A jó lelkiismeret titka

Valahogy az a fantasztikus érzésünk támadhat: ha ez a Gy. Ferenc megjelent ott, ahol a pénz terem, az eladó, az állam rögvest transzba esett, és mint akit megbabonáztak, rossz gazdaként saját érdekei ellen cselekedett. Hűtlen kezelőként azonmód törte a fejét, miként tudná megkönnyíteni a kiemelt kliens életét

Elsőre nincsen semmi különös Gyurcsány Ferencnek abban a panaszkodásában, hogy állítólag folyamatos támadások érik a Fidesz részéről, és ő az első számú célpont. Hozzáfűzi hősi pózba merevedve: ha kell, maga fogja mentelmi jogának felfüggesztését kérni. Miért ne tenné, ha jó a lelkiismerete?
De Gyurcsány fél, és támad. Pedig eddig mindössze az látott napvilágot, hogy egy mentelmi jogú személyt ki fog hallgatni a hírek szerint az ügyészség. Többen arra tippelnek, kizárásos alapon ez a Szemlőhegyi úti mogul lehet, nem más. Maga Gyurcsány kelti azt a képzetet, bizonyít rá izgatott fészkelődésével, hogy ez az illető ő maga. A bukott miniszterelnök minden bokor mögött rá meredő puskacsöveket lát. Ez azért elég árulkodó. Mindenesetre a klinikai pszichológusok sokrétű következtetést vonhatnának le belőle. A szakirodalom ezt hívja önbeteljesítő jóslatnak. Imigyen éppen a milliárdos szolgáltat indirekt bizonyítékot kapálózásával, hogy érdemes az ügyészségnek megkapargatnia viselt dolgait a sukorói fantom-kaszinóváros tárgyában. Ez az ember Ágnes asszony mintájára úgy érzi, állandóan magyarázkodni-, azaz mosnivalója akad a patakban, mert pénzes leplét a futó hab elkapdossa. Rejtély azonban, miért kell a sajtót is lefideszeseznie ától cettig, irányultságtól függetlenül. Merthogy a média folyamatosan találgatja, vajon ki után nyomoz az ügyészség Sukoró-ügyben.
Talány, hogy amikor hatalmon voltak, miért választottak, tűrtek a szocialisták ilyen ügyészségi, bírósági vezetőket, ha őszerintük ennyire elfogultak a kárukra. Vagy a belső ellenség munkált már akkor is az utódpártban, titkos fideszesek nyomogatták a gombokat, destruáltak a frakcióban? Mitől ilyen ideges a bukott pártelnök? Talán attól, hogy túl sok helyről kapja az érdeklődést, túl sok régi ügye kezd kísérteni újabban? Úgy lehet a múlt árnyaival, mint Edward király, aki minden éji neszre ijedten összerezzent. A napokban nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a kilencvenes évek közepi Hungalu-szerződéseket, amitől szintén nem lehetett úrrá Gyurcsányon euforikus öröm. Figyelemre méltó, mekkora malaca volt, hogy potom 46 millió forintért odaadták neki a Horn-kurzusban a Balassagyarmati Fémipari Kft. 287 milliós névértékű üzletrészét. Sőt rögvest utána még egy halom pénzt – minő véletlen, 50 milliót – is utána hajítottak ezek a jótét kormányzati lelkek. Valahogy az a fantasztikus érzésünk támadhat: ha ez a Gy. Ferenc megjelent ott, ahol a pénz terem, az eladó, az állam rögvest transzba esett, és mint akit megbabonáztak, rossz gazdaként saját érdekei ellen cselekedett. Hűtlen kezelőként azonmód törte a fejét, miként tudná megkönnyíteni a kiemelt kliens életét. Kölcsönt tukmáltak erőnek erejével Gyurcsányra, tehát nemhogy költségbe nem verte magát a tranzakcióval az egykori élkommunista, de még ki is bélelték egy kis pénzmaggal, maradjon mit kenni a kenyérre. Az őszödi villa esetében ugyanez zajlott pepitában. Az állam hanyatt-homlok visszabérelte tőle a lízingelt kormányüdülőt, hogy még több stekszet osszon vissza a hányatott sorsú pénzgyárosnak, mint amit le kellett volna szurkolnia. A Szalay utcai nagy értékű ingatlan sikertörténetét alig merjük említeni, annyira klónozott ügyről van szó. Nem tudni, ez az élelmes fiú mivel vette le őket a lábukról, de ott is rátört a jótékonykodás az állami hivatalnokokra. Nem elég, hogy havonta egy vagyonért visszabérelték merő szívjóságból a frissen eladott helyiségeket, ám hogy ne kelljen mindjárt kiköltekeznie szegény ex-KISZ-vezérnek, százmillió forintocskából még ki is festették-glancolták