Bátorság

Háborút hirdetett a kormány az ország eladósodottsága és a munkanélküliség ellen – hallottuk többször is az elmúlt hónapokban, és ez így van jól, mindkét kérdés égetően aktuális a magyar társadalomban. Ám ha lehet, még kellene nyitni egy frontot a korrupció ellen is. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség meggyanúsította a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát egy korrupciós üggyel. Igaz, a történet még az előző kormány idejéből való, az illető akkor még a Nemzeti Közlekedési Hatóság első embereként kapott – a gyanú szerint – egy bérelt luxusautót attól a vállalkozástól, amelyik aztán később ötmilliárd forintos tendert nyert meg a járművek eredetvizsgálatához szükséges szoftverek kapcsán.
Ez az eset alighanem csepp a tengerben. Az Állami Számvevőszék a múlt hónap végén adott ki egy úgynevezett integritásjelentést, amelyből kiderül: a helyi önkormányzatok és a kormányzati szervek vannak a legnagyobb mértékben kitéve a korrupció kockázatának. – A magyar kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban – jelentette ki áprilisban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Öntisztulás című korrupcióellenes konferencián. Jó lenne a szavak mellett tettekkel is demonstrálni ezt az elkötelezettséget, mert egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar munkavállalók kevesebb mint negyven százaléka gondolja azt, hogy az országban tiszta és átlátható a cégek működése, és nem a kenőpénz nagysága dönt egy szerződés elnyeréséről.
A rendcsinálásra pedig vannak jó példák. Lehetne tanulni attól a Grúziától például, amelyikkel egyre szorosabbak az államközi kapcsolataink. Mihail Szaakasvili elnök irodájának falán jókora festményen a „bátorság” szó definícióját függesztették ki angolul, és a teátrális gesztus mögött van tartalom: a világ egyik legkorruptabb társadalmát sikerült néhány év alatt gyökeresen megváltoztatni. A megvesztegetések és a bűnözés elleni könyörtelen háború során a következő lépéseket tették meg: kirúgták gyakorlatilag az összes (!) rendőrt (összesen negyvenkilencezer embert), és a helyükbe felvett újakat – zömükben fiatalok – amerikai instruktorokkal képezték ki, és normálisan megfizetik. Cserébe viszont megvesztegethetetlenek, átlátszó falú rendőrőrsökön ülnek, hogy az utcán járó adófizetők lássák, mi folyik az épületben. Lecserélték a teljes vámszemélyzetet is, az adóhivatal és a közintézmények állományának pedig a kilencven (!) százalékát elküldték. Kirúgtak hatvan bírót, és mivel a teljes titkosszolgálat ráállt a korrupciós ügyek vizsgálatára, lebuktattak számos magas rangú tisztségviselőt és politikust is, köztük egy minisztert és négy kormánypárti parlamenti képviselőt.
Cserébe persze élhető lett az ország – tavaly egyelten autót sem loptak el a hatmilliós lélekszámú Grúziában, a bűnözési statisztika pedig a fele annak, amit Németországban regisztrálnak (hangsúlyozom: mindez abban a kaukázusi országban, ahol pár éve még egy jobb bőrdzsekiért is leütötték az embert a fővárosban). Európában egyedül Izland büszkélkedhet náluk jobb mutatókkal. A rendnek lett egy komoly gazdasági hozadéka is: a megváltozott körülményeket észrevették a külföldi befektetők, és most már özönlik a tőke az országba, beindult a gazdaság, az államadósságuk csökkeni kezdett, most épp a bruttó nemzeti össztermék alig huszonhét százaléka.
Tbilisziben hallottam egy jó mondatot egy politikustól. A demokrácia feltétele nemcsak a szabadság, állította, hanem az egyenlőség is. Ahol korrupció van, ott nincs egyenlőség, így nincs demokrácia sem. Azt hiszem, ezt ideje volna Budapesten is megszívlelni.