New York, hetvenes évek: a felhőkarcolók alatt énekbeszédbe kezdenek a feketék: társadalmi problémákról, magán- és közéleti feszültségekről – ugyanakkor önfényezésről és lokálpatrióta-büszkeségről is szólnak a popdalok hangmintáira, dobalapjaira írt szövegek. Az alulról indult hiphop Amerikában a nyolcvanas évek végére a slágerlisták csúcsára kerül.
Magyarország, valamikor a rendszerváltozás előtt és után: a show-bizniszben utazó, kivételezett helyzetben lévő Fenyő Miklós és Geszti Péter a külföldi minták alapján hol jobb, hol gyengébb rapszövegeket ír, kisebb-nagyobb sikereket bezsebelve. A kilencvenes évek szűkös magyar popzenéjébe aztán betörhet az Animal Cannibals és Ganxsta Zolee is. A nagyközönség azóta is ezekkel a popprodukciókkal azonosítja a hiphopot, pedig a műfajnak van egy erős földalatti világa is. Amíg Amerikában alulról tört föl a hiphop, addig itthon a szórakoztatóipartól szűrődött le a 80-as, 90-es és 2000-es évek kölykeihez. A valódi magyar hiphop története valahol itt kezdődhetett el.
Papírt és tollat kézbe venni, a világot megfigyelni, és a látottakat rímes-ritmusos szövegekbe szedni – az elmúlt húsz évben a számos amatőrprojektből kinőtte magát néhány erős előadó. Nemrég mutatta be új, ShenKick című lemezét a pécsi Punnany Massif, amely a 2006-os Körkorkép után ismét erősen társadalmi témákat feszeget új lemezén (lásd lemezkritikánkat). De mások is beleszólnak a mikrofonba: a pesti Akkezdet Phiai költői értékű, hol absztrakt, hol játékos szövegekkel filozofálnak a jelenről („Budapest az éjszaka: egy lehordott zsúrnadrág. Épphogy egy kissé szakadt. Épphogy túl nagy rád / Budapest izzadt, sós ing csak úgy belehányva Európa shopping papír zacskójába” – Budepesmód). Gyakran lépnek fel slam poetry esteken, ahol fiatal költők és rapperek párbajoznak élőben a rímekkel. Mivel az Akkezdet egyik tagja Závada Pál író fia, nem meglepő az irodalmi törekvés. A pesti belvárostól és a magaskultúrától viszont távol esnek a szabolcsi rosszfiúk, Bobafett és Bobakrome, akik hazánk homályzónájában járták ki az élet iskoláját, hallható ez Aludnifogtál című albumukon is: a kereskedelmi vérhíradókat gyilkos iróniával kigúnyoló Híradó című számuk kemény helyzetjelentés a világról, és ami mögötte van („Szomáliai szamurájok szarul állnak Szurinámban / Szíriában szirénáznak, színre lépett Sandokan”). A gödöllői Nem Közölt Sáv a hiphopmozgalom régi tagja: Legpestibb című szerzeményük a pesti ember mint életforma nagyon találó megfigyeléséről árulkodik („Minden utcát már húgyszagról felismer… a villamossínek kattogása olyan neki, mint a szinkópa, a kerülete irányítószáma PIN kódja”). A veszprémi Hősök is hosszú évek óta jelen vannak: a szokásos témákon túl mélyre mennek a társadalomkritikában is („Legyünk nyugati hambi drog élvezet PC függő állam / Összeolvadjak én mással? az nemigen jön be nálam / Tudom, a lehetőség vonzó: államok hadát hányjuk kardélre / A mai fiatalnak Magyarország már csak albérlet” – Az utca embere). A kecskeméti Suhancos, amely nemrég még az évtized egyik legfontosabb magyar lemezét, az Üzenetrögzítőt tette le az asztalra, mára felbomlott. Míg a népies ízekért felelős zenész, a multiinstrumentalista Szabó Balázs a művészvilágban, addig Fankadeli a politikában keresett magának új utakat. A bőbeszédű rapper egy ideig a radikális jobboldalon próbálta ki magát megmondóemberként, de az idei Magyar Szigeten már ki kellett menteni őt néhány dühös fesztiválozó közül, akik nem értették, hogy a nemzeti érzelmű Fankadeli felszólalt az antiszemitizmus ellen.
Látható, mennyire eltérő szocializációjú figurák közös nevezője lehet a hiphop. A műfaj legjobb hazai képviselői a modern népi és urbánus világ köznapi krónikásaivá nőtték ki magukat – ha van fülünk rájuk, meghalljuk egy elnémultnak hitt nemzedék hangját.
origo.hu
3 ezren tüntettek Magyar Péterrel, pedig 100 ezerre számítottak
