Júniusban választ köztársasági elnököt a lett országgyűlés, és ön az elemzők egy részének várakozására rácáfolva nemrég bejelentette, hogy újra indul a posztért. Miért döntött úgy, hogy ismét jelölteti magát?
– Lettországban a köztársasági elnököt a parlament választja, és a jelölteket hivatalosan csak május 19. után nevezik meg a pártok. Én azonban a lakosság nyomására döntöttem úgy, hogy informálisan már korábban bejelentem a szándékaimat. Sokan kerestek meg azzal az elmúlt időben, hogy vállaljak még egy második ciklust.
– Mi az, amire nem jutott idő az első mandátuma alatt?
– Rengeteg tennivaló van még. A demokrácia nem végleges állapot, hanem az intézmények folyamatos fejlődésének egésze. Egy államfő munkája éppen ezért sohasem tekinthető befejezettnek. Nemrég például több olyan alkotmánymódosító javaslatot tettem, amely a hatalom kiegyensúlyozottabb elosztását szolgálja.
– Nem sokkal azután, hogy az előző kormány mentőövet kért és kapott a nemzetközi hitelezőktől, 2009 januárjában Rigában tömegek vonultak az utcára. Ön akkor azt mondta, az a legnagyobb probléma, hogy a lettek elveszítették hitüket a gazdasági válsággal szemben tehetetlenné vált korrupt politikusaikban. Azóta azonban Valdis Dombrovskis átmeneti kormánya megnyerte a választásokat, ráadásul úgy, hogy közben szigorú megszorításokat vezetett be. Helyreállt volna a választók bizalma?
– Egy gazdasági válság kezelésekor mindig nagyon fontos, hogy a vezetők rövid távú, teljesíthető célokat jelöljenek ki. 2009 elején eljutottunk arra a pontra, amikor az embereknek meg kellett mutatni, hogy a parlament és a kormány is dolgozik és kezébe veszi az irányítást. A jelenleg hatalmon lévő kisebbségi kormánykoalíció fájdalmas, de szükséges intézkedéseket vezetett be. Újraválasztásuk annak köszönhető, hogy az emberek a bizonytalannal szemben a kiszámítható, hosszú távon stabilitást ígérő megoldás mellett döntöttek. Ugyanakkor nem ígértek a győzteseknek örök hűséget, s a lettek türelme fogytán.
– Mit gondol, meddig támogatják az emberek a Dombrovskis miniszterelnök melletti erőket?
– Ez jelentős mértékben függ attól, hogy hogyan alakul az idei év. Lassan két és fél éve követjük az általuk megszabott szigorú megszorításokra épülő politikai tervet, és egyelőre úgy tűnik, gyorsabban fejlődünk, mint azt eredetileg gondoltuk. A cél, hogy 2014-ben csatlakozunk az eurózónához, ennek pedig az a feltétele, hogy a jövő évi államháztartási hiány ne múlja felül a három százalékot. Ugyanakkor a makrogazdasági mutatók hiába jók, ha a hétköznapi életben nincsenek a letteknek sikerélményeik.
– Az előző parlamenti választásokon nagy meglepetést okozott, hogy a baloldali, illetve az orosz kisebbséget tömörítő politikai erőknek megnőtt a befolyásuk. Hogyan változott meg Oroszország és Lettország kapcsolata az elmúlt időben?
– A tavalyi az áttörés éve volt a lett–orosz kapcsolatokban. Decemberben hivatalos látogatáson jártam Moszkvában, amelyhez hasonlóra tizenhat éve nem volt példa. Legutóbb akkor tárgyalt ilyen magas szinten a két fél, amikor aláírtuk az orosz csapatok kivonásáról szóló egyezményt. A látogatás apropóján sikerült rengeteg régóta függőben lévő megállapodás végére pontot tenni. Erre nagy szükség volt már csak azért is, mert a két állam közti kereskedelem az elmúlt években jelentősen megnőtt. Oroszországgal ma ismét a válság előtt szintre állt vissza a kereskedelem. Talán ennek is köszönhető a retorikában is érződő enyhülés. Lettország példát mutatott a világnak abban, miként lehet a XXI. században fejleszteni Oroszországgal a viszonyt, és a jövőben további lépéseket is teszünk. Hosszú távon szeretnénk összekötő kapocs lenni Moszkva és az EU, valamint Moszkva és a NATO közt.
– A lettek érzelmileg készek erre az újfajta nyitottságra? Megértik és elfogadják a két ország politikai közeledését?
