Amikor hatvannyolc évi uralkodás után, 1916. november 21-én meghalt I. Ferenc József, unokaöccse, Károly örökölte az osztrák császári trónt és magyar királyi koronát. A Monarchia szerkezete recsegett-ropogott. A 29 éves IV. Károly volt az első uralkodó, aki csatlakozott XV. Benedek pápa diplomáciai próbálkozásaihoz az öldöklő világháború befejezése érdekében, a politikusok és generálisok akarata azonban többet nyomott a latban, mint a hetedik évszázada uralkodó Habsburgok óhaja (kései, ám méltó elégtétel, hogy Károlyt az egyház 2007-ben boldoggá avatta).
1918. október utolsó napján széthullott az osztrák–magyar államszövetség, majd a forradalmak lezajlása után Ausztriából köztársaság lett, Magyarország pedig – ha csak formálisan is – megtartotta a királyság államformáját. Károly visszatérési kísérleteit meghiúsította Horthy Miklós és Nemzeti Hadserege, azonban a király 1922-ben bekövetkezett halála után de jure a fiára, Ottó főhercegre szállt Szent István trónusa.
Habsburg Ottó 1912. november 20-án született az ausztriai Reichenauban, Károly és Bourbon-Pármai Zita császár- és királyné első fiú gyermekeként (a 11 évi házasság alatt született nyolc testvér közt). Gyakorlatilag nyolc-kilenc éves korától élt száműzetésben, iskoláit külföldön járta végig, bölcsésztanulmányokat a belgiumi Leuven katolikus egyetemén végzett. 1935-ben doktori címet szerzett politikai és társadalomtudományokból; 1951-ben Franciaországban megházasodott, felesége, Regina szász-meiningeni hercegnő hét gyermekkel ajándékozta meg, közülük a legfiatalabb fiú, az 1964-ben született György a Magyar Vöröskereszt elnöke.
Dr. Habsburg Ottó tevékeny közéleti és politikai életet folytatott. 1936 óta tagja, 1973-tól elnöke volt a Páneurópai Uniónak, német állampolgárként 1979-től 1999-ig a CSU színeiben az Európai Parlament képviselőjeként – korelnökeként is – dolgozott. Sokat tett az 1980-as években az Európát kettéválasztó vasfüggöny lebontásáért, 1989-ben jelen volt a magyar–osztrák államhatár felszabadításánál. A 99 esztendőt élt Ottó tucatnyi nyelven beszélt, köztük magyarul is, kiválóan. A Habsburg-ház hatalmas történelmi karrierje 1278-ban kezdődött, a magyar lovas seregek által a csehek felett kivívott Morva-mezei győzelemmel. I. Rudolf után a sokadik osztrák herceg, s egyben az utolsó tényleges magyar királyfi távozott el 2011. július 4-én.
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó