Tisztelt Szerkesztőség!

Dr. Zimányi Tamás sebészorvos (Budakeszi): Fel vagyok háborodva a hetek óta tartó médiakampány miatt, amely Stohl András érdekében zajlik az újságokban és a kereskedelmi tévékben. Ügyvédje, Ruttner György mindent megpróbált, hogy mentse védencét, felhasználva a média nyilvánosságát is; sikerrel. Stohl mindössze öt hónapot tölt majd börtönben, mert a kiszabott tízből ötöt várhatóan elengednek neki. De hogy lehet az, hogy valaki csak két évvel a baleset okozása után hivatkozik egy olyan agyrázkódásra, amelyet előzőleg senki nem igazolt, orvos nem vizsgálta, lelet nincs róla? Mert Stohl baleset utáni viselkedése nem erre utal: cigarettát kér, felhívja a feleségét, próbálja rávenni, hogy vállalja el, ő vezette a gépkocsit, majd részegen, bedrogozva, a helyszínt elhagyva hazavezet. Mindez adekvát (a lényeget pontosan ismerő) cselekvés. Majd a későbbiekben pénzzel próbálja rávenni a sértettet, hogy álljon el az ellene való jogi követelésektől. Ha bárki más, azaz nem Stohl András karambolozik hasonló körülmények között, részegen, kábítószer hatása alatt és visszaesőként (!) – hiszen az előző baleset is részegen történt, de nem kapott letöltendő büntetést –, már régen jogerősen börtönben ülne. Drogellenes előadásokat tart, és „elterelésen” vesz részt, hogy ne kelljen a drog miatt is börtönbe mennie, hiszen „ő már nem drogozik”, ugyanakkor, ha őszinte lenne a megbánása, azt is bevallaná, hogy kitől kapta a kábítószert, hiszen az eladó továbbra is árulja és megrontja a fiatalokat. S hogyan fordulhatott elő az, hogy a bíró kérvényt fogadott el a tárgyalás előtt néhány közismert személyiségtől, akik ezáltal a bíróságot példátlan külső nyomás alá helyezhették? Ez ellentétes az általánosan elfogadott jogi normákkal.
n
Kiss István (Budapest): Figyelem a vitát, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány részéről kik voltak a felelősek az államadósság megugrásáért. Faggatják Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait és pénzügyminisztereiket. Annak ellenére, hogy ez a polémia a kormányváltás óta tart, és többszörösen visszatérő problémaként kerül a hírek középpontjába. Értetlenségemnek adok hangot azért, mert a kormány tagjai és vezető politikusaink (tudomásom szerint) még egyszer sem tették fel azt a kérdést az „elkövetőknek”, hogy hová tették azt az irdatlan sok pénzt. Vagy azokat az ezermilliárdokat csak úgy el lehet tüntetni? A nemzeti elkötelezettségű újságírók közül is csak Seszták Ágnes Humbug című cikkében kérdezi, hogy: „hova lettek a felvett hitelek?” Talán az elszámoltatáskor fog ez megtörténni? Budai Gyula kormánybiztos nyomán fény derült sok bűncselekménygyanús pénz eltüntetésére, de ezek többsége nem az ezermilliárdos tételek közé tartozik. Ma, amikor több ezer gyerek éhezik, és általában a kistelepülések hatalmas anyagi gondokkal küzdenek (ahol pár ezer forint is számít), sürgősen fel kellene kutatni, hogy ezek az ezermilliárdok milyen módon tűntek el. A következő lépés a nyilvánosság tájékoztatása, az elkövetők felelősségre vonása és – akár vagyonuk elkobzásával – az okozott kár egy részének megtérítése lenne.

Simon Istvánné (Budapest): Egészen természetes, hogy „Szanyi kapitány” minapi nyilatkozatában sem tagadta meg önmagát. Ahogy mondani szokás, hozta a formáját. Internetes oldalán azon gúnyolódott, hogy milyen csigalassúsággal halad a civil adósságcsökkentő alap feltöltése. Szerinte csupán néhány félbolond, Bock József borász és egy pap adományoztak néhány milliócskát, ami ugyebár szinte semmit nem jelent a felhalmozott óriási adósságunkkal szemben. Ez valóban így igaz, csak azt felejtette el hozzátenni a képviselő úr, hogy azt a valóban hatalmas adósságot az ő kormánya és pártja halmozta fel nyolcesztendős regnálása alatt. Ezek után egy kis kitérővel azon elmélkedett, hogy vajon honnan lehet egy papnak ennyi pénze, hacsak el nem lopkodta az eklézsia kasszáját, a hívek adományait. Nos, Szanyi úrnak valóban igen kevés fogalma van az egyházak belső életéről. Mint országgyűlési képviselőnek viszont illene tudnia, hogy hazánkban a bejegyzett egyházak lelkészei fizetést kapnak, s hogy a lopkodás nagy általánosságban nem jellemző rájuk; más társadalmi rétegekkel ellentétben. A tiszteletre méltó idős Rédly Elemér plébános mellékesen főiskolai tanár is volt. Így nyilván élete megtakarításának egy részét – ha nem az egészét – áldozta a haza javára, ami sajnos az adósság mértékét tekintve valóban csepp a tengerben. Bock József borász, hazai nagyvállalkozóink egyike nyolcmillióval gazdagította az alapot, ami szintén tiszteletet érdemel. Tiszteletet érdemel az a kisnyugdíjas is, aki csekély nyugdíjából tízezret adományozott a fenti célra. Szocialista politikusaink – élükön Szanyi Tiborral – is jobban tennék, ha saját pénztárcájukat kiforgatva találnának ott néhány felesleges milliócskát, amit közcélra ajánlanának fel. Akkor talán valamit visszaszerezhetnének lejáratott becsületükből.