Először akkor gyengült meg a hitem a magyar konyha csípősségét illetően, amikor egyszer Thaiföldön tom yang kung levest kaptam ebédre. A csípős-savanyú, citromfüves és chilis rákleves gyakorlatilag kikapcsolta az ízlelőbimbóimat, másodpercek alatt leizzadtam, s bár akkor nem hittem, az egyik kedvenc levesem lett.
Ehhez hasonló élmény ért nemrég Indonéziában is, egy autentikus jávai étteremben. A jakartai Lara Djonggrang a főváros egyik legjobb étterme, és egy emberfeletti szépségű, legendás királykisasszonyról kapta a nevét, akinek az apját legyilkoló csúf zsarnok megkérte a kezét. A szépség a legenda szerint kemény feltételt szabott a kérőnek, hogy kibújhasson a kényszerű frigy alól: ezer templomot kellett egyetlen éjszaka alatt felépítenie. Azt viszont nem tudta, hogy a kérő természetfeletti képességekkel is bír, és démonok segítik. Kilencszázkilencvenkilenc templom elkészült hajnal előtt, már az utolsó is épült, amikor a hercegnő tüzet gyújtott, és elkezdte csépelni a rizst, hogy a szellemek azt gondolják, reggel van, és nekik távozniuk kell az árnyékvilágból. Amikor a démonok elpucoltak, a kérő éktelen haragra gerjedt, és megátkozta a szépséget, aki megkövülten ma is ott áll az utolsó templomban.
Visszatérve az étteremre, a vacsorát hatalmas tálakban és zenés kísérettel, a vállukon hozzák be népviseletbe öltözött nyalka legények. Minden egyes fogást egy bájos táncosnő csábító mozgással csalogat be a terembe, és a rituáléhoz tartozik az is, hogy a feltornyozott rizskúpot a díszvendégnek kell „lefejeznie”.
Indonéziát, ezt a tizennyolcezer szigetből álló országot (amelyből hatezer lakott) „Fűszer-szigeteknek” is nevezik a kulinária szerelmesei: errefelé egy hétköznapi étkezéshez is annyi fűszert vonultatnak fel a helyiek, amennyit otthon csak a legigényesebb konyhákban találunk. Chili, szerecsendió, kurkuma, koriander, szegfűszeg, köménymag, curry, gyömbér és bors minden étkezésnél felbukkan, és az indonéz konyha állandó szereplője a kókusztej, a rizs, a gyógynövények és a halak is. Édes, pikáns és erős ízek keverednek az ételekben, és nem ritka, hogy az első falatok után az ember úgy érzi, a Merapi vulkán költözött a szájába.
Apropó, Merapi: a fővárosból mindenképpen érdemes kimozdulni, és ha már megyünk, ne sajnáljuk a pénzt egy rövid, alig egyórás repülőútra az ország egykori fővárosába, Jogjakartába, amely gyakorlatilag a máig aktív vulkán árnyékában húzódik meg. A kultúrájáról is híres város a világ legsűrűbben lakott szigetének, Jávának a közepén található (1945 és 1949 között jegyezték az ország fővárosaként), és a határában a vulkán mellett még két olyan dolog is akad, ami a világörökség részét képezi: a Prambanan hindu és a Borobudur buddhista templomegyüttese, ráadásul éppen a világ legnagyobb muzulmán többségű országában. Látványosabb bizonyíték nem is kell, a templomegyüttes önmagáért beszél; Indonéziában hagyománya van a különféle vallások békés egymás mellett élésének.
Először látogassunk el a „hegyen álló buddhista templomba”; a szanszkrit eredeti elnevezés pontosan ezt jelenti. A Vihara Buddha Ur a világ legnagyobb buddhista épülete. A piramis alakú, harmincnégy méter magas építményt ötvenötezer köbméter kő felhasználásával (ezek jó részét meg is faragták) építették időszámításunk után nyolcszáz körül.
A várostól alig 40 kilométerre lévő, lenyűgöző látványosság a déli félteke legnagyobb építménye: felülnézetből egy háromdimenziós mandala képét adja, amely a világmindenséget ábrázolja, s az ég és a föld szimbolikus összekapcsolására szolgál. Az öt terasz a földi lét stációit jelképezi a vágyak hajhászásától a teljes megtisztulásig, vagyis a nirvánáig. A legfelső szint a Buddha-szobrokat rejtő sztúpáké: a harang alakú szentélyek látványa életre szóló emlék.
A másik látványosság a Prambanan hindu templomegyüttes, amelyet a kutatások szerint hetvenöt évig építettek a tizedik században. A Sivának szentelt templomok jelentős része ugyan megsérült az öt évvel ezelőtti földrengésben, de egy részüket azóta helyreállították. A templomoktól nem messze található a világhírű jávai balett játszóhelye, ahol sokórás előadásban gyönyörködhetünk az európai embernek valóban különleges indonéz zene- és mozgáskultúrában. A gamelán zenével kísért történelmi eposz ugyan európai ember által nehezen megfejthető kódokkal meséli el a történetet, de igen látványos előadás, már ha a fülünk bírja a dallamosnak csak erős túlzással nevezhető muzsikát. Én nem voltam elég erős, egy felvonásig bírtam követni a meglehetősen bonyolult Rámajána-történetet, de az előadáson bőven voltak olyan turisták, akik csak ezért a produkcióért utaztak a távoli országba, és szó szerint elolvadtak a gyönyörűségtől.
Akit csak az tart vissza egy indonéziai kalandtúrától, hogy attól tart, a „Fűszer-szigeteken” nem várja majd keleti kényelem, nyugodtan vágjon bele; errefelé az európai szállodaárak feléért elképesztően jó hotelekben lehet megszállni.
Jogjakartában például rögtön a város szívében, a Malioboro nevű bevásárlóutca szomszédságában épült fel a Melia Purosani Hotel, amelyben – utcáról beesve – néha száz dollár alatt is megkapjuk az ötcsillagos színvonalat. Ha békére és nyugalomra vágyunk, hatalmas park, tavak és egy golfpálya ölelésében fekszik a Hyatt Regency, ahol a szoba ugyan kissé ridegnek tűnt, de a közösségi terek közvetlensége és jó hangulata – a bárban minden este élő zene – minden ellenérzést felold.
origo.hu
Itt vannak a legújabb adatok az új ügyeleti rendszerről
