Tér és erő

Ha van hely, amelynek rossz aurája volt, az Budapest VIII. kerületében a Köztársaság tér. Neve kurzusok és ideológiák mentén gyakorta változott. Hívták Baromvásártérnek, Bauern Marktnak, Széna piacnak, Újvásártérnek, 1902-től pedig Tisza Kálmán térnek. A Köztársaság nevet 1946-ban kapta, emlékezve arra, hogy a nagyüzemi munkások 1918-ban e helyt követelték az államforma kikiáltását. 1945. január 16-án itt kezdte meg működését a Magyar Kommunista Párt. Előttük a Volksbund használta, csak táblacsere történt, Volksbund ház helyett kommunista pártház. Hogy abban az időben micsoda élet volt itt, és mekkora misztikum lengett körül mindent, ami a kommunisták különös anyagból gyúrtságát igazolta, arról több visszaemlékezés is plasztikus jellemzést ad. Schifferné Szakasits Klára különösen hitelesen írja le, hogy már akkor érződött a kommunisták viselkedésén a küldetéstudat és a tévedhetetlenség. A lekezelő alapállás, ami az idő múlásával egyre diktatórikusabb lett. Később a pártházról megindult a suttogás. Mendemondák keringtek föld alatti börtönökről, emberdarálóról, menekülési alagutakról.
Itt működött a Nagy-Budapesti Pártbizottság, később egészen a közelmúltig ez volt az MSZP székháza. A szocialistáknak elég későn esett le, hogy a pártház múltja olyan bélyeg rajtuk, amit legokosabb lenne elfelejteni. Némileg mentette a tér komorságát, hogy az egyik sarkán ott a Népopera, vagy ahogy a zeneszeretők ismerik, az Erkel Színház, déli oldalán pedig három Bauhaus jellegű, mára alaposan elcsúfított és lelakott nyolcemeletes bérház.
A „pártház ostroma” külön fejezet az 1956-os forradalom történetében. Máig vita tárgyát képezi, kik támadtak a pártházra, de még nagyobb a tanácstalanság abban, miért nem kaptak a pártház védői erősítést, illetve az oda kivezényelt tankok miért fordultak vissza. Mező Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára halálának körülményei sem tisztázottak. Tartja magát az állítás, hogy Mezőt, amikor kiment egy fehér vászonnal, hogy feladja a pártházat és megadják magukat, állítólag hátulról lőtték le. A feldühödött tömeg aztán kihurcolta a bent lévőket és az ávós egyenruhát viselő katonákat meglincselte. Az egész világot bejárták azok a rettenetes képek, amelyekre később, a megtorlás idején folyamatosan hivatkozni lehetett. A Köztársaság téri pártház elé egy félig térdre rogyó kommunista mártír szobra került 1960-ban, a rendszerváltás környékén aztán eltávolították méltó párjával, a befáslizott lábú vöröskatonával együtt, aki a Felvonulási téren ékesítette a környéket.
A főváros átszellőztetésének következő lépése az elavult utcanevek átkeresztelése lett. Őrjöngő gúny fogadta Tarlós István javaslatait, amin nincs mit csodálni, a baloldal veszélyben érzi beágyazódott hatalmát, eltűnnek a városból az alternatív mártírok, a haladó baloldali elvtársak meg a csinált hősök utcanevei. A végzet Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester személyében jelent meg a Köztársaság téren. A polgármester kisebb nézőseregtől kísérve leragasztotta a Köztársaság tér eddigi nevét a volt pártházon, majd felrakta a tér új tábláját, amelyen II. János Pál pápa neve áll. Ez a látványos és illő névváltoztatás telitalálat. II. János Pál pápát az egész keresztény világ szerette, mint lengyel származású pápa külön kedves volt a magyarok szívének. A névcsere sikeres volt, de a proletár internacionalizmus nem működött. Egy termetes asszonyság ordibálva hülyézte le a polgármestert a tévékamerák előtt, amiért „külföldire” nevezték át a teret. Itt nincs szólásszabadság?