Szabó Loránd
Dombóvár független, korábban MSZP-s polgármesterét a Kúria tavaly januárban jogerősen kétéves, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kétrendbeli, részben folytatólagosan, felbujtóként elkövetett sikkasztás, valamint hivatali visszaélés miatt. Az ítélet szerint Szabó Loránd azzal követte el a sikkasztásra való felbujtást, hogy 2003-ban és 2004-ben képviselő-testületi felhatalmazás nélkül utasította a hivatal pénzügyi irodájának vezetőjét, hogy 211 millió forintot utaljon át önkormányzati tulajdonú cégeknek pályázati önerő igazolására. Hivatali visszaélésben pedig azért mondták ki bűnösnek, mert 2009-ben egy fideszes önkormányzati képviselőnek tanácsnoki állást és pénzt ajánlott azért, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől.
Wieszt János
A főváros XI. kerületének volt szocialista vagyongazdálkodási bizottsági elnökét rejtett kamerás felvétel buktatta le 2007-ben, amint több mint kétmillió forintnyi kenőpénzt vett át egy üzlethelyiség eladásáért. Emiatt Wieszt Jánost vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolják. Október végén az ügyész vádbeszédében hét évet meghaladó letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az egykori MSZP-s politikusra.
Kékesi Tibor
Az Andrássy út 47. szám alatti önkormányzati műemlék épület 2004-es áron aluli eladása miatt a terézvárosi képviselő-testület akkori MSZP–SZDSZ-es képviselőit hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség. Verók István volt szocialista polgármester halála óta már „csak” tizenketten ülnek a vádlottak padján, közöttük Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor korábbi országgyűlési képviselő és Hatvani Csaba korábbi MSZP-s alpolgármester. Ők a vádirat szerint 127 millió forintos kárt okoztak az önkormányzatnak az adásvétel képviselő-testületi megszavazásával. A bíróság által kirendelt szakértő szerint akár 700 millióra is rúghat a vádlottak által okozott kár. Emellett az Andrássy út 3., 8. és 52. szám alatti paloták eladása, illetve elcserélése miatt is büntetőeljárás folyik, amelyekben több MSZP– SZDSZ-es politikust is gyanúsítottként hallgattak ki hűtlen kezelés miatt. Az okozott kár itt meghaladja a 2,3 milliárd forintot.
Hatvani Csaba
A terézvárosi ingatlanpanama mellett Hatvani Csaba a terézvárosi kerékbilincsügyben is a vádlottak padjára került. Őt hivatali visszaélés miatt első fokon százezer forintos pénzbüntetésre ítélte tavaly a Fővárosi Törvényszék. A nem jogerős végzés szerint Hatvani akkori alpolgármesterként 2009 tavaszán a következőket mondta a telefonba Farkas Kálmánnak, a helyi közterület-felügyelet volt vezetőjének: „Lebilincseltek, nem kellett volna.” A bíróság szerint ezzel burkolt utasítást adott a kerékbilincs levételére, ami azután meg is történt.
Keller László
Az egykori MSZP-s közpénzügyi államtitkár ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség két évvel ezelőtt, amiért 2004-ben jogellenesen gyűjtött adatokat Somogy megyei vadászatokról. A vád szerint Keller hivatali helyzetével visszaélve, „jogszerű hatósági eljárás látszatát keltve” kért be vadászati naplókat és trófeabírálati jegyzőkönyveket állami szervezetektől. Azt akarta megtudni, Somogy megyében kik, mikor és hol vadásztak, és ebből egyes közéleti szereplők gazdasági-politikai kapcsolatrendszerét próbálta feltérképezni.
Hunvald György
Másfél év szabadságvesztésre ítélte másodfokon a Szegedi Ítélőtábla október közepén Erzsébetváros korábbi szocialista polgármesterét, Hunvald Györgyöt, míg Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat volt szabad demokrata gazdasági bizottsági elnökét nyolc és fél évre. A nem jogerős ítélet szerint Hunvald, Gál és a többi vádlott részt vett VII. kerületi ingatlanok pályázat nélküli értékesítésében, baráti körhöz tartozókkal tényleges munkavégzés nélküli szerződések megkötésében, hivatali telefonok szabálytalan használatában, a polgármesteri kerethez tartozó lakások bérleti szerződésének megkötésében, majd ismerősöknek való értékesítésében. Eközben első fokon fölmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hunvaldot, Gált, illetve Weinek Leonárd volt SZDSZ-es zuglói polgármestert egy megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelési ügyben. Az ügyészség szerint a 2007-től megkötött szükségtelen megbízások miatt ötvenmilliós kárt okoztak az elkövetők.
Juhászné Lévai Katalin
Megrovásban részesítette a bíróság áprilisban első fokon a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi szocialista elnökét, volt országgyűlési képviselőt. Az ítélet szerint Juhászné Lévai Katalin 2004-ben valótlan tartalmú iratokat írt alá a cégbíróságon a felügyelete alá tartozó megyei fejlesztési ügynökség könyvvizsgálójával kapcsolatban. A megyei közgyűlés korábbi alelnökét, az ugyancsak szocialista Tóth Józsefet 2010-ben hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség az M3-as Kht. gazdálkodásában föltárt visszaélések miatt. A gyanú szerint a szocialista politikus nem jelentette a hatóságoknak a 2005-ben tudomására jutott szabálytalanságokat.
Juhász Ferenc
A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly júliusban emelt vádat Juhász Ferenc (MSZP) volt honvédelmi miniszter és Fapál László, a tárca egykori közigazgatási államtitkára ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A vád szerint Fapál határozatlan időre bérbe vett, majd 2006 nyarán Juhász döntése alapján 22 millió forintért jogellenesen megvásárolt egy 65 milliót érő, 147 négyzetméteres lakást, amivel 43 milliós forintos vagyoni hátrányt okoztak a minisztériumnak. Fapál ellen két másik eljárás is folyik. Ő a másodrendű vádlottja az úgynevezett tábornokpernek, amelyben három hónapon belül másodfokú határozatot hozhat a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa. Ebben az eljárásban bűnszövetségben elkövetett vesztegetés a vád, de első fokon a bíróság fölmentette a vádlottakat. Emellett nagy értékre elkövetett csalás miatt is folyik egy büntetőeljárás, amiért Fapál a nyomozó hatóság gyanúja szerint törvénytelenül juttatta lakáshoz egy beosztottját.
Simon Gábor
A szocialista politikus mentelmi jogát idén március végén függesztette fel az Országgyűlés, miután a legfőbb ügyész bűnsegédként megvalósított csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt kérte ezt. Az ügyészség szerint ugyanis Simon Gábor az egykori Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkáraként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal – többek között – „személyes hatékonyság növelésére”, amiért napi 50-60 ezer forint volt a díjazása. Több olyan napot is feltüntettek azonban a számlákon, amikor Simon nem is volt Magyarországon, hanem hivatalos külföldi úton vett részt.