, hogy őket ezért fizetik. Eddig azt hittem, azért, hogy leszámlázzák a vásárolt tételeket, nem azért, hogy lehetséges tolvajt lássanak minden vevőben.
Természetesen a kedves vevő szekánt, izgága, akadékoskodó, nyilván részeg, bolond, vagy be van lőve. Holott mi az, felemeli, megmutatja, és kész. A sorban állók egyszerűen nem is értik, miért balhézik, miért „báncsák” szegény pénztárost, van annak elég baja. És itt érkeztünk el az én dilemmámhoz. Amióta áruház van, tolvaj is van, amióta önkiszolgálás van, enyves kéz is van. De nem az egész ország, az egész nemzet. Micsoda gondolat ez a multinacionális cégektől: vegzálni, motozni, turkálni, mert olcsóbb ráparancsolni a pénztárosra, mint felszerelni egy jelzőrendszert, ami kiszűri a tolvajokat. Nem hiszem, hogy a Spar osztrák üzleteiben vagy a Shlecker cég megengedné magának, hogy tolvajként kezelje a fogyasztóit, és eltűrje, hogy ha szól, akkor a biztonsági őr „Kuss legyen má!” felkiáltással jelezze a megbecsülés fokát.
Sok szervezet, nagyszájú liberális, megélhetési jogvédő szavalt már az emberi méltóságról anélkül, hogy érdekelte volna a kínos valóság. Náluk az emberi méltóság ott kezdődik, ahol véget is ért, a Rézműves klánt engedjék be a kocsmába, még ha minden alkalommal szétverik is a haverokkal. Nekik van méltóságuk, sőt ezért tüntetni is lehet, de hogy a multinacionális cégek nullába veszik a magyarok hangyányi méltóságát, azt még az ombudsman sem érzékeli. Méltóság? Nem is értik az emberek, fel sem fogják, hogy megalázzák őket, önbecsülésük valahol útközben elveszett. Természetesnek veszik a motozást, a táskaborogatást, a pofátlan felszólításokat: gyanúsítsd meg magadat, aztán ha mégsem loptál, mehetsz. A pénzünk az nem gyanús, mi vagyunk a gyanúsak, mi, magyarok. Tolvaj horda a végeken. Azt mondja a pénztárosnő, ha most itt lenne egy ellenőr, és ő nem vizslatná a táskámat, jönne a börtön. Ami nyilvánvaló blöff, de ha mégis igaz lenne, akkor hamarabb jut börtönbe Gizike a Sparból, mint a milliárdokat sikkasztó bűnözők. Hogy azért nem olyan sötét a helyzet, mutatja, hogy az odapattanó biztonsági őr kérdezi: mi a probléma, Gizike? „Mindig ugyanaz, lázadoznak a kedves vevők az állítólagos molesztálás miatt.” Az egész vegzatúra igazából porhintés. Ha a táskád a válladon, vígan kilophatsz benne legalább öt csomag petrezselymet. Mert azt a kutya se nézi. Így az egész formális kibabrálás mélyen sértő üzenete: minden magyar tolvaj! Amit még Brad Pitt is cáfolt.