Tofut készítettek a disznóól mellett

Bodacz Péter
2010. 12. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Disznóól és csirkeudvar közvetlen szomszédságában, egy víz nélküli, vakolatlan helyiségben működő tofugyártó üzemet találtak Vecsésen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) munkatársai. A telephelyen körülbelül négy tonna – egér- és patkányürülékkel is szennyezett – alapanyagot és készterméket foglaltak le, amit a hatóság munkatársai megsemmisítenek. Mint azt Helik Ferenc, a Főváros és Pest Megyei MgSzH élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságának vezetője érdeklődésünkre elmondta, egy korábbi, hasonló eset leleplezése folytán jutottak el a három, feltehetően kínai, vagy más távol-keleti országból származó ember által működtetett üzemhez, amely – nem meglepő módon – nem rendelkezett nyilvántartásba vételi engedéllyel. – A szójabab csíráztatásával, majd préselésével előállított élelmiszer vákuumcsomagolásban, felcímkézve hagyta el az üzemet, és vélelmezhetően a főváros kínai piacain értékesítették azt. Megbecsülni is lehetetlen, hogy hány ember fogyasztott a tofuból – fogalmazott Helik, hozzátéve: az áru címkéjén német felirat és céglogó is szerepelt, egyéb gyártási adatok azonban nem. A rendőrség várhatóan élelmiszer-hamisítás gyanújával kezdi meg a nyomozást. Az igazgató előzetes becslései szerint a kirótt büntetés több millió forintos is lehet, ám kérdéses, hogy az érintetteken ezt miként lehet behajtani, mivel feltehetően nincs kimutatható vagyonuk.
Nem ez az első eset az utóbbi időben, amikor bélsárral szennyezett, forgalomba hozott élelmiszerről kerülnek információk nyilvánosságra. Mint emlékezetes, a Tesco áruházlánc ugyancsak ürülékkel szennyezett csirkehúst kínált a közelmúltban vásárlóinak. A közel háromszáz kilogrammnyi szennyezett húst a magyar MasterGoods szállította az áruháznak. Az eset nemcsak azért váltott ki felháborodást, mert az ország egyik legnagyobb kereskedelmi lánca volt a forgalmazó, hanem az is, hogy az MgSzH mindössze 850 ezer forintos bírságot és ötvenezer forint eljárási költséget rótt ki az ügyben. Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója akkor azt közölte: a cég ott követte el a hibát, hogy nem ellenőrizte darabonként az árut, ezért kerülhetett a polcokra a szennyezett hús.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.