Közgyűlés előtt a Magyar Írószövetség

mikor 2004 tavaszán összehangolt támadás indult a Magyar Írószövetség ellen, jól szervezett médiaroham kísérelte meg alapjaiban megingatni szervezetünket, sorra jelentették be írók a kilépésüket, voltak napok, amikor nagyon borúlátóan ítéltem meg helyzetünket. Érezte akkor is az ember, akár 1987 elején, hogy sokféle szándéknak áll útjában a szövetség. Változott úgymond a rendszer, de a törekvés hasonló volt. Nem sikerült a Magyar Irodalom Házába (Magyar Bálint egyenirányítása alá) beterelni az írószövetséget, alkalmasnak látszott koholt ürüggyel értelmiségi viszályt szítani minél nagyobb csinnadrattával az európai parlamenti választások előtt.
Visszatekintve az elmúlt esztendőkre, mégis azt mondhatjuk, kiállta a szövetség a próbát. Megalázóan nehéz körülmények között. Maradt a legnagyobb magyar írószervezet, valódi nemzeti kulturális képviselet, hiszen a tagok közel egyharmada külhoni magyar. Néhány éve már vendégszobáinkat is igénybe vehetik, ha Budapestre jönnek. Ama nevezetes székház (a demokratikus magyar kormányok szégyene, hogy nem kapta meg a szövetség) fenntartása számos gonddal jár ugyan, de programja hónapról hónapra bizonyítja, hogy a főváros egyik legfontosabb kulturális központja. Sokszínű kínálatával jóval gazdagabb országos állami intézményekkel is állja az összehasonlítást.
Meg tudta tartani függetlenségét mint a civil társadalom jelentős intézménye. Nem költözött be állami intézmény falai közé, mint a Szépírók Társasága a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Vállalta a hagyományaiból fakadó elkötelezettséget mind az emberi jogok, mind a magyar nyelv védelmében. 2006. október 23-án az ünnepi választmány már 15 órakor kiadott nyilatkozatában felhívta a figyelmet a rendőri jogsértésekre, 2007-ben a közgyűlés a magyar nyelv jogainak szlovákiai szűkítése ellen tiltakozott.
Át kell gondolnia a szövetségnek jövőbeni lehetőségeit és feladatait, hiszen alaposan megváltozott a nyilvánosság, a kommunikációs forradalom az irodalmi művek létrehozásában, terjesztésében is új helyzetet teremt. A holnap diákja lehet, hogy olvasmányai egy részét a világhálóról tölti majd le, a nemzeti kulturális örökség – és benne az irodalom – számontartása, ápolása és továbbadása más körülmények között mehet végbe, mint korábban.
Az írószövetség egyszerre testület, civil társadalmi szervezet, országos és nemzeti kulturális intézmény. Működéséhez elkötelezett és felkészült irányítókra van szükség, akik képesek színvonalasan képviselni itthon és külföldön a szervezetet, ugyanakkor jó menedzserként biztosítani az ügyek menetét. Energikus, tapasztalt és fiatal emberekre van ehhez szükség.
A többi írószervezettel kapcsolatot teremtve a nemzeti irodalomért széles körű lobbitevékenységet kell végezni. Hiszen közös érdekről van szó. A támogatás kérdéseiről és a magyar irodalom tekintélyéről, erkölcsi súlyáról. Fel kell tenni a kérdést: mi a jelentősége ma a magyar irodalomnak? Nem vezethet bennünket félre a globalizáció kikerülhetetlenségével, a mára előírt modernséggel való érvelés. Hiszen ha Harry Potter népszerűbb, mint Móra Ferenc vagy Lázár Ervin hősei, tudnunk kell, hogy a piac „láthatatlan keze” nem ösztönösen mozog, a reklámba fektetett óriási összegekről van szó.
A nemzeti irodalom műveinek létrejöttét, előállítását és terjesztését a kulturális politika támogatási rendszerében kiemelt feladatnak kell tekinteni. Ennek teljesítését következetesen számon kell kérni a mindenkori kulturális kormányzattól. Bármily nehéz megvalósítani: a támogatásokban meg kell nyilvánulnia az értékek pluralitásának, az írók és művek elismerésében nem szabad politikai szempontnak érvényesülnie. A Digitális Irodalmi Akadémia tagjait például részben egy korábbi, politikailag vezérelt kánon alapján választották ki, kitűnő írók mellett a Kádár-rezsim udvari szerzői is élvezték/élvezik jótéteményeit. A könyvkiadás és a folyóiratok támogatásában egyetlen irányzatnak, ízlésnek sem szabad monopolhelyzetbe kerülni.
Két nagy közvetítőrendszer segítségét szükséges számba venni. Az egyik a tömegtájékoztatás, a közszolgálati médiumokban biztosítani kell a magyar irodalom méltó helyét. Ugyanígy az iskolai oktatásban.
Nem lehet attól eltekinteni, hogy minálunk – akárcsak szerte Közép-Európában – a modern nemzet megteremtésében kulcsszerepe volt az irodalomnak. Nem csak nyelvében, irodalmában is él a nemzet.

A szerző művelődéstörténész