Perselypénz

2011. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos kalapozásba kezdett Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció platformja. A szocialistákhoz tartozó brigád a HVG értesülései szerint az Euroatlanti Integrációs Nonprofit Kft.-n keresztül gyűjti az áldozatra kész támogatók felajánlását, illetve regisztrálja az önkéntes pártmunkára jelentkezőket; emellett könyveket és DVD-ket is árusít, abból is összejöhet egy kevés. (Később talán pénzt is veretnek majd, mint Csák Máté annak idején.) Minden megveszekedett forintra szükség van, csehül áll a mozgalom, jó múltkor már az őszödi ember is bliccelni kényszerült a melegfesztiválról jövet a földalattin… Nagy a tét, ha nem tud megizmosodni a platform, nem tud kellő méretű mellénnyel szövetséget kötni Mesterházy nyugdíjasaival, oda a revánshevület. Bonyolíthatja a szervezést, hogy Gyurcsánynak időközben sukorói ügyekkel is kell foglalkoznia – azzal is sok a teendő, merthogy ott meg, mint mondta, vádlónak készül…
Elvben persze nem kéne perselyezni, hiszen a platformfő civilben nábob, mutatós vagyonnal bír, de hát az más tészta. A pénzgyűjtögetés munka – a politika szenvedély. Gyurcsány nem költ a szenvedélyre, aki kíváncsi rá a porondon, fizesse meg a fellépését. Ez történik most (is). A gyűjtést lebonyolító kft.-vel nem lesz gond, rutinos csapat. (A cég jogelődje az az Euroatlanti Integrációs Kht., amelynek volt ügyvezetője és egyik tulajdonosa, Pálinkás Szilvia hajdan a sokmilliárdos KISZ-ingatlanok áron aluli értékesítésében szerzett hervadhatatlan érdemeket, ez jó ajánlólevél.) Gyurcsány további terveiről és receptjeiről a Facebookon részletesen tájékozódhatunk. Vagy ha beütjük a Google-ba: „No pasaran.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.