Traktorshow diszkózenére
Határoztak a kerítésről Az izraeli kormány elfogadta az Izraelt és Ciszjordániát elválasztó biztonsági kerítés jeruzsálemi szakaszának új nyomvonalát. A kormánynak azért kellett azt kialakítani, mert az izraeli legfelsőbb bíróság határozata kö
Határoztak a kerítésről Az izraeli kormány elfogadta az Izraelt és Ciszjordániát elválasztó biztonsági kerítés jeruzsálemi szakaszának új nyomvonalát. A kormánynak azért kellett azt kialakítani, mert az izraeli legfelsőbb bíróság határozata kö
Calin Popescu-Tariceanu lemondásával legkésőbb egy hét múlva távozik hivatalából a román kormány, amely ezen a héten még számos, az EU által sürgetett jogszabályt készül elfogadni. Koalíciós források szerint az október 16-án esedékes előre hozott választá
Szakmai alapon teljesen egyetértek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) oktatási tárcának küldött levelével – jelentette ki lapunknak Hoffman Rózsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedagógiai intézetének vezetője. A szakember ahhoz szólt
A potocari emlékközpontban ma emlékeznek meg a srebrenicai vérengzés tizedik évfordulójáról. Kerek egy évtizeddel ezelőtt, 1995. július 11-én a kelet-boszniai „védett övezetben” a szerb fegyveresek a kéksapkások jelenlétével mit sem törődve ny
Bár elméletileg helyénvalónak tartja, mégis elutasítja Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor javaslatát, hogy a gázárak tervezett emelése ne érintse a kórházakat, az iskolákat és az orvosi rendelőket. A miniszterelnök – szemben elődjével – privatizáln
Gázrobbanás váltotta ki a két ember súlyos sérüléseivel járó Vörösmarty utcai, szombati lakástüzet Budapesten. A rendőrség eljárást indított az egyik lakó ellen közveszélyokozás miatt, a jelenleg életveszélyes állapotban lévő férfit még nem tudták kihallg
Dél-Dunántúl egyik legháborítatlanabb természetvédelmi területén, a Somogyfajsz melletti Hét malom-völgyben vert tábort a hét végén a Magyar Cserkészszövetség 1. számú cserkészkerülete. A Somogy Természetvédelmi Egyesület védnöksége alatt álló területen e
Józsefvárosnak jelenleg két jegyzője is van: Xantus Judit, akit két évvel ezelőtti menesztése után nemrég visszahelyezett állásába a bíróság, és Rónayné Vojnovics Ibolya, akit a képviselő-testület baloldali többsége csütörtökön csak a munkavégzés alól men
Harminchárom halálos áldozatot követelt és további 65 ember sérülését okozta tegnap három merénylet Irakban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy politikailag motivált megrendelés Magyar Péter számára – fogalmazott Bóka János.
A Liverpool támadója vezette az autót a tragikus baleset előtt.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.