az egész kuckót. Nehogy röstellkednivalójuk legyen, amiért meg se száradt a kontraktuson a tinta, máris foszlik a tapéta, meg hólyagosodik a parkett. És hát meg ne feledkezzünk a családi összetartás szép kivirágzásáról! Apró Piroska, a klánanya banki igazgatótanácsi elnökként szívén viselte nemcsak a magyar alumíniumipar, de veje sorsát is, midőn kerek hétszázmillió forintos banki kölcsönt intézett el neki. (Kvízkérdés: hány száz család kaphatott volna ebből lakáshitelt?) Az már a sors kegye, hogy két légy egy csapásra alapon éppen Gyurcsányhoz került a horribilis summa, aki ebből megvehette a Motim hatalmas gyárkomplexumát. Közbevethetik: de hát az összeg nem ajándék, hanem kölcsön volt. Valami azt súgja azonban: a megsegített konzorciumban nemigen törték kezüket-lábukat a hitel visszafizetése miatt, mint ahogy feltehetőleg a pénzintézet sem izzadt bele a behajtásába. Bizonnyal egyfajta szociális segélyként fogták fel a tőkejuttatásokat az állami és banki pénzcsapoknál strázsálók. Tekintve: közös jellemzőjük a szerződéseknek, hogy szinte önrész, saját invesztáció nélkül jutott Gyurcsány testvér mindeme birtokhoz. Eszerint rászoruló volt! Pátyolgatása állami, financiális eszközökkel a szociálpolitika részét képezhette.
Egyszersmind több legendát is cáfolnunk kell. Egyik az, hogy különösebb intellektus, szakértelem szükségeltetett volna ezekhez az ingoványos jogszerűségű tranzakciókhoz, szuperkedvezményekhez. Szokás mondani: egy eladósorban lévő leánynak csak annyi esze kell hogy legyen, hogy beálljon az eresz alá, ha zuhog az eső. Nos, a Gyurcsány-féle szoci protekciósoknak is csak annyi sütnivalóval kellett rendelkezniük, hogy ne ugorjanak el a pénzeső elől, ha alázúdítják baráti-rokoni kezek. Az egykori ifjúkommunista káder nem tudott úgy vásárolni valamit, hogy ne sokkal többet kapjon cserébe. Be kellett volna varrni a zsebeit, ha ki akarja védeni a tukmálást kényes erkölcsisége okán. Képzelje el a kedves olvasó, milyen jó lehet úgy „shoppingolni”, hogy mindig több pénzt adnak vissza, mint amennyibe került a méregdrága portéka! Ez az igazi kényeztetés, nem a wellnessfürdők talpmasszázszsal, ledér hajadonokkal egy egzotikus luxushotelben!
Mielőtt azonban elandalodnánk a múltbéli stikliktől, s magunk is elhinnénk a posztbolsevik dajkameséket, szögezzük le: legyen vége a „jókor volt jó helyen” szövegeknek. Nem helytől és időtől függött, hogy valakit bevesznek a buliba, hanem káderlaptól, erkölcstelenségi faktortól és pártállami kapcsolatoktól. Cinikus mese, hogy a baloldali tőkés úgymond csak jókor volt jó helyen – mert így minden korrupciót, vérlázító kedvezést a vakszerencsére lehet fogni. Egy nem kebelbeli bármilyen tehetséges bárki fia-borja ítéletnapig lehetett volna jó helyen, semmit nem vágtak volna hozzá, legfeljebb egy könnygázgránátot. Úgyhogy a lakosságot etetni és ingerelni sületlenségekkel szigorúan tilos és veszélyes.
Azért is soroltuk fel az iménti ügyeket – s ez korántsem a teljes paletta –, hogy szemléltessük: Gyurcsánynak hatalmas rutinja van a panama- és korrupciógyanú elhárításában. Mit neki egy újabb botrány? Velencei-tavi kaszinóváros vagy más. Ő ezt a XXI. századi pákozdi csataként fogja fel úgyis. Valami mégis megváltozott. Eljött a kongó fejű imázsemberek alkonya. Most buknak le végleg egyes álüzletemberek, szélhámos spekulánsok, honnan és hogyan szerezték a vagyonukat. Konszolidált korokban fel szokott értékelődni a valódi bankárok és korrekt üzletemberek ázsiója – a zsebmetszők kárára. Így lesz ez most is. Hisz nem Rózsa Sándor-os csínytevésekről, privatizációs kópéságokról van szó. Aki elhiszi, hogy az erkölcstelen, törvénykerülő akciók nem okoztak iszonyú károkat a nemzetgazdaságnak, betegesen naiv. Gyurcsány azért vádaskodik és válik egyre feszültebbé, mert ő aztán pontosan tudja, mi minden derülhet még ki, amiről a közvéleménynek, a nyomozó szerveknek csak sejtései vannak.