Bölcs mértéktartás

Ha megtapasztaltuk, hogy manapság egy nyelvészeti (nem nyelvművelő célzatú) írás megértéséhez is szükségünk van idegen szavak szótárára, jobban megértjük, miféle csapatok csatáznak e hadszíntéren. A nemzet nyelvével való foglalatoskodás szép és hasznos, sőt békés elfoglaltság lehetne, ha nem léptek volna porondra olyan szekértáborok, amelyek nem a kiegyezést, inkább a folyamatos összecsapás lehetőségeit keresik. Nem feladatunk eldönteni, melyik végez hasznosabb munkát: az, aki a nyelvhasználat pallérozásán fáradozik, vagy aki a nyelv struktúrájának titkait kutatja, s a nyelv iránt csak annyit érez, mint a boncasztalon vizsgált kutya iránt – hisz ezt a kérdést normális országban nem is kellene feltenni. Maradjunk tehát annál, hogy minden hangos propaganda ellenére a nyelvhasználat gyakorlati kérdései iránt még mindig van akkora piaci érdeklődés, amekkora egy könyvkiadót, a Tintát évek óta képes fenntartani! Nyilván nem gazdagon, de mégis. Ez a műhely immár a magyar nyelv sokadik kézikönyvét adja közre: mindegyik közhasznú darab, van a sorozatban szólás- és közmondástár, kiejtési szótár, nyelvművelő kézikönyv, értelmező szótár, alakzat- és stilisztikai lexikon, klasszikus szócsaládfákkal foglalkozó munka meg idegenszó-tár. A legújabb Tótfalusi István Magyarító szótára. Alcíme szerint: Idegen szavak magyarul.
Egyszerű, könnyen kezelhető szószedettel van dolgunk, amelyben minimalizált az adat. Idegen szó, ha szükséges, annak helyes kiejtése, valamint a jelentések. Például: kongrua – papi illetmény, papi fizetés. Nincs benne etimológia, eredetmegjelölés. Tótfalusi kínálati szótárként jellemzi munkáját, az olvasó ösztönös nyelvérzékére és nyelvi tapasztalataira bízva, hogy a címszóhoz ajánlott magyar megfelelők közül válassza ki a mondatába legjobban illőt. Összesen 12 600 idegen kifejezés, mellettük 21 700 magyar megfelelő, továbbá utalások, amelyek segítenek abban, hogy az idegen szót egy fogalomkörbe tartozó, illetve hasonló jellegű másik idegen szóval összevethessük. Nincsenek a gyűjteményben stilisztikai ajánlások, szófaji meghatározások, csupán jel mutatja, ha a szó már elavultnak tekinthető. Mindez azt eredményezi, hogy a szótár felhasználóbarát, és meghatározásaival arra ösztönöz, hogy lehetőség szerint a magyar megfelelőt használjuk. Nincs ebben fennkölt hazafias indíttatás, sem pedig nyelvművelő lendület, csupán bölcs mértéktartásra ösztönzés, továbbá annak sugallata, hogy nekünk is egyszerűbb lesz az életünk, ha pontosan és érthetően fogalmazunk, vagyis ha minél kevesebbszer kell a befogadónak a Magyarító szótár után nyúlnia. Ezt nevezhetjük közös érdeknek.
(Tótfalusi István: Magyarító szótár. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2011. Ára: 3990 forint)