Nyitva tartás

Az öreg szatócs panaszkodik, hogy nincs forgalom a boltjában, mindennap ráfizet az üzletre. De akkor miből él? – kérdik. Abból, hogy vasárnap zárva tartok. Ez a régi vicc időről időre aktuálissá válik, s olyankor még szellemesnek is tűnhet. Sőt, a honi közállapotokat ismerve, nem lenne nehéz olyan „szakembert” találni, aki a legújabb gazdasági elméletekre hivatkozva cáfolhatatlanul bebizonyítaná, hogy a vasárnapi zárva tartás miféle jótékony hatással bírhat a mikro- és makrogazdasági folyamatokra, miként növelné a költségvetés bevételeit, mennyivel emelné az általános életszínvonalat, a multik profitját, a beszedett adók összegét, az adófizetési morálról már nem is beszélve.
Magyar szakemberek bármilyen képtelenséget képesek bizonygatni, kihirdetni, képviselni. Ez a képességük nem elsősorban politikai hovatartozásuk függvénye, inkább az őket megfizető csoportok érdekérvényesítő erejét demonstrálja. Gondoljunk a szoclib koalíció pénzügyi géniuszainak nyolcévnyi teljesítményére, amikor szocialista, liberális s olykor konzervatív közgazdászok és pénzügyérek teljes mellszélességgel álltak ki egyértelmű hazugságok, gyakran egetverő hülyeségek mellett is.
Ám ezúttal nem gazdasági értekezéssel akarjuk terhelni a tisztelt olvasókat, hiszen az üzletek vasárnapi nyitva, illetve zárva tartása nem valamely ökonómiai okból vált napjaink egyik gyakran pertraktált társadalmi problémájává. A családok lelki, érzelmi igényeit és érdekeit tartotta mindenekfelett szem előtt az, aki felvetette és a közbeszéd mindennapi részévé tette a kérdést. Ugyanakkor tudjuk, a családok védelme mellett még egy szempont vezette a javaslat kidolgozását, a keresztény hagyományok megőrzése. Mert egy keresztény szellemiségű országban természetes kéne legyen, hogy vasárnaponként a zárva táblát akasztják ki a boltok ajtajára, s csak kivételes esetekben térnének el ettől a bevált rendszertől.
Kell-e mondani, hogy a vasárnap a bibliai idők óta az Úr tiszteletére rendelt pihenőnap, amelyet az ember az Istennel és a családdal való közösségben tölt el, nem vásárolgatással, főleg nem plázázással? A vallásos hagyomány rögződött a különböző európai nyelvekben a vasárnap elnevezésében, hiszen az ősibb, pogány gyökerű Nap napja (Sunday) vagy a keresztény örökséget őrző Úr napja (domenica), Feltámadás napja (voszkreszénye) mind-mind azt üzeni, hogy ezt a napot az Istennek s rajta keresztül a pihenésnek és a családnak kell szentelnünk. Egyházi és világi törvények szabták meg ennek a szokásnak az évszázadokon át megóvott, folyamatosan alakított rendjét. Magyarország a kivétel.
Nálunk a vasárnap már a nevében is jelzi, hogy az Úrnak rendelt napon nekünk, magyaroknak vásárolnunk kell. Következésképpen a vásárlóhelyeket is ki kell nyitni, és működtetni szükségeltetik. Szent István a kereszténységet nemcsak kötelezővé, hanem vonzóvá is akarta tenni. Így előállt az a furcsa helyzet, hogy Krisztus ügye érdekében át kellett hágni a krisztusi normákat. Míg Jézus kiverte a kufárokat a templomból, István király odarendelte őket. A nép szívesebben járt misére, ha a lelki táplálék után egy kirakodóvásár is szolgálta épülését. Sőt, miként az elnevezés is utalni látszik rá, félő, hogy az emberek inkább a misét tartották a vásár kiegészítőjének, mintsem fordítva. Ezért már Szent László és Kálmán király is törvényben tiltotta a vasárnapi vásárok tartását; hogy milyen sikerrel, azt tudjuk. Mintha a magyar hagyományok kifejezetten a KDNP ellen alakultak volna, csak hogy ebben is a miniszterelnöknek legyen igaza.