Távol eső növekedés

Magyarországon ünnepelte létrehozásának ötvenedik évfordulóját a legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), és ez alkalomból bemutatta a Going for Growth elnevezésű kiadványát, amelynek a hivatalos fordítók A növekedés jegyében magyar címet adták. A kiadvány valamennyi OECD-tagország (közöttük Magyarország) és még néhány „feltörekvő” ország, mint például Kína, India, Brazília számára tartalmaz jó tanácsokat, hogy mit kellene tenniük a jelenlegi, ugyancsak viharos gazdasági körülmények között.
Ezeket a tanácsokat „strukturális reformok” néven foglalják össze, és mindegyik ország kap belőle ötöt. Hármat általánosságban olyan problémák megoldására, amelyek mindegyik országot érintik, kettőt pedig az adott ország viszonyainak megfelelően. Mivel összesen negyvenegy országot láttak el tanácsokkal, azt gondolhatnánk, hogy ezek rendkívül széles skálán mozognak, végigolvasva őket azonban mindössze néhány ötlet variálódik – igaz, különböző megfogalmazásokban, hol kijelentő módban, hol az ellenkező vélekedés tagadásával. A javasolt strukturális reformok nagyjából három gondolat köré csoportosulnak: a munkaerő-piaci részvétel növelése, amit a munkanélküli-kedvezmények csökkentésével, a korai nyugdíjba menetel megakadályozásával, a nyugdíjkorhatár megemelésével lehet elősegíteni, azután a szolgáltatások, különösen a hálózatos szolgáltatások (közlekedés, energiaellátás) piaci liberalizálása következik, majd az oktatás színvonalának növelése országonként eltérően, hol a felsőoktatás, hol a továbbképzés, hol az egész iskolarendszer fontosságát hangsúlyozva. Mindezt kiegészítik a költségvetési kiadások lefaragására és az adók csökkentésére vonatkozó tanácsok.
Az OECD már hetedik alkalommal mondja el lényegében ugyanezeket a tanácsokat (igaz, az egész érvrendszer az 1984-ben kiadott, Samuelson-féle közgazdasági tankönyv kínálat-közgazdaságtannal foglalkozó fejezetében is benne van), de az országok vagy nem fogadják meg a jó tanácsokat, vagy pedig éppen azért, mert megfogadják, a gazdasági helyzet mind a növekedést, mind az egyensúlyt tekintve lényegesen romlott. Pont az utóbbi hét évre esik az uniós országok példátlan mértékű külső eladósodása. Ám ennek az eladósodásnak semmi köze nincs az OECD-tanulmány által emlegetett strukturális reformokhoz vagy azok hiányához, de még a költségvetési túlköltekezésekhez sem, hanem szinte kizárólag ahhoz a mérhetetlen spekulációhoz köthető, amely a kilencvenes évek pénzügyi deregulációjának eredményeként alakult ki, és amely a 2008. évi pénzügyi válsághoz vezetett. Erről azonban az OECD tanulmánya nem ír, legfeljebb néhány, a pénzügyi óvatosságra utaló tanácsot fogalmaz meg.