Madárvészőrség alakult Bukarestben
Ha így haladunk, beérjük Európát – állítja a gazdasági miniszter legújabb, egész oldalas hirdetésben. A hír igaz, annyi kiegészítéssel, hogy ennek az időtartama 35-40 évre tehető, feltéve, ha a magyar gazdaság bővülése ezalatt nem csökken – vé
Sikerként értékelte a miniszterelnök az Európai Unió következő költségvetéséről született múlt heti kompromisszumot tegnap a parlamentben. Gyurcsány Ferenc a saját szerepét hangsúlyozta a megállapodás megkötésében. Áder János (Fidesz) ugyanakkor arra hívt
Párttársa fordult az oktatási miniszterhez a parlamentben az egyházi iskolák múlt pénteki tüntetése ügyében. A két szabad demokrata politikus szerint több iskolában törvénytelenül jártak el, mert kötelezővé tették a diákoknak a részvételt, ráadásul ez ann
A kistelepülési iskolák megtartását kérve még november közepén nyílt levelet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Magyar Bálint oktatási miniszterhez Halász Vince mezőhéki polgármester. Érdemleges válasz helyett a napokban érkezett meg hozzájuk
A kormány 20 millió forintért vásárolt egy brit napilapban három kampánymondatot, amelyeket további tízmilliókért egy hazug kormánypropaganda szolgálatába állítottak a magyar sajtóban – jelentette ki Áder János (Fidesz) a parlamentben. A kormányfő e
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma tegnap nem találta megalapozottnak Gellért Kis Gábor egy hete folyamatosan hangoztatott véleményét, miszerint Orbán Viktor révén politikai beavatkozás történt a rádió életébe. A testület ugyanakkor elmarasztalta a
Nagyobb határforgalmi hullám kezdődik holnap a magyar– osztrák átkelőhelyeken, mivel ilyenkor térnek haza ünnepelni a Nyugat-Európában dolgozó ukrán, román és szerb vendégmunkások. A határőrség felkészült az átutazók tömegére, és azt ígéri: Hegyesha
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elnök szerint a következő napokban jó hírek jöhetnek.
Különleges búcsút kapott a Roland Garros spanyol ikonja.
Kató Lilla előadása lehengerlő volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.