A választásokon abszolút többséget szerzett az ellenzéki Pheu Thai párt, amelynek élén a 2006-ban a hatalmát megdöntő katonai puccs óta száműzetésben élő, korrupció miatt kétéves börtönbüntetésre ítélt korábbi thaiföldi kormányfő, Thakszin Sinavatra húga, Jinglak Sinavatra áll. A 44 éves üzletasszony szinte teljesen tapasztalatlan a politikában, ennek ellenére bátyja és annak sógora után Thaiföld harmadik miniszterelnöke lehet a Sinavatra családból, egyszersmind a 68 milliós délkelet-ázsiai ország első női kormányfője. A pártvezető amnesztiát ígért a kampányban, a kormánypárt szerint azért, hogy megágyazzon Thakszin Sinavatra visszatérésének. A volt kormányfő viszont tegnap Dubajból azt üzente, nem akar újra miniszterelnök lenni, inkább nyugdíjba vonul – adta hírül az MTI.
Húga, Jinglak tegnap bejelentette, a Pheu Thai koalíciós megállapodást kötött négy másik párttal. Az öt pártnak a nem hivatalos végeredmény szerint együttesen 299 képviselője van az ötszáz fős bangkoki parlamentben. Az Abhiszit Veddzsadzsiva leköszönő miniszterelnök vezette Demokrata Párt 159 képviselőt küldhet a parlamentbe. A Pheu Thai párt ugyan egyedül is kormányt alakíthatott volna, de elemzők szerint azért döntött a koalíció mellett Sinavatra, hogy érzékeltesse, stabil a kormány és az ország.
A mostani választástól sokan azt remélik, hogy véget ér a politikai erőszak korszaka, s sikerül csökkenteni a fővárosi elitet és a hátrányos helyzetű vidékieket, illetve a városlakókat elválasztó mély távolságot. Az országot megosztó nagy törésvonal a királypárti bangkoki elit (sárga ingesek) és a Thakszin Sinavatra szavazóbázisának számító vidék (vörös ingesek) között húzódik.
A vörös ingesek tavaly két hónapra megszállták Bangkok központját, Abhiszit távozását követelve. A tüntetőket a hadsereg szorította ki többnapos városi gerillaharcok árán, az összecsapások több mint 90 halálos áldozatot követeltek.
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó