Szerezzük vissza belső piacainkat!

Üdvözli a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, hogy elkészült a kormány agrár- és vidékstratégiája, amely új irányt szab, illetve távlatos célokat jelöl ki a magyar mezőgazdaságnak. A rendszerváltás óta először jutott el társadalmi egyeztetésig egy hoszszabb távú elképzelés, jóllehet a magyar mezőgazdaság talpra állítása és a vidék felemelése hosszú ideje megoldásra váró feladat.
A magyar agrárpolitikát az elmúlt két évtizedben a távlatos és céltudatos cselekvési programok megvalósítása helyett inkább a rövid távú gondolkodás, csak az adott költségvetési évre kidolgozott intézkedések, sok „tűzoltó” akció és a klientúrák kistafírozása jellemezte. Az eredményt ismerjük.
A dicső múlttal büszkélkedhető magyar állattenyésztés leépülése már több mint húsz éve tart. Ez idő alatt nemcsak a külső, de a belső piacainkat is jórészt elveszítettük, illetve az árutermelés alapját jelentő tenyésztésszervezési háttér (tenyészállat-előállítás, fajtahasználat, nemesítés) drámai mértékben meggyengült. A II. világháború után több haszonállatunk volt, mint napjainkban! A magyar állatállomány és ezzel együtt a tenyészállatok száma is olyan mértékben csökkent, hogy egyre több fronton veszítünk a piacok megszerzéséért folytatott harcban. Kiszolgáltatottá váltunk nemcsak cukorból, hanem tenyészállatokból is! Miközben sokat beszélünk az importélelmiszerekről, illetve a GMO-mentességünk fenntartásáról, soha nem látott méreteket ölt a külföldi genetika importja, más országok tenyészanyagának (tenyészállatok és szaporítóanyag) beáramlása, valamint a hízó- és vágóállatok behozatala. Tejtermékekből, sertéshúsból és tojásból nettó importőrök vagyunk évek óta, és ha így folytatjuk, rövid időn belül a baromfi- és a marhahússal is hasonló helyzetbe kerülünk.
Miközben a magyar mezőgazdaság, benne az állattenyésztés természeti adottságai 15-18 millió ember táplálására nyújtanak lehetőséget, ma nem vagyunk képesek tízmillió honfitársunk élelmiszer-szükségletét sem előállítani! Elvesztettük élelmiszer-önrendelkezésünket, aminek visszaszerzése nemcsak egy szűk társadalmi réteg, hanem minden magyar polgár érdeke.
A stratégia legfontosabb célkitűzései között szerepel az élelmiszer-önrendelkezés visszaszerzése, aminek alapvető előfeltétele az állattenyésztési ágazat talpra állítása. A víz, a termőföld, az erdő- és vadállomány védelme mellett nemzetbiztonsági kérdésként kell kezelni a honi tenyésztés eredményeinek megőrzését és helyzetének erősítését. Ez vonatkozik valamennyi hazánkban tenyésztett fajtára, legyenek azok őshonosak vagy nem őshonosak, amelyeket magyar tenyésztők nemesítenek, ezáltal egyedi, magyar minőséget képviselnek és munkalehetőséget, megélhetést adnak sok ezer honfitársunknak.
Vissza kell szereznünk belső piacainkat! Újra önellátóvá kell válnunk az állati termékekből, miközben nem szabad elveszítenünk a kemény munkával megszerzett külföldi piacainkat sem. A magyar állatitermék-előállítást (hús, tej, tojás) elsősorban hazai genetikára kell alapozni. Ehhez a nemzetközi viszonylatban is előremutató, ám az utóbbi években erősen meggyengült és meggyengített tenyésztésszervezési rendszerünket meg kell erősíteni. Ha ez nem valósul meg, akkor a semmibe vész a több száz éves magyar tenyésztési munka, sok ezer család sorsa pecsételődik meg, leigázott, gyarmati sorba süllyedünk a tenyésztés és árutermelés területén. Célként kell kitűzni, hogy az árutermelés minél nagyobb arányban magyar tenyésztő által előállított magyar tenyészállattal történjen, ne külföldivel. Ezzel értékes munkahelyeket tartunk meg, illetve újakat teremtünk, növeljük az ágazat termelési értékét, csökkentjük élelmiszer- és tenyészállat-függőségünket, továbbá egészséges, egyedi magyar minőséget tudunk előállítani.
Nem hiányozhat a stratégiai célok közül a gyepre alapozott állattartás (húsmarha, juh, kecske) fejlesztése vagy inkább megmentése, amire nemzeti programot kell kidolgozni. Ezek az ágazatok természetszerű, környezetkímélő tartásmóddal, egyéb célokra nem hasznosítható területeken állítanak elő értékes és jól eladható termékeket, amelyek iránt tartós fizetőképes kereslet várható. A csak területalapú támogatás bünteti a gyepterületekre alapozott állattartást, hiszen nem nyújt kiegészítő támogatást azoknak, akik legeltetik, illetve takarmányozási céllal kaszálják, tehát hasznosítják az ilyen termőterületeket. A 2013-ig futó támogatási rendszer sajátossága, hogy az állattartóknak juttatott kiegészítő nemzeti támogatás eltűnik, hiszen a következő három évben teljesen beépül a területalapú támogatásba. Ezzel az állattartók veszítenek, a növénytermesztők nyernek, ami a két főágazat jelenleg is torz arányát csak tovább rontja.
Célként kell kitűzni a sertéságazat integrációjának erősítését. A magyar sertéságazat jövőjét ugyanis elsősorban a sertéstenyésztők és sertéstartók együttműködése – vagy a hiánya – határozza meg. Olyan ösztönzőrendszert kell kidolgozni, amely a már meglévő termelői csoportokat, illetve a még nem integrált sertéstartókat szorosabb együttműködésre sarkallja. Az árutermelésnél a különleges, egyedi minőség előállítását és nem a tömegtermelést kell elsősorban megcéloznunk. Ennek elősegítésére a közösségi marketingért felelős szervezetet meg kell erősíteni szakmailag és pénzügyileg egyaránt. Létre kell hozni egy tenyészállatmarketing-alapot, amely a honi tenyésztés termékeit (tenyészállatok és szaporítóanyagok) hivatott népszerűsíteni elsősorban a hosszú évek óta sikeresen megrendezett regionális állattenyésztési kiállításokon.
Kérjük a magyar kormányt, hogy e célok megvalósítását is tűzze zászlajára és illessze be a Nemzeti vidékstratégia célkitűzései közé! Tegyünk együtt annak érdekében, hogy a magyar állattenyésztésnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen.

A szerző a Magyar Állattenyésztők Szövetségének
ügyvezető igazgatója