– Szerintem igen. Az orosz ajkú kisebbség teszi ki a lakosság több mint negyedét, és a hidegháborúnak vége. Ma már nem az jelenti egy nemzet számára elsősorban a biztonságot, hogy hány rakétája s mekkora hadserege van. A kulcsszó az együttműködés, és ne felejtsük el, hogy közben Oroszország is változik. Moszkva többé nem az ellenségünk, hanem a barátunk.
– Szintén az említett oroszországi látogatáson került szóba egy Riga és Moszkva közötti gyorsvasút kiépítésének a terve. Többen úgy vélik, hogy ez a felvetés csupán a populista retorika része, és egyébként sincsen meg rá a szükséges állami fedezet. Igaz ez?
– A politikusok hatalma eltörpül a gazdasági érdekekhez képest. A szakemberek azt jósolják, hogy a következő 20-30 évben mind a személy-, mind pedig az áruforgalom jelentősen megnő országaink között. Erre a lehetőségre fel kell készülnünk. Egyelőre azonban még csak tanulmányokat készítünk és lehetőségeket vázolunk fel egy ilyen gyorsvasúthálózat kiépítésével kapcsolatban. Valóban két tervezetet vizsgálunk. Az egyik a Rail Baltica, amely az európai kontinens északi és déli pontját kötné össze Lettországot is hozzákapcsolva az unióhoz, míg a másik a Baltikumból indulna és valahol Eurázsiában érne véget.
– S ha választania kellene, hogy a Rigát az unióhoz, vagy Lettországot a kelettel összekötő vasúthálózat a fontosabb, melyiket részesítené előnyben?
– Mindkettő nagyon fontos.
– Szó van arról, hogy létrehoznak a közeljövőben egy lett és orosz történészekből álló vegyes bizottságot. A tudósoknak pedig az lesz a feladatuk, hogy közösen áttanulmányozzák a két ország történelmét, és tisztázzák a félreértéseket. Hisz benne, hogy képesek lesznek egyetértésre jutni a múlt fájdalmas kérdéseiben?
– Lettország és Oroszország kapcsolatát a történelem, a szovjet megszállás és a háború emléke beárnyékolja. A világháború azonban Európa minden országa számára hatalmas tragédia volt. Kivétel nélkül minden állam szenvedett. Egyetértünk abban, hogy kiderítsük, mi állt a tragédiák hátterében. Ezért döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk ezt a bizottságot, és Riga fokozatosan megnyitja a történelmi archívumait mindenki előtt. A vegyes bizottság nem egy évre alakult meg, s talán évtizedeken át folytatja majd a most megkezdett munkát.
– Az orosz fél szintén hozzáférést biztosít a saját archívumaihoz?
– Igen. Erre Medvegyev elnök személyesen tett nekem ígéretet.
– Orvosként a katasztrófa után Csernobilba utazott, hogy segítsen az atomkatasztrófa utáni helyreálításban…
– …Igen, alighanem én vagyok az egyetlen köztársasági elnök, aki személyesen megtapasztalta, milyen is egy atomkatasztrófa…
– …Ennek ellenére sokáig azt mondta, hogy támogatja egy közös balti atomerőmű rendszer kiépítését. A Fukusimában történtek sem változtatták meg a véleményét?
– Nem. Két éve ismét voltam Csernobilban. Megrázó élmény volt. Negyedszázad alatt szinte nem történt semmi. Ezt soha nem szabad elfelejteni, és nem is fogjuk, mert látjuk a képeket és halljuk a borzasztó történeteket. Ennek ellenére, ha végignézünk a történelem atomkatasztrófáin, látjuk, hogy az emberek előbb-utóbb mindig viszszatértek ehhez az energiaforrásához. Lehet, hogy 20-30 évbe telik majd, amíg a világ feldolgozza a történteket, s csak utána lehet ismét beszélni az atomenergia előtérbe helyezéséről.
– Májustól ismét lesz közvetlen repülőjárat Riga és Budapest között. Ez annak a jele, hogy szorosabbá válnak a magyar–lett kapcsolatok?
– Igen. Riga egyfajta északi csomópont. Csaknem nyolcvan országgal vagyunk összeköttetésben a nagyobb európai városoktól kezdve a közepes skandináv településeken át Oroszországig. Tapasztalatból mondhatom, hogy a közvetlen repülőjárat a turizmustól, a gazdaságon át a kulturális kapcsolatokig minden téren hatalmas fejlődést jelent. Bár már most lenne ilyen lehetőség! Én Koppenhágán keresztül érkeztem. De ha már lesznek közvetlen járatok, már csak ennek örömére is visszatérek Budapestre.
origo.hu
Itt vannak a legújabb adatok az új ügyeleti rendszerről
