Ellenpontok és azonosságok

Harminchét művészt hívott meg a XIII. Állami művészeti díjazottak kiállítására a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, közülük harmincan fogadták el a meghívást. Munkáik keresztmetszetet adnak a kortárs magyar művészetről, és lehetőséget arra, hogy a díjazás szempontjain is eltűnődjünk.

Festők és szobrászok, grafikusok és fotográfusok, keramikusok, textilművészek mutatkoznak be az állami díjazottak XIII. kiállításán. Kapott elismerést restaurátor és díszlet-jelmez tervező, formatervező és illusztrátor. De az idén például két üvegművész is szerepel a tárlaton. Az egyik Mester Éva, aki egyszerre törekszik régi korok remek műveinek új életre keltésére és az üvegművészet kortárs értékeinek minél teljesebb megmutatására. A másik Sipos Balázs, aki úgy véli, „az üveg szerepe nagyon fontos, az ember nem veszi észre addig, amíg van, de ha nem lenne, akkor teljesen megváltozna az életünk minősége”. Egyetlen szó megváltoztatásával fajsúlyosabb üzenetet fogalmazhatunk meg: „A művészet szerepe nagyon fontos, az ember nem veszi észre addig, amíg van, de ha nem lenne, akkor teljesen megváltozna az életünk minősége.” Ezt az igazságot tudatosítja az állami művészeti díjazottak kiállítása is. Jelképértékű, hogy ezt a feladatot éppen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete vállalta magára, és különösen fontos, hogy nem mondott le a tárlat megrendezéséről ez alkalommal sem, amikor pedig finoman szólva is működése egyik legnehezebb szakaszát tudhatja maga mögött.
Sokféle érték alkotja, teszi teljessé a kortárs magyar művészetet, és ezt a sokféleséget, egymást gazdagító hatást érzékelteti a tárlat is. Egymás mellett függ Kisléghy Nagy Ádám festménye, amely a kortárs keresztény figurális festészet reprezentáns alkotása és Bernáth(y) Sándor Pirkadat vagy alkonyat? című diptichonja, amelyen Dante, az első univerzális költő és II. András, az utolsó Árpád-házi király alakja látható.
Izgalmas ellenpontok és azonosságok figyelhetők meg a többi kitüntetett alkotó művei, művészete vonatkozásában is, sorolhatnánk a neveket és a műveket Sóváradi Valéria különös hangulatú belső tereitől Pataki Tibor könyvtájain át Pistyúr Imre természeti alapformákat és ősi mítoszokat idéző plasztikáiig. A Kossuth-díjas Reigl Juditnak különböző okok miatt nem szerepelhet alkotása a tárlaton, de munkái csütörtöktől a Makláry Galériában egyéni kiállításon lesznek láthatók. Ő az európai absztrakt expresszionista művészet világszerte elismert képviselőjeként kapta meg a Kossuth-díjat, Orosz István Munkácsy-, Balázs Béla-díjas grafikus, filmművész viszont „a történelmi pillanatokat maradandóan megőrző, sajátos karakterű, klasszikus hagyományokban gyökerező művészetéért” érdemelte ki a magas elismerést. Akár ellenpólusként is fölfoghatnánk műveiket, ha nem tudnánk, hogy Reigl modernizmusa a legklasszikusabb hagyományokhoz kötődik, és munkái középpontjában a legősibb képi motívum, az ember áll. Orosz számára pedig a hagyományok csak azért léteznek, hogy tovább gazdagítsa, saját képére formálja őket, nem mellesleg megalkossa a századvégi magyar művészet és a magyar történelem egyik emblematikus alkotását, a Tovarisi, konyec!-et. Szemcsapda ez a mű, ahogyan alkotója mondta, a szem, egyben pedig a lélek és a tiszta értelem csapdája, egyébként mint minden igazi műalkotás. Mint például a kiállításon Stefanovits Péter két alkotása is. Egy ötdarabos sorozat részeit képezik a művek, rajtuk az Újszövetségből, Máté ötödik és hatodik könyvéből, a hegyi beszédből származó idézetekkel. „Ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz, Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz” – olvasható az egyiken. Mert hát „a test lámpása a szem” – mondta Jézus a hegyen a sokaság előtt. Művek alkotói és nézői számára aligha lehet ennél aktuálisabb üzenet.
(XIII. Állami művészeti díjazottak kiállítása, Olof Palme Ház, október 9-ig.)