Kedvezményt kapnak a kutyával vonatozók

A MÁV csak a póráz és szájkosár használatát kéri.

2024. 11. 05. 10:53
Forrás: mav.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már zárt doboz nélkül, szájkosárral és pórázzal is lehet kutyákat vinni a helyjegyes vonatokon – jelentette be a MÁV. A közlekedési társaság az utazóközönség visszajelzései alapján döntött úgy, változtatnak, azaz 

egyszerűbbé teszik a kutyák és gazdáik utazására vonatkozó szabályait a vonatokon.

Ennek köszönhetően mától minden helyjegyes vonaton szállítható kis és közepes termetű, 20 kilogrammnál nem nehezebb kutya zárt doboz nélkül, csupán póráz és szájkosár használata mellett.

A MÁV közleményben tudatta azt is, hogy a többi utas biztonsága érdekében ugyanakkor

 a kutyáról az utazás során sem a pórázt, sem a szájkosarat nem szabad levenni, illetve a jegyvizsgáló kérésére az állat érvényes – egy évnél nem régebbi – oltási igazolványát is be kell mutatni, valamint továbbra is kutyajegyet vagy kutyaországbérletet kell váltani az állat számára. 

Mint fogalmaztak, a nyári és kora őszi időszakban tesztjelleggel már ezekkel a kedvezőbb feltételekkel szállíthatták kedvenceiket az utasok a balatoni intercityken és expresszvonatokon. Hangsúlyozták, hogy a 20 kilogrammnál nehezebb, nagy testű kutyák változatlanul csak a nem helyjegyes vonatokon és csak a kocsik peronján szállíthatók, az utastérbe nem vihetők be.

A közlemény más állatra nem tért ki, így az továbbra is valószínű, hogy kecske, még ha kutyának is álcázzák, nem vihető fel a vonatra. Emlékezetes, nemrégiben egy nőt frissen vásárolt kecskéjével szállították le a vonatról, miután kutyajegyet vett az állatnak.

A nem hétköznapi esetre a MÁV úgy reagált: élő állatot csak zárt szállítóeszközben (kosár, ketrec, láda) lehet szállítani, feltéve, ha az biztosítja, hogy az állat abból az utazás során nem szabadul ki. A kalauznak tehát nem volt mérlegelési lehetősége, így helyesen járt el, amikor a kecskét szállító utast leszállíttatta.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: mav.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.