Szombaton kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – tájékoztatott a HungaroMet.

Ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé. Útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után, télen érkezik majd meg.
Az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka,
mivel a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából ötmillió kilométer.
A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24. helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka.