Mindig úgy gondoltam, hogy Adyt elég elvinni Bécsig ahhoz, hogy már egy lélek se értse, miről beszél, annyira a magyar kultúrához kötődik.
– Egyre jobban érzem én is, minél tovább küszködöm a fordításokkal, hogy fordítani igazából nem lehet Adyt. Nincs hozzá minta a német kultúrában. Az is érdekes tapasztalatom, hogy minél hűtlenebb a fordítás, annál hűségesebb. Ha nagyon hűtlen vagyok, akkor talán van egy kis esélyem, hogy mégis megtaláljam a német nyelvben és kultúrában azt a szellemi lendületet, amit Ady költészete jelent.
– Van egyáltalán bármi a német kultúrában, ami rokonítható Ady Endrével?
– Kaptam például olyan tippet, hogy többet kellene Nietzschét olvasnom. Ady óriási magányossága valamiképpen tényleg nietzschei. A hiba csak az, hogy Nietzsche, ha csak a líráját néznénk, nagyon jelentéktelen német költő lenne. Prózában igazán lendületes. Húsz éve még gondoltam arra is, hogy Ady fordításakor a rímeket el kellene felejteni, mert attól nagyon békésnek, csengő-bongónak hat németül. Nem akartam, hogy úgy szóljon, mint egy 19. századi költő. Ma már úgy gondolom, hogy mégiscsak a csengésben van az igazság, nem feltétlenül a szavakban. Ahogy hangosan olvasom magamban a fordításaimat németül, harminc vers után már úgy érzem, talán megvan valami ebből a csengésből, ami persze mégiscsak az enyém. És az én Adym nyilván teljesen más, mint a magáé vagy bárki másé.
– Milyen az ön Adyja?
– Számomra a német szóösszetétel, az „Ursprung” fejezi ki legjobban Adyt. A magyar jelentése „eredet”, de szó szerint nehezen fordítható magyarra, „ősugrást” jelentene. Egy társaságban egyszer azt mondta Ady viccesen, hogy ő az utolsó magyar, de ugyanilyen viccesen azt is mondhatta volna, hogy „én vagyok az első magyar”. Valami mély tudása volt a nomád kezdetekről, még Etelköz előttről. Az ugrás, ez a gyönyörű mozdulat pedig azt a pontot jelenti, amikor Ady rájön, hogy ha igazán konzervatív akar lenni, ahhoz nagyon nagy forradalmárnak kell lennie, s hogy a múltat bátor modernséggel kell megmenteni. Ezért is nagyon fontos Ady. Egyik lábbal ott állt Párizsban, a másikkal Érdmindszenten: nagyon bátor pozíció. Azért ilyen univerzális, mert próbálta összekötni a kettőt. Nem csak a költészetében, ebben a szellemben is élt. Ezért is példakép nekem. Igazán azokat a költőket szeretem, a magyarok közül is, akik a saját vérükkel írnak. Ők határjárók. Az igazi irodalom mindig nyelvi határjárás.
– Hogyan születik meg ebből az élményből egy fordításkötet?
– Teljesen világos, hogy a kötetben is azt az Adyt tudom visszaadni, aki nekem fontos. Kivételesen azt is nagyon lényegesnek tartottam, hogy sok kép legyen a könyvben. Nem szeretem a képes könyveket, de Adynál már egyetlen fotóból is sok minden megérthető. Amikor először megláttam a képét, azonnal tudtam, hogy ez egy nagyon radikális férfi, szomorú férfi, és hogy óriási vágy van a gesztusaiban. Látszik ezeken a képeken a szerelmes Ady is. Ez az én másik Adym: a pusztítás a szerelemben, amely azonban mégis lehet építkezés is. Azt gondolom, ez történik igazán a szerelemben: teljes bizalom és teljes bizonytalanság. Az egyszerű harmóniában, abban, hogy véletlenül nagyon illeszkedik minden, nekem mindig volt valami gyanús. Akkor nem igazán születik semmi, pedig a szerelem születés is. Ez is egy ciklus a fordításkötetben. Az első, korai versek után nálam már a szerelem következik, mint második születés. A német kötet, ahogy ebből is látszik, nem időrendben, hanem tematikus fejezetekben működik. Egy másik, nagyon gazdag fejezet a fatális magyarság. Még a szerelmes verseken is átcseng: milyen nagy átok magyarnak lenni, és mekkora áldás.
– Ön egy irodalmi folyóirat főszerkesztője, amely a magyar kultúrát, irodalmat próbálja megismertetni német nyelvterületen. Ha jól tudom, az elmúlt évben nem jelent meg a Drei Raben. Mi történt?
– Pécsről, a kultúrfővárosról szóló folyóiratszám helyett végül egy négyszáz oldalas válogatáskötet született. Egyfajta irodalmi bédekker. A szerkesztőgárda az utóbbi időben ezzel volt elfoglalva. De a fiókban van már a következő négy füzet. Ezek mindig tematikusak. Volt József Attila-számunk, vagy a Magyar Bécs, a Magyar Berlin, vagy A kávé mint kultúra például. A következők is nagyon érdekes témákkal foglalkoznak, az egyik például azzal, hogy jelenik meg a magyar költészetben a nemzeti kérdés, Petőfitől Petri Györgyig.
– Erről a Pécs-könyvről nem is tudtam…
– Érdekes módon itt alig vették észre. Valószínűleg mert csak németül jelent meg. Azok a német ajkú látogatók, akik a kulturális fővárosba érkeztek, örültek, hogy van egy kiadvány, ami nem egyszerűen turistáknak szóló prospektus, ami nem „vezetősen” vezet. Pécshez egyébként sok magyar író kötődik, de számos német szerző is járt oda. A kötet erre van felfűzve: minden vers, esszé, elbeszélés Pécshez kötődik. Az Arco, egy Közép-Európára koncentráló, osztrák–német kiadó adta ki, náluk szeretném megjelentetni a fordításkötetet is. Próbálok egy magyar ablakot nyitni ezen a kiadón keresztül, remélem, ebbe később a folyóirat további számai is beleférnek majd. A folyóirat neve, a Drei Raben, magyarul Három holló is Adyhoz kapcsolódik. Valaha az Andrássy úton így hívták Ady törzshelyét.
origo.hu
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt
