Most mások kényszerítik válaszadásra a költőt, aki verseiben önmagát kérdezi magáról és a mindenségről: a darabban négyen jelenítik meg Pilinszkyt. Bán János, a Katona József Színház színésze a központ: egy széken ül a minimális díszletek között, füzettel a térdén. A darabban ő a tulajdonképpeni költő, az útkereső. Az iróniát és a naivitást megjelenítő két szereplő, Kotány Bence és Szumelidisz Krisztina csak időnként bukkan fel, az állandóan jelen lévő partner Seszták Szidónia, hol a szent, hol az anya, hol a szerelmes szólamaival. A jól felépített versválogatás dacára ismét bizonyosságot nyert, hogy nem könnyű feladat Pilinszkyt dramatizálni. Ezeket a kinyilatkoztatásszerű, tömött, szikár, súlyos sorokat nehéz színpadon élővé tenni. A darabban vannak olyan pillanatok, amikor ez határozottan jól sikerül: a szerelmi párharc verseiből szemléletes kettősöket hoz ki Bán János és Seszták Szidónia, és ilyen az a néhány vers is, ahol a szövegben konkrét kérdés-válasz formájában is kivetülnek a belső vívódások. A vesztőhely télen versbeli kérdései (Vágóhíd vagy vesztőhely? Ki és kit öl?) a két női szereplő részvételével és a költő Bán János visszatérő válaszával, a vívódó „Nem tudom”-mal például erős pillanat, drámai a kontraszt a számonkérést és a világ terhét magára vállaló költői én tanácstalansága között. Bán János különben is szépen mond Pilinszkyt, ez csak néha (inkább a darab elején) bicsaklik meg egy egészen kicsit, amikor tudatosan vagy tudatalatti indíttatásból Pilinszky-szerű, a költő saját, nehezen felejthető versmondására emlékeztető hangszínnel és hangsúlyokkal operál. Ilyenkor valamivel halványabb, mint amikor saját maga értelmez, megrendítően tolmácsolva teljes költeményeket (a Ne félj szerelmi átkaitól A francia fogolyig) épp úgy, mint ahogy hitelesen alakítja többszereplős helyzetekben a költő különböző arcait is.
Más kérdés, hogy a néző számára megterhelő ilyen mennyiségben ez a sűrű szöveg, és ezen nem igazán sikerül lazítani a darab során. Valószínűleg ezt célozná a Kotány Bence képviselte szál, amely humort próbál bevinni a darabba, és ezzel véleményem szerint gyenge láncszeme a produkciónak. Ezt már csak azért is lehetett sejteni előre, mert Pilinszkyre, akinek elévülhetetlen érdemeit természetesen nem vitatom, nem volt jellemző a humor. Ha mégis, ez nemigen jelent meg az alkotásaiban. Az irónia, főleg a keserű irónia fel-felbukkan a versekben, Kotány alakításában viszont sokszor kisarkítva, eltúlozva látjuk ugyanezt viszont. Mindezt nagyobb mértéktartással kellett volna kezelni: nem azért, mintha Pilinszky érinthetetlen volna, hanem mert a szövegben egyszerűen nincs benne az, amit Kotány Bence beleerőltet. Amikor mindezen túllép, akkor láthatunk hiteles és igazán őszinte pillanatokat tőle is.
(Most kényszerítlek, válaszolj. Pilinszky-est. Magyarországi Szerb Színház, Katona József Színház – Sufni.)
origo.hu
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?
