Krónikások az Óperencián innen és túl

Szösz néne maga se gondolta volna, hogy csak annak a bizonyos mesebeli hét évnek kell eltelnie, és egy egész ország ismerősként emlegeti. Újabban pedig úgy is, mint a „következő Dzsungel könyve” egyik szereplőjét Makula bácsival, a Bús, Piros Vödörrel, a náthás angol költővel együtt. Az utóbbi esztendők legsikeresebb kortárs meséje, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve Presser Gábor zenéjével igyekszik megnyerni a gyerekeket.

Nem véletlenül emlegetik Varró Dániel és Presser Gábor közös zenés mesejátékával kapcsolatban a Dzsungel könyvét: régóta aktuális volt már egy jó mese, ami nem odakényszerítve, hanem önmagától működik a színpadon, és amihez valaki minőségi zenét is ír. Ettől persze még nem biztos, hogy a Maszat-hegy a kilencvenes évek klasszikusának örökébe lép. Már csak azért sem, mert a Pesti Színház Maszat-hegye talán inkább lett mesedarab zenei betétekkel, mint musical.
Maga Presser azt mondta, valójában soha nem írt musicalt, inkább csak dalokat jelenetekhez. Ha lehet, a Maszat-hegy színpadi változata még inkább közeledik a „színdarab dalbetétekkel” képlethez. Nem véletlen, hogy így alakult, hiszen az alapját nem a zene képezi, hanem egy verses meseregény színpadi szövegváltozata, és ez a szöveg minden túlzás nélkül kiváló.
A maszatosak, a makulátlanul tiszták és a mindent elborító pacák háborúja amellett, hogy bájos, szerethető figurákkal ajándékoz meg, mindvégig egyenletesen adagolja a nem csak a kicsik számára értékelhető humort és ötletességet, mindezt erőlködés nélkül, szinte mindig tökéletes rímekben. Míg a gyerekek inkább mesehősöket, dallamokat és a kalandokban rejlő azonosulási lehetőséget vihetik haza, a felnőtteknek könnyed, hátradőlve kacagós élményt kínálnak a meséből kikacsintó poénok és az irodalmi utalások.
Az alaphangulathoz igazodva Presser Gábor is humorosra vette a figurát. Ahogy a szerző a különböző versformákat, ő a zenei műfajokat helyezte „maszat-hegyi kontextusba”; a dalbetétek között minden előfordul a magyar nótától a rapig.
Presser és Varró közös „alapanyagához” már csak néhány jó színész kellett, aki nem esik át a ló túljátszást jelentő másik oldalára.
A legnehezebb dolga talán a két főszereplőnek, Kovács Patríciának és Molnár Áronnak volt, akiknek gyerekesen, de mégsem gyereket játszva kellett megformálniuk a két főhőst, Maszat Jankát és Muhi Andrist. Néha túl sokra sikeredett a direkt gyerekes gesztus, de az összhatás, ahogy az egész előadás is, a szó minden rossz kicsengésétől mentesen: aranyos.
(Presser Gábor–Varró Dániel– Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen. Pesti Színház. Rendező: Néder Panni.)